vasárnap, január 30, 2011

Én és a zenélés II. - NoiseField (1999-2002)


Elnézést kérek, amiért a fényképek, amiket ide mellékeltem, nem mindig a megfelelő helyen és szövegkörnyezetben fognak felbukkanni, de túl sokan voltak és a blogger.com nem tudta kezelni, torlódás lett belőle.
Az előző postot ott hagytam abba, hogy 1999. elején megkerestem Rolandot, hátha tudjuk folytatni, avagy újrakezdeni a Nervous Playgroundot. Sajnos a többieknek továbbra sem sikerült összeegyeztetniük bokros(csomagnyi) teendőjükkel, ezért ugyan egy ideig még ezen a néven futott a dolog - duóban Rolanddal - de már újabb dolgokat kezdtünk összerakni.
Főleg azért is, mert amit még annak idején elkezdtünk a Soul Desert című anyaghoz, azon még basszusoztam, most meg ugye gitárra váltottam.
Ennek ellenére megcsináltuk az akkori dalok közül a This Empty Playgroundot, és több részt kiollóztunk más dalokból is.
Ilyen régebbi gyökerekkel bír például a későbbi keletkezésű Return című nóta végére bevett hosszabb téma is, melyet egy And Then All From The Beginning címűből szedtünk össze. Ez annak idején a Soul Desert utolsó dalának lett szánva. De elég sok új nótát is elkezdtünk.
Vicces visszagondolni, hogy mindezt egyetlen gitárral és dobbal raktuk össze. Ja meg az ének, ugyebár.
Már a kezdet kezdetén készítettünk egy-két próbahelyi felvételt, és amikor megmutattam ismerősöknek, volt olyan gitáros, aki rákérdezett, ki gitározik még rajtam kívül. Értette ezt például a The Fall szólórészére, ahol kíséret-szerűséget is tudtam a szellős szóló alá betenni. :-)
A próbák Roland sufnijában zajlottak, aki a szőlőhegyen lakott, nem messze Égervölgytől.
Ideális hely, mert kevés a szomszéd.
(Ennek ellenére később egy ízben feljött egy az alsóbb utcából, amikor nyitott ajtónál próbáltunk, de ezt követően Roli egész klasszul megcsinálta - hangszigetelési szempontból is.)
Viszont vigyázni kellett a gitár nyakával, mert szűk volt a hely. :-)




Trióra bővülünk

Őszre sikerült Attilát is megpuhítani az ügyben, és beadta derekát (az ablakon át) - jött basszusgitározni.
Innentől felgyorsultak az események.
Koncertlehetőségeket hajtottunk, és tervezni kezdtünk egy komolyabb felvételt.is.
Addig is a sufniba bepréselődtünk, és a cementeszsákra csak sikerült néha egy keverőt is berakni egy szalagos magnóval. :-)
Már ez a felvétel is olyanra sikeredett, hogy azért baráti körben többeknek bejött - még olyanok közül is, akik az életben nem járnának koncerten.





 Első koncertünk után egy tehetségkutató következett Győrben.
A nevezéshez már komolyabb felvételt kellett volna felmutatni a próbaterminél.
Viszont sajnos nem lettünk egyik napról másikra dúsgazdagok sem, így elkezdtük házilag kihasználni a technika ördögei adta, költséghatékonyabb lehetőségeket.
Maga a tehetségkutató nem váltotta be a hozzá fűzött reményeinket, sem Pierrot mint zsűritag hozzánk intézett szavai miatt nem lettünk boldogabbak (miszerint nem kellene nekiállni a zsenge saját szerzeményeknek, hanem tehetségesebb zeneszerzőktől {ezen a ponton kihúzta magát} is játszhatnánk), sem az nem lelkesített, hogy az akkor már létező, de csak napjainkra "elhíresült" Vad Fruttikkal együtt játszottunk, akik szintén semmit nem nyertek a tapasztalaton kívül; viszont ez a házistúdiózás elindított valamit nálunk, és ez kétségtelenül ennek a tehetségkutatónak tudható be.


Nagyjából ekkor kezdtünk neki a MeanWhile című eposzunk előmunkálatainak, amely végül MeanWhile PreWorx-ként lett elkeresztelve, és 6 dalt tartalmazott.
Ezzel elvileg megkerestünk volna mindenkit, aki él és mozog.
De nem így lett, mert ez tényleg nem volt még olyan "igazi".
Ennek ellenére jutott belőle a Pécsi Rádióhoz is, meg egy-két koncertlehetőséget megpályáztunk vele. Lett volna esélyünk még tehetségkutatózni, de elég volt, Pierrot örökre bevéste nevét a szívünkbe (győztük onnan kivakarni).

Egy "túl jól sikerült" koncertünkről meg kell emlékeznem.
A szervezést mi magunk végeztük, mégpedig az Ifjúsági Házba, pontosabban a Billentyű Klubba.
Teljesen járatlanok voltunk még az ilyesmiben. Hogy költséget spóroljunk, mi magunk akartunk plakátolni is. 
Egyik este nekilendültünk, és végigkentük a fél várost. Közben megállapodtunk, hogy soha többet ilyesmit...
Másnap reggelre konstatáltuk, hogy egyetlen plakátunk sem maradt kint, valaki leragasztotta az összeset. 
Elindult hát a plakátháború köztünk, és az Ifiház megszállott plakátistája között.
(Megjegyzendő, hogy mellesleg koncertszervező az úriember, és természetesen mint ilyen, nagyban hozzájárul a rockzene színvonala és megítélése lezüllesztéséhez azáltal is, hogy csak a saját szűkreszabott kedvenci körének szervez. Akikből instant nagy lóvé kasz(sz)álható...)
Eleinte még ügyeltünk rá, hogy olyan plakátot ne ragasszunk le, amely még olyan rendezvényt reklámoz, ami még csak a jövőben lesz. Egy idő után már szartunk rá.
Minden este kint voltunk, s volt, hogy egy-két helyen több kört is tettünk. Koncert előtt két nappal pedig hajnalban mentünk. "Kitolunk mi veled" - gondoltuk. 
Aznap az egész város tele volt a plakátjainkkal.
A poén kedvéért olyan plakátot csináltunk, amelyen az időpont ordított hatalmas betűkkel:
NOV. 7.
Volt, amelyik piros papírra lett nyomva. :-)
Az eredmény pedig az lett, hogy azóta az IH legénysége utált, hányt tőlünk, ha csak meglátott.
Amire tojtunk is volna, ha nem nyomnak fel az Artisjusnál, miszerint nem volt engedélyünk a saját dalainkat játszani. (!!!!!)
Egy kisebb bírság lett belőle, és a mai napig viccesnek tartom, hogy tíz évvel a "rendszerváltás" után egy ilyen szervezet, ilyen igényeket támasszon velünk szemben.
Magyarán, hivatalosan, ha koncertezel, be kell (vagy be kellett, nem tudom, él-e még a szabály, amúgy köpök rá) jelentened, hogy ezeket és ezeket a dalokat játszod.
Saját dalaink után kellett bírságot fizetnünk, totál nonszensz és felháborodtunk. Persze nem volt nagy a bírság, de a profitunk sem lett volna nagy. Így hát első deficites koncertszervezésünk is megvolt.
Viszont innentől a dalokat az Artisjusnál levédettük.
Még két alkalommal próbáltunk koncertet szervezni, és elhatároztuk, hogy többet tényleg soha.
Mindkét alkalommal bukta volt.
Kilenc-tíz fizetővendég, satubbi.
Zenekarosdiban járatosabb emberkéknek tán ismerős.


MeanWhile

Olyan irányú részleteket nem osztok meg, hogy milyen programok használatával sikerült felvenni a MeanWhile című eposzt.
De azt megosztom, hogy a dobot "az egyszerűség kedvéért" midiztük.
Aztán mivel túl precíz lett, hangjegyenként elrontottuk, hogy élőbb legyen.
Egy dal dobjai így kb két hét körül mozogtak.
A felvételek és a keverés 2000. augusztusától nagyjából 2001. márciusáig zajlottak. Ezen időszak alatt nem keveset foglalkoztunk a cuccal.
Nagyjából minden szabadidőmet ez töltötte ki, Attilával wavot szabtunk, midiztünk, kevertünk, és persze hétvégéken próbáltunk, és néhanapján koncerteztünk. 

Például egy majálisra is elvetődtünk, ahol kikerekedett szemekkel nézett ránk a tömeg, és csak egy-két rocker jött a színpadhoz.
Konstatáltuk, hogy tömegoszlatáshoz megfelelő muzsikát tolunk.
Még jó volt, hogy az Astronomy Domine előtt elmondtam, hogy ezt még annak idején a Pink Floyd írta, így nem esett össze a Voivod brutálisabb átdolgozását idéző változatunktól a konferanszié szőke kislány. :-)

Ahogy készen lettünk a Nagy Művel, már postáztam is a Hammernak.
Csak hónapokkal későbbi számban jött le, és a belefektetett energiánkhoz mérten igazságtalannak tartottam néhány kitételt benne.
Mai napig mosolygok, amikor arra a mellékmondatra gondolok, miszerint azért szól rosszul az anyagunk, mert számítógéppel vettük fel. (!!!!)
(Gy.k. a nagyobb stúdiókban mivel folyik a munka napjainkban? Szalagos magnóval, még mindig?)
A probléma gyökere pedig a gitárhangzásban van, amelyet sajnos vonalból rögzítettünk, és emiatt lett "gáz". 
De az újságban úgy jött le, mintha az otthoni felvételektől ódzkodni kellene.
Meg egyáltalán a számítógéptől, mely egy barbár, elavult, sosem haladó, a megoldásokból abszolút kizárható, ősi jelenség.
Nem?
De.

Tanulópénzként elkönyvelve.

Viszont nagy duzzogásban sikerült összeveszni a kritika írójával is, amit nem kellett volna; és kicccsit jobban megorrolni más, tehetségtelenebb zenészekből álló brigádokra, akik nagyobb sikereket könyvelhettek el.
Ráadásul sokkal kisebb energiabefektetés árán.

A tömegoszlatás és a heves kritika hatására (többek között), felmerült az igény bennünk, hogy egy kicsit kommerszebbé tehetnénk a dolgot.
Legalábbis dallamok tekintetében mindenképpen.

Ha a rockerek és a rockerség, na meg a zúzás nem annyira menők, akkor próbáljunk meg úgy rockot és mégis igényes zenét játszani, hogy az egy kicsit lágyabb, és befogadhatóbb a nem annyira kemény zenék hjvei számára is.

Ez volt a fő irányvonal, amelyben írtuk a dalokat 2001. nyarán, és a MeanWhile-lal Fidónál megnyert stúdióidőt imígyen szándékoztuk hasznosan eltölteni.
Egy-két koncerten teszteltük az új irányvonalat, és határozottan jónak ígérkezett.



Kvartettként - RadioActive

 Petrával frissen kiegészülve érkeztünk meg a helyszínre.
Az énektémákat még épp hogy átnéztük próbán, kutyafuttában, és már stúdióztunk is.

A gitárhangzásra nem lehet panasz, azt például egyszer újra is vettük, mert az eredeti változatban egy Fender csöves ládával toltam fel, de az Fidónak nem tetszett, így felment egy Marshallal is.

Agyonvokáloztunk mindent, ahogy illik.

Végigjátszottam minden dalt akusztikus gitárral is a torzított mellé, ettől fogyaszthatóbb lett. (Állományjavító / emulgeáló szer?)



És elhívtuk Ervin barátunkat is, mert ő egyébként tökjól szintizik, de vele csak egy próbánk volt közösen, így a 3 dalból, amelyet feljátszott, csak egyben hagytuk meg a keze nyomát (Time), ennyi volt használható.
(Nem az ő hibája, hanem a kevés próbáé.)
Egy másik dalba (Code) Atti nyomott egy szintiszólamot.

A végeredménnyel mindannyian elégedettek lettünk, azt hiszem. 
(Tán lehet, hogy Petra nem annyira, de majd megkérdezem megint, hátha javult a megítélés időközben - a szerk.) 
Nekem a kedvenc NoiseField anyagom, nemrégiben megint elővettem pár napra a kocsiban. :)
A Hammerban is nagyon jó lett a visszhangja, valamint a Remény Rádióhoz is eljutottunk egy interjúra (NEM állás- - a szerk.), és az egész cuccot leadták.

És hát készültünk még további nótákkal is és szerettük volna azokat komolyabb formában felvenni, Eyes Wide Open címmel, de ezek közül csak egy egyszámos házi felvétel készült el, a Tomorrow. Erre videóklipet is terveztünk, és már majdnem összejött minden, amikor megint azt mondtam, nekem elég volt...
Több okot is fel lehetne sorolni, hogy mi vezetett el idáig, de most legyen elég ennyi, hogy én zeneileg is kicsit más irányt képzeltem el.

A többiek D.I.M. néven folytatták a régi utat, én pedig elkezdtem az R-Clone-nal egy teljesen újat.
A saját, felvételeken eddig nem szereplő ötleteit mindenki vitte tovább magával.
Én egyetlen dalt (Sharks) {és egy korábban elkezdett, de eldobott ötletet, a Magic Box-ot}.
Egy darabig még nem nagyon kerestük egymás társaságát sem, de aztán idővel ez is oldódott.


5 megjegyzés:

Peter Szilagyi írta...

Hello!
Ez a zenelesrol szolo kis memoarod valahogy nagyon kellemes kis olvasmany lett. Erdekes olvasni ilyesmirol, ha nem tudsz rola tul sokat. Hogy is mukodik ez az egesz a feltorekvo zenekaroknal. Majd kivancsi leszek ezekre a dalokra amiket emlitettel. Penteken megyek a talalkozora es ott majd beszelunk kicsit bovebben. :)
Addig is meg ird tovabb a zenei probalkozasok tortenetet, nagyon jol szorakozom. :)
Peter

AtonHotep írta...

Thx, írom is. Négy fejezet lesz még, bár lehet, hogy háromba besűrítem.
Az R-Clone lesz a legkalandosabb szerintem, és az a következő. :)
Ok, tal. pénteken. :)

DimDrummer írta...

Na csak most olvastam ezt. Nagyon jó összefoglalása a történteknek, mert ez bizony így vót. Jó volt, szép volt, sikerekben nem volt túl gazdag, de hát így jár az ember fia, aki zenét is akar csinálni, nem csak trendi fa....ságot.

AtonHotep írta...

Thy Roll úr, hát igen, sajnos így megy ez. :)

AtonHotep írta...

y=x

 
Locations of visitors to this page