vasárnap, szeptember 29, 2013

Szómagyarázat

Egy újfajta rovatot fejlesztettem most ki, ezzel fogok viszonylag rendszeresebben jelentkezni. Remélem, megbánjátok. :D Bocsánat, botnyelvés volt, vagyis nyelvbotlás. :P Reménylem, nem bán(T)játok!

Szótár - szavakat tárolására alkalmas, v. erre használt szerkezet.

Diszlexia - a dísz és a lexikon szavak összevonódásából jött létre egy olyan betegség megnevezésére, amelynek során az illető teljességgel írástudatlan marad, mert hát szegény a lexikont is, mint minden más könyvet, csak dísznek használ. Valószínű, hogy az ezzel a betegséggel küzdő egyén sohasem vásárol könyvet. Ha mégis, akkor csakis olyan okból kifolyólag, hogy teszem azt, az ágy lába pont annyival rövidebb, mint amekkora a könyv vastagsága. 
Bizony!

péntek, szeptember 27, 2013

Fukushima még nem sima! Kicsit ki is halhatunk tőle, ha nem történik valami.

Angolul tudóknak ajánlom ezt a következő cikket:

Nagyon jól, rendkívül tényszerűen összefoglalja az állapotokat, és nem tompítja a dolgok élét, ahogyan azt a média teszi.

Persze ők nem ok nélkül teszik ezt, hiszen akiktől pénzt remélhetnek, azoknak az érdekei így kívánják. Mert ők bizony szép csendben elsomfordáltak:

Szóval, ímhol egy petíció, amelyben, ha aláírod, TE is hozzájárulhatsz ahhoz, hogy valami történjen végre ott. 

péntek, szeptember 13, 2013

Szókitekeredvények...

Ha Thomas Alva Edison, akkor Ébren Tesla?

Am Erika. Egy besült. Állatok! (Áll a tok?)
Ó, blama! Barack?

szombat, szeptember 07, 2013

Leiter Jakabok - frissebb kreálmányok

Újabb keletű kreálmányainkból, mindkét irányból, minden kategóriából vegyesen:

Enjoy the great outdoors! - Élvezd a tágra nyitott ajtókat!
Testhezálló feladat - Standing-to-the-body up-data
Roast chicken salad - Rohasztott cickány szalad 
Tekintsünk el ettől - Let's have a look away from it
Váltónadrág - Shoulder lake trousers
Idegeneknek belépni tilos! - Aliens step-in forbidden!
Baleset - Left case
Counter-clockwise - Pénztár órabölcs

Aki kíváncsi a korábbi, hasonlóan agy-gyilkoló szófacsarványokra, a lentebbi címkék közül klattyintsék a leiterjakab nevezetűre! :)
 
Locations of visitors to this page