csütörtök, január 27, 2011

Én és a zenélés I. - a kezdetektől a Nervous Playgroundig (1991-1993)

Nemrégiben jött az ötlet, hogy előálljak egy olyasmivel, ami tán nem sokakat érdekel, de azon kevesek számára, akiket esetleg igen, most elkezdeném az eddigi zenei projektjeimet saját szemszögből összefoglalni.
(Utólagosan kiegészítve ilyen színekkel.)

Ez az első fejezet most a leges-legelső próbálkozásokról fog szólni, az első zenekarig, és annak feloszlásáig.
(Zárójelben jegyzem meg, de lehetne szolgálati közlemény is, hogy gyakorlatilag már több poston is dolgozom egyidejűleg, amelyek mind hosszabb hangvételűek lesznek, nézzétek el nekem, hogy ha esetleg nem érdekelne valami és túl sokat kellene görgetni...)
Leszögezem már itt az elején, hogy mivel ezt itt én írom, aki az események részese voltam, ezért nem kicsit lesz a dolog részrehajló - vagyis ne egy lexikon objektivitását várd el most itt.



Én és a metál

A nyolcvanas évek derekán járunk, amikor először még tizenévesként apám orsós magnóját gyalázom szét. Igazából nem bántottuk egymást, csak még rongyosabbra hallgattam amúgy is nyúzott szalagjait, amin felbuzdulva vett nekem egy kazettás magnót egyik karácsonyra. Örömködtem, mint majom a farkának. Nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, hogy "a kommunizmusban" jártunk térdig, másfelől pedig családunk mindig is csóró volt, tehát ez nekünk, és főleg nekem igenis nagy szó volt akkor. Ettől kezdve folyton a rádiót lestem, és ha valami olyat hallottam, ami nekem tetszett, már vettem is fel. 
Így jutottam el a műsorújságig, amelyben - már meglevő sci-fi függőségem okán - megakadt a szemem egy rádióműsor leírásán.
A keményebb zenéket egyáltalán nem kedveltem még, ám az "A heavy metal kedvelőinek" című műsor mégiscsak eredményes hatást gyakorolt rám. Már nem emlékszem, milyen gyakorisággal ment a műsor, de hetente-kéthetente leadtak egy teljes lemezt. Abban a műsorban a Voivod Killing Technology albuma ment, és a műsorújságba előre beírták a dalok címeit - magyar (félre)fordításban. Nekem az "Elfeledve az űrben" és hasonló dalcímek épp elegendőnek bizonyultak, hogy kazettás magnómat beélesítve felvegyem a műsort, és a lemezt. A következő két hónapban mást már nem is nagyon hallgattam.



Az első gitár

Aztán csak sikerült más zenéket is beszereznem, egyik kulthely a Zenemalom nevezetű bolt volt Pécsen. Suli után oda jártunk páran, és akár órákig nézegettük a lemezeket (persze nem csak nézegettük), meg csecsebecséket. Komoly kitűző-gyűjteményem is kerekedett, és hát bővült, egyre bővült a megismert jó zenék köre is. 
1989. nyarára jutottam el odáig, hogy elhatároztam, megtanulok gitározni. Fater ütött-kopott öreg gitárja már nem bizonyult elégnek, így a nyári munkával megkeresett kemény ötezer-egynéhányszáz akkori magyar forintomat egy Jolana Vikomt típusú (csehszlovák gyártmányú) "hangszerbe" fektettem. Ez volt, ami ennyiért elérhető volt.
Utóbb visszagondolva, az első változatban (talán 13-as, vagy még vastagabb húrokkal? körömvágáskor a bőrkeményedést is vágni kellett ujjvégekről...) eléggé katasztrófa volt a dolog, de még eleinte én is jobbára felülről, hüvelykujjal nyúlkáltam a fogólapra. Tanárhoz nem jártam, teljesen magamtól próbálkoztam (környezetem legőszintébb sajnálatára).. :)
Időnként "a garázssorra" (mely tudniillik a Melinda utcai garázssort jelenti) lenéztem, elég sok embert megismertem, sok zenekar próbáit látogattam, és még néhány kunsztot is ellestem. (Eközben egy death metal zenekarnak még dalszövegeket is fordítottam...Magyarról angolra... Jajj.)
Kb. két év alatt jutottam el odáig, hogy zenekar alapításon, vagy zenekarhoz csatlakozáson törni kezdjem a fejemet. (Oké, már hallom is egyik volt osztálytársamat, amint emlékeztet, hogy de ő emlékszik ám az Executioner "projektemre" is; na hát ez valami merő borzalom volt, amit a jóízlés ellen valaki elkövethet, nulla gitártudással vettem fel a zagyvalékaimat neo-etnopunk-death-fos stílusban)
{Sőt, most beugrott egy másik jelenet is. Kb. egy éve "gitároztam", amikor is felkértek, ezen osztálytársam jóvoltából, hogy egy öregek otthonában adott iskolai műsor keretében gitározzak össze valamit. Elővettem egy "lazább" saját szerzeményemet, kivételesen semmi reszelés, csak sok-sok bénázás volt. De az öregek megtapsolták, hehe.}
Na szóval, körülnéztem, és legőszintébb sajnálatomra, nem nagyon találtam zenészeket, akiknek ne lett volna már zenekaruk. Más zenekarból elcsábítani valakiket meg nem pálya, na.



Neütral Excultus

A suliban ismerkedtem össze Higi Balázzsal és Szityóval, akik szintén gitárral a kezükben próbáltak rocksztárokat utánozni. :D
Balázs, és egy volt általános iskolai ismerős (pár évvel fiatalabb), Dávid épp zenekart akartak volna alapítani. Mindketten gitárosok. Én is. Aztán meg ott volt Jozika is, aki nem tudta akkor még eldönteni, hogy dobolni akar, vagy énekelni. 
A próbatermük sem semmi volt. Balázs faterja az akkori számítástechnika főguruja, egy céget üzemeltetett, amelynek a főhadiszállása a történelmi belvárosban, az Antónia utcában volt fellelhető. A céges épület mögött viszont egy lebontásra váró másik házikó is volt (mintegy két szobával, amelyeket egybenyitottunk), ezt kaptuk meg cserébe azért, hogy néha lenyírtuk a füvet. (Csaknem egy év alatt mintegy kétszer...)
Kicsit később, tavasszal felújítottuk az egész helyet, a kisebbik szobát csak simán "kitapétáztuk" valami fura papírral, a külső helyiséget viszont nagyon egyedi módon kifestettük. A földtől kb. térd magasságig barna volt (ez volt a föld), majd vállmagasságig terjedően kerítészölddel húztunk szép ordenáré csíkokat (ez volt a fű), e fölött pedig a már említett barnával fák következtek, és mindenféle egyéb jelenetek (természetesen akasztófahumorral vegyítve), az egyik sarokban pedig szép sárgával a Nap. (Sajnos nekem nem maradt ezekről a dolgokról fényképem, nézzétek el ezt a képtelenséget... Próbáljátok elképzelni. Tényleg feelinges volt, na.)
De ne szaladjunk ennyire előre, szóval még csak látogatóban járok most ott. 
Egy próbájukra elmentem, és kölcsönösen rácsodálkoztunk egymás kvalitásaira. Szó szót követett, aztán mivel ők eléggé hozzá voltak nőve gitárjaikhoz, én meg nagyon de nagyon akartam zenélni, ezért megegyeztünk, hogy basszusgitárra váltok.



Első basszusgitár

Lecseréltem hát a Jolanát egy basszusgitárra. Az akkori időkben ez egy nagyon jó vételnek számított, főleg nekem. Egy Yasuki márkájú, Fender-kópia bégéről beszélünk, amelynek sajátos élettörténete volt már akkor is. 
Egyik korábbi tulajdonosa, hogy könnyítsen a hangszeren, kivette a nyakból a merevítőt. Mivel hirtelen görbülni kezdett, visszarakta volna, de már nem volt meg, és így egy olyan vasdarab került oda, amelyen nem lehetett állítást eszközölni. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a hetedik bundtól felfelé már akkora volt a húrok távolsága a fogólaptól, hogy jóérzésű ember attól menekül.
Na hát ez a titka sokmindennek. Hamar megszoktam.
De hogy a hangszerről még egy kicsit meséljek, időközben felbukkant egy csomó ismerős zenész arc, hogy aszondja, jéééé, ez az én gitárom is volt még anno. Meg az enyém is. Meg az enyém is... 
Pár évvel később először befestettem matt feketére. A művelet előtt lecsiszoltam, és egy rövid területen megnéztem (a felső szarv hátulján), hogy milyen lenne, ha fáig csiszolnám. Nagy meló volt, félbehagytam, inkább lefújtam az egészet.
Ilyen állapotban adtam el, és egy-két gazdával később egy hangszerfelújítási mániában szevedő emberkéhez is eljutott, aki rendbe vágta. (És persze mindenkinek panaszkodott, milyen hangszergyilkos után tulajdonolta meg ezt a szerencsétlen póruljártat...) Az eredeti színviszonyokat helyreállította, a felső szarv hátuljának kivételével. Ez árulkodó nyom volt, és rátaláltam a Triangulum hangszerüzletben a kilencvenes évek második felében.
A következő felbukkanására pedig egy punkzenekar koncertfotóit böngészve került sor. Bizony, hosszú utat járt be. :)


Bocs, hogy elkalandoztam.
Neütral Excultus
Fura név, Balázs adta.

Szóval elkezdtünk próbálni, és egy-két "irdatlan" koncertet is adtunk imitt-amott, de semmi komoly.
Mindazonáltal a Metal Hammerban még feladott a zenekar egy hirdetést, hogy dobost keres. Mert akkor még Jozika énekelni akart volna. 

Egy másik hirdetésre viszont én jelentkeztem, mert egy Tolnai gitáros lány, Anna zenekart keresett, és a legnagyobb kedvence a Voivod volt.
Gondoltam, majd összehozunk valamit, ha. Ha találunk dobost. Balázs is benne volt a dologban, tehát megint "csak" a basszusgitár maradt. De már nem bántam.



Nervous Playground


Így alakult meg a zenekar, amelynek még ebben a fázisban, 1991 novemberében a Nervous Playground nevet adtuk. A név a bolygóra értendő, ahol élünk.
A fenti logót Roland szerkesztette meg, és sokszor később koncertplakátokra is így szándékoztunk volna feltenni. Egy esetben, Bonyhádon jártunk úgy, hogy valahogyan elsikkadt a beszélgetésben a zenekarnév, és nekik csak a logo maradt. A plakátra az olvashatóság kedvéért nem a logó került, hanem ez:
MERVOST PLAYGROSND
De ez még később lesz.

Írtuk a dalokat egyre-másra, és a jó szerencsénkben bíztunk, hogy egyszer majd csak beállít hozzánk egy dobos valahonnan.
Ahogy egyre-másra kutakodtunk, Dávid ajánlott egy lányt, Adriennt, akivel néhányszor próbáltunk ugyan, de nem volt közös a nevező. Nem csak az volt bibi, hogy túl jazzesen fogta a dobverőt és nem ütött rá a dobra, mint inkább csak simogatta, hanem zeneileg sem voltunk egy hullámhosszon.
(Nekem bevallotta, hogy arról álmodozik, hogy egyszer majd félmeztelenül ülhet be koncerten a dobok mögé, az őrjöngő-tomboló tömeg vad pillantásai {és nyálcsorgatása} közepette...)

A téli időszakban a fa tüzelésű kályha nagyon klassznak bizonyult, és nem csak a garázssori fagyhalálhoz képest. Fa volt bőven, vagy amikor nem, akkor az ott talált, és használaton kívüli fa cuccok is beáldozásra kerültek. Mint például egy fölösleges, tartalék fürdőszobaajtó. Próba végeztével pedig egy vödör vízzel intéztük el a tüzet, nehogy gond legyen. Csak úgy szállt a gőz...... :D

És ekkor egy Roland nevű csávó jelentkezett a Neütral' által feladott hirdetésre.
A Neütral'-ban Jozika dobolt már, így Dávid őt is kiközvetítette nekünk. 
A meghallgatásra eljött ő is, és már ott megbánta, mert a srác Jozikához, legalábbis akkori tudásszintjéhez képest vérprofi volt. 
Igazából egyszer régebben már találkoztam is vele, de akkor még csak sikálni és reszelni tudtam a Jolanán. Ez már egy kis idővel később történt, gyűlt már hozzá némi plusz tudás.

A kertben, a limlomok között ekkoriban bukkantunk egy valahogyan odakerült, félkész sírkőre.
Egyik oldalon a márványlapnak kihagyott hellyel - ide került a zenekar logója, és a születési dátum, mint 1991. november 28., kötőjel után üresen hagyva - másik oldalán pedig Krisztus urunk ábrázolásával, de sajnos csak a törzse volt meg a kereszten és a kezei. Hiányzott a feje és a lábai.
A hiányt kipótoltuk gipsszel, ráérős lyukas óráinkban. Ilyen hosszú haja szerintem akkortájt csak Mr. Mustaine-nek volt. Ekkora pénisze pedig csak egy-két pornószínésznek.... Egészen addig, amikor is a már megtért Jozika egyszer fel nem jött a próbahelyre, kezében egy vésővel.....

Ahogy tavaszodott, úgy lett egyre több dalunk, és elkezdtem énekelni is a bégé mellett.
1992. május végére időzítettük a premiert, egy Szekszárdi szabadtéri koncertre, ahová Anna jóvoltából jutottunk el. Videóra is vettük a dolgot, és utóbb visszanézve végig szörnyülködtünk.
















De a dolog elindult, és koncert koncertet követett. Mindeközben a Neütral' pedig hamvába holt. Nagyjából a pécsi Gyártól Komlón át a bonyhádi ARC-ig tartott a repertoár, hogy hol mindenhol léptünk fel. Utólagos kiegészítésképpen hozzátoldhatom a Csörge tói Rockmaratont is.

Augusztus végére pedig elhatároztuk, hogy felvesszük azt a néhány dalt, amit összeraktunk.



Stúdiózás Mohácson

Nem semmi látványt nyújtott a zenekar, amikor a Balázs nagypapájától ez alkalomra kölcsönkért Trabantba beszálltunk úgy, hogy rajtunk kívül még bent volt egy teljes kétlábdobos, négy felső és két álló tamos dobfelszerelés, cinállványok, egy erősítő, gitárok, ahogy illik. 
A stúdió egy disznóólból erre a célra átalakított sufni volt két helyiséggel (egy feljátszó és egy keverőpultos), a falon két tégla ki volt nyomva, hogy a vezetékek átférjenek. 
A felvevő eszköz egy négysávos csuda kazettás magnó volt. (Asszem szovjet gyártmány...)
A felvétel időtartama két nap, első nap az alapok egyben, másnap ének és szólók. Egy hétvége alatt lezavartuk. 
Egy hét múlva visszamentünk keverni, mintegy 2-3 órában.
Ehhez képest marhajól szól a végeredmény, hamarosan fel fogom tolni valahová letölthetősnek.
JELENTEM, elérhető a Reverbnation-ön keresztül.
(Persze ezt most tényleg úgy értsd, hogy ehhez képest szól jól, és hát az énekhangomban benne van mind a 17 életévem, de leginkább az a három hónap, amennyi ideje ezzel a fura, éneklés nevű dologgal is foglalkoztam a hangszer mellett...)
Sajnos ez az egyetlen nyom, amit magunk után hagytunk, a Somewhere In The Universe - A3 demó, több felvétel nem készült már... Viszont a Metal Hammerban a Demonstráció rovatban írtak rólunk, és ez akkoriban többet jelentett, mint manapság. ;)

Egy viccesebb eset is felütötte a fejét a megdemósodásunk során.
Egy-két alkalommal elő-előfordult velünk, hogy elfelejtettünk kapukulcsot vinni a próbahelyre, ami többnyire nem okozott gondot, tekintve, hogy a kompúteristák az elülső épületben sokáig ott voltak. Hétvégeken viszont megesett, hogy zárt kaput találtunk, és ilyenkor nem maradt más, mint a kőfal átmászása.
Nem volt ez sem másképpen, amikor is meglett a demó, és ezt megünneplendő, egy vasárnap késő délután odamentünk ünnepelni. Szalonnasütés zajlott, amikor is egyszer csak fura hangon valaki megszólalt a bokorból, hogy állj, meg kezeket fel, meg ilyenek.
Nem tudtuk mire vélni, azt hittük, valaki viccelődik a társaságból - egészen addig, amikor is a bokorból egy rendőr lépett elő, remegő kezében egy stukkert tartva felénk. Tisztáztuk a dolgot, személyi igazolványaink elkérettek, adataink felvétettek, és megtudtuk, hogy a szemben lakó öreg néni látott valakiket átmászni a kerítésen, ezért telefonált rendőrért.
Az úriembert megkérdeztük, készíthetünk-e róla egy fotót, amit ráraknánk a kazettánk borítójára. Sajnos nemet mondott a felkérésre.

Végnapok

Az ősz beálltával Balázs más városba rebbent továbbtanulni, de ezzel párhuzamosan a zenekarból is távozott. Ezt most túl szépen fogalmaztam meg, de mindenféle összezördülések voltak, amelyek utóbb ma már elég pitiánereknek bizonyulnak, de akkor ezek miatt kirúgtuk és trióban folytattuk.








... Természetesen másik próbahelyen, a Melinda utcai garázssoron. A már megismert, jól bejáratott körben koncertezgettünk, (kiegészülve egy-két másik helyszínnel is* ** ***) és terveztük egy második hanganyag felvételét is, melyet viszont lemezként akartunk volna megjelentetni.

* A sztori, ami eszembe jutott, pedig úgy szólt, hogy a (nagy)Pollackon készült valami nagy banzáj, ahová meg lettünk hívva játszani a Sex Action elé.
Sajnos azonban a nagy nevű sztárzenekarral azt nem lehetett megbeszélni, hogy a mi bulinkra a csóró egyetemisták ingyen bemehessenek, a jegyszedés csak utána következzék. Nekik zsé kellett. Érted? Zsé.
Sebaj, uccu neki, mi nekiálltunk az udvaron játszani. :D

** Egy másik ízben (vanília) pedig Sásdra mentünk le egy kölcsönkapott, utánfutós Skodával, ami természetesen lerobbant. Kalandos utunk volt. :D

*** A harmadik sztori pedig úgy indul, hogy még 1992. nyarán összehaverkodtunk egy Bonyhádi zenekarral, akiknek az énekese, Geri nagy hatással volt rám. A zenekara Halloween galopp-metálban utazott, és neki ebbe illeszkedő hangja volt. Nagyjából szinte majdnem csakis és kizárólag fejhangon énekelt. Ez engem olyannyira megihletett, hogy ezt a fejhangos dolgot én is kipróbáltam.
Eleinte még csak félszegen, mint a fenti demón is, majd egyre bátrabban. A demó utáni időszakban, az új dalokat teletűzdeltem ilyesmikkel, a többiek meg mondták, hogy nem kéne ezt erőltetni, mert nem olyan jó ez nekünk. De én jobban tudtam. Addig-addig, amíg egyszer egy ominózus Nevkó Aula-beli koncertet felvettünk keverőről. Amíg hallgattam a felvételt otthon, egyre csak szörnyűlködtem, és mondogattam a többieknek utána, hogy ez a szalag szigorúan bizalmas, kézből kiadni zenekaron kívülieknek szigorúan tilos. :D

Eljutottunk egy tehetségkutatóra is (Cominfo Rockfesztivál), ahol az első helyezettet előre tudni lehetett egy, a zsűrivel való rokoni összefonódás nyomán, viszont a második helyet megkaptuk, továbbá Roland a legjobb dobos különdíját is magáénak tudhatta.
Ezt követően pedig a Pécsi Rádió vendégei is voltunk egy interjúra, amely a Petőfi Rádióban is adásba került, és a Somewhere demóból is leadtak néhány dalt. 

Szóval, írtuk a dalokat gőzerővel, egy teljes albumnyi anyag összeállt, melynek a Soul Desert címet szándékoztunk adni; 1993. nyarán Roland pedig kontaktolt is egy akkor alakult kisebb lemezcéggel, és elvileg még lehetett is volna valami komolyabb az ügyből. A Monastery-ből egy Laci nevű gitáros csóka még csatlakozott is hozzánk negyediknek, és ebben a felállásban egyetlen koncertet adtunk, mégpedig a Csörge tói Rockmaratonon, immár másodszor. Személyes kellemetlen élményeim egyike is ehhez a fellépéshez fűződik. A drága szervezők este hétre hívtak minket oda, hogy majd kialakul, mikor kerülhetünk színpadra. Volt egy Coda névre hallgató zenekar, valami Rudán Józsi, alias Joe "énekes" főszereplésével. Másnap hajnali hét órai (!!) színpadra kerülésünkig a Codának, valami megmagyarázhatatlan, de annál valószínűleg sokkal nyomósabb okból kifolyólag összesen 4-szer (!!!!), igen, jól olvasod, NÉGYSZER kellett színpadra kerülnie. Már a másodiknál érthetetlenek voltak a konferálásai a maligánfok okán. A másik sztori pedig tök hétköznapi egy efféle rockfesztiválon. Egy alkalommal, még este egy Barcas márkájú csodás, lefüggönyözött mikróbusz oldalára ragasztott plakáton próbáltam kisilabizálni a műsort. A színpad mellett parkolt, közvetlenül, vagy legalábbis nem túl messze. Aztán a betűk egyszer csak elkezdtek ütemesen ugrálni, és még a színpadról jövő hangorkánban is kivehető volt egy női hang..

Szóval ismét négyen voltunk a csapatban. De valami már hiányzott...

A lemezfelvételhez a pénz...
A próbákról Anna...
A lelkesedés belőlem egy darabig még nem...

De aztán az a hülyeség történt velem (igazából elismerem én, hogy én csináltam), hogy "megtértem", és ahogy az ilyenkor lenni szokott, az elmebaj mindent elsöprő erővel diadalmaskodott a józan ész felett. Sajnos túlságosan sokmindent láttam bele az új megtapasztalásba, és bár belül egy hang azt mondta, hogy hülyeség lenne ezt is feláldozni, és pont most, de aztán meggyőztem magam, hogy ez együtt nem fog menni. 
1993. júliusában kiszálltam. Utánam a vízözön.
Egy évvel később még a basszusgitárt is eladtam.

A többiek még 1995-ig folytatgatták mindenféle felállásokban, aztán ők is feladták.

Egy újabb sztori eszembe jutott. Mégpedig képregényrajzoló-Balázshoz kapcsolódik. Elhatároztam még az újra-4-tagú felállás idején, hogy 5-re bővítjük a számot, beveszünk egy basszusgitárost, és így én csak az énekre koncentrálnék eztán. (Ez már a kifelé álló szekérrúd egyik elő-megnyilvánulása is volt.)
Egy kis rábeszélés azért kellett Balázsnak, aki amúgy a Gyurmaklub (vagy Gyurma Klub?) basszusgitárosa is volt akkortájt, és akikkel baráti volt a viszony. Volt olyan próbánk, amikor ott hesszeltek, és talán mintha Gyurma lett volna (vagy Gergő egy másik csapatból, most ez már nem százas az idő távlatából a memory recordomban), aki kérte, hogy hadd dobolja el egyszer ő az X dalunkat velünk. Mintha az And then all from the beginning lett volna, de nem vagyok ebben sem százas. És rácsodálkozás volt részünkről, hogy ment a dolog neki, pedig komplexitásban nem volt hiány... :D
Na de a lényeg, hogy egy kis rábeszélés után lejött az akkor még nem-annyira képregényes barátunk egy próbára, de csak próbaképp, hogy hát tegyünk egy próbát, bár nem annyira hiszi, de talán; és hozta a bégéjét is. És ekkor én, mint aki megveszett, vagy 5-6 dalba  is belekezdtem, hogy végigmutogassam neki, mit hogyan játsszon. A Damage című új nótának viszont elég komplex volt a témája első ránézésre, legalábbis az ő számára, és nagyon nem akart menni, én meg mutogattam, hogy hogyan legegyszerűbb megjegyezni, és totál összekavartam. Így hát nem hogy nem lett új bőgősünk, de (nagykép azt mondani, hogy tán az eset hatására?) ő még a basszusgitározást is rövidesen abbahagyta, és inkább a képregény-vonalon vonult tovább. :)



Egy lehetséges újrakezdés

...lehetősége felmerült 1997-ben. Nagyon úgy nézett ki, hogy felélesztjük a szunnyadó szörnyet. Tavasz végén, nyár elején többször is összejöttünk, és megvitattuk, hogy mégiscsak lehetne folytatás. Még mindenki elintézi, ami itt-ott távoltartja, és meghoztunk bizonyos kompromisszumokat is. 
Például én már gitároztam és Balázs basszusozott volna, hiszen időközben ő basszusra váltott Győrben, én pedig gitárra. A dalszövegekben teljesen szabad kezet kaptam volna témaválasztásban (nekem egy sarkalatos pont volt).
Sajnos nyár végére a tervek szertefoszlottak. Balázs nem tudta megoldani a Pécsre lejárkálást, de ez volt a legkisebb gond. Anna teljesen elvesztette az érdeklődését a zenélés iránt, és nem volt hangszere. Nekem sem volt épp megfelelő. Így hát elhalasztottuk határozatlan időre.

...egészen 1999. februárjáig, amikor is megint megkerestem Rolandot, immár megfelelő hangszer birtokában. De ez már a következő fejezet témája lesz NoiseField címszóval...
 
Locations of visitors to this page