hétfő, szeptember 27, 2010

Özvegy Koponyányi Jenőné vérnyugdíjas kalandjai - VI. rész: Egy mozgalmas nap

Ideje volt elindulni az orvoshoz, felíratni a  szükséges gyógyszereket, például a vérnyomáscsökkentőt. Ez a fránya vérnyomás nevű dolog már csak ilyen természetű, hogy idővel gyógyszer kell rá (a tetejére), különben elszalad.
"Az ősember egyik reggel felkerekedett és elindult az ős-körzetiorvos barlangjához feíratni a vérnyomást csökkentő ősgyógyszert" - gondolta, és elvigyorodott, hogy majd' kiesett a műfogsora.
Ahogy a téren átvágott, néhol a frissen kiragasztott figyelemfelkeltő plakátok rikítottak arcába, melyek "Ankarai Aranka és az Andalúziai Andalgók" nevű népszerű formáció formabontó koncertjére invitálták a nagyérdeműt.
Ankarai Aranka egy népszerű orosz sanzonénekes volt, aki a nemrégiben megtartott tehetség- és aranytojást-tojó-tyúkkutató győzteseként seperte be a kasszák tartalmát oldalzsebébe. Sajnos más nyelvet nem beszélt, csak az oroszt, de ezen gyönyörűen énekelt. Legalábbis egyesek szerint. Legújabban pedig egy skinheadekből verbuválódott (rock?)zenekar kísérte és kisértette. Persze hol van már az a kor, amikor még az emberek többsége tisztában volt az efféle népbutító mulatságok szaknévsorával - egy ideje hál'istennek már csak a nyugdíjasok nézték az efféle bugyutaságokat a 'vízión...
Özv. Koponyányi Jenőné Sz. Irén vérnyugdíjas elmosolyodott. Arankát szerette, végig neki drukkolt a 'víziós közvetítések alkalmával. Gondolt egyet, odalépett a plakáthoz és közelebbről silabizálni kezdte, mikorra is várható a nagyszerű alkalom, hogy élőben megnézhesse. Erre a kis nyugdíjából el is különítene egy valamire való összeget. Kiderítette, hogy aznap este lesz.
A váróterembe érve mellbe vágta a cigarettafüstszag. Ilyet itt még nem érzett. Nem várakozott senki sem, első volt. Az ajtó fel is nyílt hamarosan, ő pedig belépett.
Dr. Kengyel az íróasztalán ült, lábával ütemesen harangozott, és egy szivart pöfékelt.
"Ááá, Irénke néni! Hogy tetszik lenni? Parancsol egy szivart?" - üdvözölte, és feléje nyújtotta a dobozt.
Az idős hölgy szemei kikerekedtek.
"Ugyan, doktor, mit képzel!" - vágta rá, majd nyomban áttételes lelkiismeretfurdalást érzett. Egyrészt mert soha életében nem dohányzott, másrészt mert a múltkor álmában igen, harmadrészt pedig egy szivart visszautasítani elég nagyszabású szarvashiba az ő korában...
"Esetleg tölthetek valamilyen italt?" - váltott lovat a doki javítási szándékkal, s azzal a bárszekrényhez pattant, amelynek ajtaját feltépve hangos felsorolásba kezdett. Mivel válasz nem érkezett, így ezzel folytatta: "Jómagam egy kis whisky-t választanék ma reggelire. Gizike, maga?" - fordult asszisztenciájához.
"Az nekem is jó lesz" - felelte a kikent hölgy mélabúsan, majd igazított egyet combfixén a kezében levő sado-mazo korbáccsal.
Miközben töltött, a doktorból előtört a hivatástudat. "Mi járatban errefelé?"
"Csak a szokásos gyógyszereket felíratni jöttem. Meg hátha nem árt már egy újabb vizsgálat." - és igazított egyet műfogsorán.
"Óh, ha csak ennyi az egész, akkor nézzük csak!" - perdült meg a doki, és sebtében az asztalhoz ült, ahol el is kezdte kirakni tarot kártyáját. "Milyen csillagjegyűnek is tetszik lenni?" - kérdezte mintegy mellékesen.
"C3p0."
"Szóval skorpió. Aszcendens?"
"Búvár."
"Ahha." - majd tovább mormogott, amíg kirakta.
"A nem jóját!" - tette hozzá, majd fejét csóválva letette a cuccot és fiókját kirántva előhúzott egy ingát is. Kezeivel hadonászott, csettintett hármat-négyet a levegőbe, majd ismét hümmögött, és a kártyázást folytatta. 
"Ez itt azt mondja, hogy bár nem dohányzik, mégis a belső zsebében ott van egy szál cigaretta. Különös!" - Irén néni egy kicsit ledöbbenve, óvatosan a zsebére helyezte a kezét, hogy érezze, megvan-e még. Megvolt. - "Párkapcsolatilag viszont sehogy sem akar kigömbölyödni a téma. De várjon csak, mindjárt még..."
"Hát doktor, nem emlékszik, hogy megözvegyültem???" - és szemeit elfutották a könnyek.
"Hú, a francba, tényleg! Szegény Jenő bácsi... Már rémlik! Ezer bocsánat!" - azzal folytatta.
A levegőben Irén néni felé mutogatva méregetett ujjaival, miközben fél szemét becsukta, csettintett nagyokat, és közben számokat mormolt. Ezt egy indián rituálé követte, majd áldozatot mutatott be a gyógyítás különböző ősi isteneinek.
Potom két óra múlva Sz. Irén néni megvizsgálva, de recept nélkül, ellenben egy ráolvasós-kántálós rituálé után teljesen gyógyultan szelte át a váróterem parkettáját járókeretébe kapaszkodva, majd az ajtón kilépve feje fölött meglengette azt, és az első arra járó autóbusz szélvédőjéhez vágta üdvözlésképpen. Lepattant. Ő a buszra fel-. És már szelte is át az utasteret, egyenesen a legtávolabbi ülőhelyig, útközben fel- és kiborítva néhány fiatalt.



Az űrhajón az öreg fel-le sétált tógájában, fia a két kőtáblán ült, melyet már nagyon unt kerülgetni, és szemeivel az öreget fürkészte. Az magában mormogott, majd egyszer csak megállt, és hangosan így szólt:
"Megvan! Tudom már!"
"Kíváncsian hallgatlak, apa!"
"Visszatekerünk párezer évet az időgépen és elmegyünk a Közel-Keletre."
"Miért pont oda?"
"Csak! Ott sok a hiszékeny, beképzelt ember. Azokból könnyebb kiválasztottat faragni! Kiválasztunk egy balfaszt, megváltoztattatjuk vele a nevét, hogy mindenki elhiggye, hogy ő a kiválasztott, és megígérjük neki, hogy sokan lesznek. Ezt a jelenlegi statisztikák birtokában bátran megtehetjük..."
"Eddig jó!" - lelkesült be az ifjú - "Sőt, akár vissza is nyomozhatjuk, melyik családfőt érdemes megkeresni, kinek lesz a legtöbb leszármazottja..."
"Ez sem rossz ötlet, fiam!" - lelkesült be az öreg - "Szövetséget is kötünk velük, aminek az lesz a jele, hogy fadarabokat kell majd a fenekükbe dugniuk..." - hadarta átszellemült izgatottsággal, de fia közbevágott.
"Jajj, apa, szörnyű vagy ezzel a seggmániáddal! Találj ki valami mást!"
"De miért? Ha engem mint istent akarnak követni, az a legkevesebb, hogy véres legyen a valaguk..."
"Ez tényleg gusztustalan, térj már észhez!"
"Jó, akkor a péniszük végéből vágatok le egy darabot, de ebből már nem engedek!" - vetett véget a vitának nagy vehemenciával.
"Jó, jó, legyen..." - szólt a fiú megadóan - "De mi a franc lesz ezekkel a nyamvadt Szíriusz Szektor-beli kőtáblákkal? Ha itt mered hagyni és egy űrjárőr rájuk talál, tuti lecsukatnak engem is, Mr. Űrcsaló!"
"Hé, az apád vagyok, így nem beszélhetsz velem! Ömm.. Amikor már sokan lesznek, akkor eltérítünk egy másik hiszékenyt is, és annak odaadjuk, hadd örüljön. Addigra már nagy és dicsőséges nép lesznek. Ezzel a két vacakkal pedig megerősítem a szövetséget velük, és nem utolsó sorban megszabadulunk a ballaszttól. Majd azt mondom, ez a tíz sor itt rajta..."
"A múzeumi leltár tíz elemére gondolsz ugyebár, már ha jól emlékszem, és csak azért csórtuk el ezt is, mert azt hitted, ez is értékes műkincs..."
"Ne szólj bele! Hol tartottam? Ez a tíz sor itt tíz parancsolat lesz, amit én, az úr, az ő istenük elibük ádok."
"Mit csinálsz? Eléjük okádsz? A francnak beszélsz ilyen hülyén!"
"Egy isten nem beszélhet úgy, mint a halandók! Ehhez neked is hozzá kell szoknod!"
"Frászt! Arra várhatsz!"
"Márpedig ha én így beszélek velük a régmúltban, neked is ilyen hülyén kell majd a közelmúltban, különben nem fogják elfogadni, hogy isten fia vagy!"
"Még csak ez kellett! Na és mikorra tehető az én színrelépésem?"
"Ezen még gondolkodnom kell... Mondjuk félúton az időben. Úgy értem a mostani idő és a régmúlt-beli eltérítés között félúton."
"És mi a jó francot akarsz, hogy eljátsszak nekik? Ugye csak nem már megint a meghalós-feltámadós világmegváltó-baromságot?"
"Miért ne? Ők még nem ismerik! Jó hecc lesz, meglátod! Évezredek múlva is megemlegetik, hogy itt jártál! A nevedben fognak háborúzni, egymást kínozni-belezni a szeretet nevében, és áhitattal mondják ki majd a neved, miközben a széttrancsírozott ellenségük épp hörögve elvérzik..."
"Na, szép kilátások... És mi van, ha ezt most nem vállalom?" - vágta apjához a szavakat kihívó hirtelenséggel.
Az öreg közelebb lépett, szikrákat szórt a szeme, akár egy csillagszóró. "Na ne teketóriázz, cseszd meg, mert itthagylak a büdös bennszülöttek közt a francba! Hát azt hiszed, olyan nagy élmény, amikor erőszakkal távol kell tartani ezeket a barbárokat a szent hegytől, ahová leszállunk? A kiválasztott körülmetélt népet? Szerinted miért ilyen távolról beszélünk velük, mint a múltkor azon a másik bolygón, mi? Tele vannak bélféreggel, mindenféle parazitákkal, bacillusokkal, baktériumokkal és vírusokkal! Még mosakodni sem tudnak, és a szappant sem ismerik! Két lábon járó büdös járványgóc mind! Kezet fogni eggyel közülük: egyenlő a saját halálos ítéleteddel! A halál lakik torkukban....!" - mondta zihálva. "Ez jó, majd megírom egy úgynevezett zsoltárban." - tette hozzá kissé lenyugodva. - "Álnokság szívükben... Ez jó, gyorsan felírom valahová... Szóval vállalnod kell! Különben elcseszed szenilis vén apád egyetlen örömét!"
"Látom," - sóhajtott beletörődően - "nincs más választásom..."



Az Andalúziai Andalgók már régóta a szakmában repesztettek. Kezdetektől fogva rasszista muzsikát nyomtak, koncertjeiken eleinte nem volt ritka a kirekesztő megnyilvánulás. Szerencsére, a törvényi szigor amióta lecsapott rájuk, nem csak a lángoló fakeresztek tűntek el a koncertekről, de minden más, nyíltan rasszista megnyilvánulás is. A legrosszabb az egészben az volt, hogy csak délutáni matiné időpontokban tarthatták koncertjeiket, melyekre legalább két tucat fizetett állami spiclit kellett beengedniük, akik természetesen a másnap reggeli kávé fölött görnyedve írták meg jelentéseiket. De legalább koncertezhettek. Még ha nem is lehetett nyíltan uszítani.
Az átlagember pedig elsiklott a tény fölött, hogy a népszerű orosz táncdalénekessel hozta össze őket jósorsuk, és így egyre több matinékoncertet adhattak.
Az ifiház, ahol a koncert zajlott, igazi őskövület intézményként létezett, még a kommunizmusból maradt itt anakronisztikus szubkultúraként. A baj csak az volt vele, hogy a város szellemi posványában szinte majdnem az egyetlen hely volt, ahol könnyűzenei produkciók is közönségre találhattak. A jobbára idős hölgyekből álló személyzet cseppet sem törődött az intézmény műsorával és a látogatók kényelmével. Kíméletlenül betartották a korai zárórát, és időben előkészületeket is tettek, hogy az objektumot elhagyhassák. A takarítónő nem sokat cécózott, ha épp a színpadot kellett felmosnia. Ilyenkor szívbaj nélkül arrébb is állította a fellépőket az útból. A pénztáros hölgy, Sz. Irén egykori általános iskolai osztálytársa a bejáratnál "maszekolt", az otthonról hozott és itt kimosott ruhákat vasalta, időnként a faliórára pislantva, hogy tudja, mikor kell akcióba lendülnie. Zárás előtt negyed órával akkor is menetrendszerűen áramtalanította a helyiséget, ha maga a külföldi sztárvendég állt a színpadon, még félbemaradt műsorral. Még maradt egy kis ideje az akció kezdetéig.
Sz. Irén néni a pogózó bőrfejűek gyűrűjén átvágott. Azok tisztelettudóan engedték át a csak erre az alkalomra talpig bőrszerkóba öltözött idős hölgyet, és megcsodálták szegecseit és combközépig érő bakancsát. A bejáratnál vasaló egykori iskolatárs természetesen nem ismert rá ebben az öltözékben...
"Oj-oj-oj, bozse moj!"* - énekelte Ankarai Aranka félszegen, akár egy citromlébe mártott keszeg.
"Oi, oi, oi, oi, oi!" - kiabálta vissza átszellemült, elégedett kéjelgéssel a refrén válaszsorát az öklét ritmikusan lengető skinheadtömeg, köztük Irén nénivel. Ettől Aranka is felbátorodott, és elkapta a lendület.
A jelentésükhöz adatot gyűjtő spiclik nem tudták, mit jelentsen ez, mindenesetre gyanakvóan szemlélték az eseményeket, karba tett kézzel. Persze mindenki tudta, kik is ők és épp ezért ügyet sem vetettek rájuk. 
A gitárszólónál Sz. Irén néni nem mindennapi bátorsággal a pogózók közé vetette magát, és öklével serényen hadonászva taposott, ahogy kell. Néhány ifjú skinhead földre került, majd amikor felpattantak, először dühödten kutattak ellenfelük után, de amikor meglátták az idős hölgyet, mosolyra húzódott az ajkuk, és egyből elillant minden haragjuk.
A színpadnak most az a része következett a felmosásban, ahol az éppen szólózó gitáros ácsorgott. A személyzet nem tudott várni. A szólóba néhány kelletlen és kellemetlen hang vegyült, amint a felmosó nyele a húrok közé került. A gitáros döbbenten odébbsomfordált, és imígyen folytatta megkezdett szólóját.
Az adatgyűjtők észrevétlenül előhúzott noteszeikbe titkos jeleket véstek az eseményekről.
Az idős hölgy láttán Ankarai Aranka még annál is jobban felbátorodott, s a dal utolsó refrénjét teli tüdőből hörögve ordította a mikrofonba. A legátszellemültebb résznél az ifiház lelkes dolgozója zavartalan munkavégzésének érdekében persze kissé félre kellett állnia, de ez nem zavarta túlságosan, látva a közönség odaadását.
Az egyik széplelkű spicli a hörgést már nem bírta tovább hallgatni és elájult. A dal utáni szünetben társai félrehúzták a pogózók lábai elől. 
Aranka konferálni próbált - oroszul - és ezt a zenekar egyik tagja fordította. A következő dalt az elájult jóakarónak küldték.
"Mocskos spicli!" - kiabálta a közönségből valaki a félrehúzottra mutogatva, de erre jegyzettömbök villantak, és a biztonságiak elvezették szép csendben a rendbontót, jóságosan végigmasszírozva testét gumibotjaikkal, egészen a kijáratig kísérve. Még utoljára az ajtóból elkeseredetten visszakiabált: "Ne hagyjátok, hogy ezt csinálják velünk!", aztán kisegítették az épületből, arccal a járdára, nehogy a lába megfájduljon.
Bármennyire is igyekeztek a biztonságiak, a levegőben érezhető volt, hogy itt most hamarosan nagy baj lesz.
Sz. Irén egykori iskolatársa elérkezettnek látta az időt, hogy figyelmeztesse a színpadon állókat rekedt, borostás varjú-altján:
"Még két percetek van lámpaoltásig!"
"Mire vártok már, emberek?" - rikkantotta az idős bőrszerkós hölgy, s azzal elszabadult a pokol.
A teremben egyedül Ankarai Aranka nem értette, hogy mi is történt, hiszen az előbb még bájosan énekelt vele a tömeg, most meg egyszeriben rávetették magukat a jól öltözött úriemberekre, akiket összekötözve csúsztattak a színpad alá. A legjobban az idős nénin lepődött meg, aki bájos vehemenciával járt élen a rend bontásában. Egy alkalommal például egyszerre két biztonságit pörgetett meg feje fölött a levegőben, mielőtt elindította volna őket egyik irányba, máskor pedig műfogsorát használta dobócsillagként...
Egyszer csak letelt a két perc, és a volt osztálytárs akcióba lendült. Sötétben folytatódhatott a harc, miközben az ajtó kulcsra záródott, és egy elégedett idős hölgy, szatyrában a frissen vasalt, összehajtogatott holmival megindult a buszmegálló felé.



* Jelentése: "jaj, jaj, jaj, istenem"

péntek, szeptember 24, 2010

Péntek reggeli vegyes szociológia

Robotos még

Nagyon beleástam magam, sokmindent ki lehet szűrni belőle, társadalomkritika ám a javából! (Isaac Asimov: Caves of steel, Naked sun, Robots and Empire - egyelőre)

Ha a Caves of steellel kezded, az az igazi. Jólmegaszontam. De ott kezdődik a cselekmény. (Aztán Naked Sun, The robots of dawn, és lehet, hogy még van valami történetileg a Robots and Empire-ig.)
Egy elképzelt jövőben játszódik a történet. Az emberiség már nem csak a Földön él, hanem egy része kirajzott az űrbe, és robotokra támaszkodva megalapítja a "Térutazók" (eredetiben Spacer, amit erre "magyarítottak" a fordítók) 50 világát, 50 más-más csillag körül keringő bolygón. Lélekszámuk az 50 bolygón mintegy 5 és fél milliárd, míg a Föld túlnépesedett lakossága a 8 milliárdot is meghaladja*, és mind a föld alá húzódott vasbeton-barlangvárosaiba.
(* Az 1950-es években íródott, akkor ez a szám még elképzelhetetlenül magasnak tűnhetett...)
A Caves of steel nagyon jól bemutatja azt a társadalmat, amely természetes közegéből a mesterségesbe átvonult. Nincs kapcsolatuk a földfelszínnel, a nyüzsgő nagyvárosi életet odalent élik, mesterséges megvilágításban. Egységes időzónát vezetnek be, össze van hangolva New Yorkkal Budapest (a kötet 109. oldalán említve is van, borsózott is a hátam tőle) és Tokyo is, meg persze az összes többi - mesterséges-nappal fényáradatban úszik, és egységesítve jön el a mesterséges éjszaka is. Az emberek lakó-szekcióban laknak, társadalmi rangsorolásuknak megfelelő közegben. A szűk elit a C-6 osztálytól felfelé helyezkedik, nekik olyan privilégiumaik is vannak, mint a privát fürdőszoba, illetve a várost át- meg átszelő, mozgólépcső-szerű, állandóan mozgásban levő tömegközlekedési futószalagokon az ülőhely. Étkezéseiknél a főszerep a különféle élesztőgombáké, természetes kaját már nem is esznek. A városon kívüli földeket és bányákat robotok üzemeltetik.
A soron következő kötetben, a Naked sunban pedig a kontraszt erősödik. Itt bemutatásra kerül a Spacerek világa is, akik nem csak hogy robotokra támaszkodó, szinte munka- és stresszmentes életet alapítottak meg odakint a világűrben, de ezáltal és a természethez való közelségük miatt az emberi életet is megnyújtották; 4-5 évszázadig is elélnek makulátlanságukban. Vezető világuk az Aurora, ahol egy emberre 50 robot jut, akik lesik gazdájuk kényét-kedvét, és elvégzik helyette a munkát - természetesen a Robotika 3 Alaptörvényének talaján fémlábakon állva.
A válság kiéleződik, amikor a Föld gyomrában nevelkedett, a bezártsághoz 4 évtizeden át hozzászokott és mást elképzelni nem is nagyon tudó detektívet, Elijah Baleyt a Solariára hívják. A Solaria a Spacer világok legextrémebbike. A teljes bolygót, mely másfélszer akkora, mint Földünk, mindössze 20ezren lakják. Minden főre jut egy kb 10ezer négyzetkilométernyi földecske, amelyet robotok tízezrei működtetnek. Itt a legnagyobb az egy főre jutó robotok száma a galaxisban. A lakók a személyes találkozástól elszoktak és irtóznak, nem seeing a látogatás, hanem viewing, vagyis fizikailag nem látogatják egymást, csak holovízión. A detektívet egy gyilkosság kivizsgálására hívják oda, mely esemény addig precedens nélküli a rendőrséggel nem is rendelkező, egyébként addig évszázadokon át erőszakmentes világban. Az egyetlen gyanusított és szóba jöhető elkövető az áldozat felesége, mert ő volt az egyetlen, aki legálisan - és morálisan elfogadhatóan - találkozhatott vele, viszont ő legkevésbé sem akarhatta férje halálát. 
A nyomozást a lakók seeing-től való irtózása, a viewinghoz való ragaszkodása, illetve a detektív ellenkező irányú mozgása és a Robotika 3 Törvényével való folytonos ütközések teszik lebilincselővé.

Érdekes írások, és mint mondtam, nagyon sok van bennük. Az ember(iség) korlátairól mindenképpen egy jó lecke.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 

Politikai vonatkozások

Külön postba is írhattam volna, de ez is némiképp szociológiai vonatkozású.
Azon gondolkodtam el, amikor megláttam egy "Jobbik kormányt!" nevezetű facérbók csoportot, hogy ez most miért tűnik egyeseknek annyira irreálisnak. "Annak idején" 2006-ban szemkilövető Görényiék munkásságakor a mai kétharmados kormánypárt körülbelül ugyanilyesmi támogatottsággal rendelkezett. Osztán mára mi lett belőle.
Szóval szerintem nem annyira képtelen az ötlet.
Inkább számomra az a kérdés, hogy addig a hosszú út "végéig", amikor ez megtörténik, mi lesz belőlük. Maradnak-e ilyen tökösek, vagy körülmetélik időközben őket is... Szerintem csak ez a kérdés... 

vasárnap, szeptember 19, 2010

Özvegy Koponyányi Jenőné vérnyugdíjas kalandjai - V. rész: Isteni látogatás álomföldön

Nagy ritkán amikor álmodunk, nem csupán a múltbéli információhalmazból legózunk össze tudatalattinkban új majdnem-valóságokat, hanem néha valóságos utazást teszünk testünkön - és utóbb sokszor tudtunkon - kívül egy másik világba. Ilyenkor megeshet az, ami Özv. Koponyányi Jenőné Sz. Irén nénivel is megtörtént nemrégiben. Történt ugyanis, hogy összefutott a szemközti bolt japán tulajdonosával Szibériában, miközben persze szükséglakása mélyén horkolt a fizikai teste. A dolog érdekessége azonban, hogy Samuki Jedurai tényleg ott volt, ugyanakkor, az álom-dimenzió ugyanazon szeletében, és tulajdonképpen ugyanazt álmodta, mint vérnyugdíjasunk, csak másik szemszögből.

Sötétedett a pusztában. És hideg volt, baromi hideg. Nem volt semmi erre utaló látható jel, de végig tudta, hogy valahol Szibériában van. A távolból vérfarkasok vérdermesztő huhogása törte át a fagyos szelet. Némán ültek a tűz körül. Hogy hogy került ide, fogalma sem volt, de nem is törődött vele. Olyan természetesnek tűnt, mintha világ életében ezt tette volna, mindig is itt ült volna a három másikkal.
Tőle jobbra ült Anatolíj Szkájvukerovics, a tűz túloldalán a japán boltos, Samuki Jedurai, Anatolíjjal szemközt, vagyis őtőle balra Ob Iván. Csendesen bámultak a tűzbe, senki nem szólt semmit. Hallgatták a szelet, meg a vérfarkasokat a távolban és közben dideregtek. 
Anatolíj matatni kezdett a belső zsebében, majd egy kis idő múltán megszólalt. Szavait Ob Ivánhoz intézte.
"Nincs egy szál cigid?"
Irén néni megigazította a műfogsorát.
Eltelt egy néma perc, majd ismét megszólalt az ifjú:
"Iván, nincs egy cigid? Holnap visszaadom..."
"Ahogy az előzőt, meg az azt megelőzőt is visszaadtad? Miért nem tudsz venni magadnak? Mindíg csak másoktól tarhálsz. Menj el a japán boltjába és vegyél!"
Ezzel elhallgattak. Újabb negyed órás csend következett, és csak a szikrázó napsütésben a fejükhöz csapódó óriás-szúnyogok és kéklegyek halk koppanásai hallatszottak. A távolban egy puputeve horkolt egy fa alatt. Legalábbis valószínűleg, mert nem látszott, csak hallatszott.
(Ez a zaj csak Irén néni álmában volt jelen, mégpedig hálószobájából hallatszott át ide, az álom-szibériai mellékszaharába. Samuki Jedurai nem horkolt.)
Samuki Jedurai elővett a belső zsebéből egy doboz cigarettát, és végigkínálta őket. 
Irén néni megrázta a fejét, majd amikor a japán vissza kezdte húzni a kezét és benne a dobozt, meggondolta magát és villámgyorsan kivett két szálat. A japán annyira meglepődött a mozdulat gyorsaságán, hogy kicsordult a nyála.
(A valóságban is, mégpedig a párnájára.)
Az ingén hatalmas folt terjedt tova. Meglehetett vagy öt liter is.
Irén néni az egyik cigit villámgyorsan a saját belső zsebébe helyezte, a másikra rágyújtott, és olimpiai ötkarika formájú füstfelhőt eregetett.
A japán elismerően hümmentett, majd a saját cigije füstjét jin-jang alakban pöffentette ki.
Anatolíj letörölte homlokáról a verejtéket peplosza ujjával, majd a két előtte fújóra nézett kihívóan. Kimért mozdulatokkal szájához emelte a dekket, hatalmasat szívott bele, és csak szívta, szívta, míg le nem égett a cigi. Ekkor a csonkot az általuk körülült szökőkútba pöccintette, és elkezdte kifújni a füstöt. A többiek nézték, de csak Ob Iván ismerte fel, hogy Bagóba bolygó térképét fújja a levegőbe. Amikor végzett, egy hatalmas bolygó lebegett füstből a fejük felett.
"Ja, az ufós film már megint..." - gondolta Sz. Irén.
Lesajnáló tekintettel mérte végig a többieket, majd Ob Ivánra nézve megállt. Kicsi szikrák pattantak a szeméből és a szökőkút csaknem lángra kapott. Még szerencse, hogy Ob Iván az imént gondosan telerakta jégkockával.
Ob Iván csak egy kisebbet szippantott, majd az orrán engedte ki a füstöt, amely először semmiféle rendszerezett képet nem mutatott, majd amikor Anatolíj értetlen, már-már ijedt kifejezésével találkozott, akkor egy kisebb füst-köpettel életre keltette művét. Skoda mester állt előttük, és még tátogott is - cigifüstből.
Amikor utánozni próbálta hozzá a mester hangját is, mindannyian elnevették magukat.

De ekkor Sz. Irén nénit elragadta egy álom-tornádó és letette egy másik helyen. Pontosabban őt magát nem tette le, de a szemei előtt megjelent egy űrhajó belseje. 
Még szerette volna látni a másik három következő produktumát is a füstfújóversenyen, de egyelőre erre várnia kellett. Akárhogyan is próbálkozott, csak ezt az átkozott űrhajót látta. 
Egy pillanatra tudatára ébredt, hogy most álmodik, és gondolatban megcsóválta a fejét, mondván "francnak kellett ufós filmet nézned, Irén!", és már nézte is tovább öntudatlanul, ahogy az űrhajó parancsnoki hídján feltűnik egy erőteljesen ritkuló, de hosszú hajú, ősz, öreg férfi, bozontos szakállal. "Te vagy a télapó, mi?" - gondolta kajánul Sz. Irén.
Mellette haladt egy másik alak is. Ez fiatalabb volt egy kicsinyt, talán harmincas évei elején járhatott. Ennek is hosszú haja volt és szakálla. Mindketten elég idétlen, tóga-szerű ruhát viseltek.
"Biztos ez, apa? Mindenképpen le akarsz ide szállni?"
"Persze, hogy naná! Hidd el, fiam, jó móka lesz!"
"És mi van, ha elkapnak?"
"Áááá, ne viccelj! Ez egy barbár, primitív világ. Nincsen itten még civilizáció sem! A térképen is csak kérdőjellel szerepel, de belélegezhető a légkör és van emberi élet is. Kezdetleges szinten, valószínűleg. Még az elektromos áramot sem ismerik! Megvicceljük őket rendesen!"
"És ha mégis van itt már valami? Mi van, ha elkapnak? Tudod, hogy már huszonhárom csillagrendszerben köröznek? Nem lesznek veled elnézőek... Mindenki úgy ismer, mint egy csillagközi csalót... Szeretnék rád fölnézni, apa. És szeretném, ha nem csinálnál több hülyeséget. Nem akarom itthagyni a fogam."
"Kár aggódnod, fiacskám. Csupán egy kis mókára vágyom. És elismerésre. Odakint az űrben mindenki utál. Szeretetre vágyom. Itt, most. Várj csak, majd meglátod, milyen vicces lesz. Eljátsszuk, hogy istenek vagyunk. Kiválasztunk egy barbár népet a sok közül, csinálunk nekik egy-két hókusz-pókuszt, áramot, fényt, aztán amikor visszajöttünk, majd röhögünk egy jót, mint a múltkor a Szíriusz szektorban a törpecsillag körüli kisbolygón..."
Felnevettek mindketten. Az apa olyan öregemberesen, de szívből, a másik kicsit kényszeredetten, de azért mégiscsak mulatságos dolgokra emlékezvén. "Jaaa, csak ennyi? Hát jól van! Remélem, nem lesz baj."

Ismét álombeli képváltás történt. 
Egy hegyen ültek megint négyen, körben. Ob Iván egy fél autógumit dobott a tűzre. Samuki Jedurai felé vitte a hirtelen feltörő piros füstöt a szél, és teljesen elborította, csak a köhögését hallották. 
Egy hang szólalt meg az égből, többszáz megawattal:
"Ez az én kiválasztottam, Ibrahim!"
A füst eloszlott, és Samuki elég furcsán nézett ki. Mintha tógában lett volna és hosszú szakállal. Dörzsölték a szemüket. Elkezdett emelkedni, csodálkozó arcot vágva. Amikor kb. öt méter magasra ért, rúgkapálni kezdett és óbégatni. Húsz méter magasan abbahagyta, mert megijedt, hogy leesik. 
Egyszer csak az űrhajó belsejében találta magát.
"Szervusz, Ibrahim!" Szólította meg egy tógás öregember fehér, ritkuló hosszú hajjal és kaporszakállal. A háta már egy kicsit meghajlott, és egy arany színű görbe botra támaszkodott, amelyen mindenféle gombok is voltak. High-tech sétapálca. "Én vagyok az úr, a te istened!"
"De én nem vagyok Ibrahim! Nevem lenni Samuki Jedurai. Boltot üzemeltetni ott lenn. Csak most lefeküdni aludni, és jöttem erre ronda ismeretlen helyre. Nem akar itt lenni és nem akar beszélni veled."
"Ne pofázz bele amit mondok... Izé. Ne szólj inkább, és oldd le a saruidat lábaidról, mert a hely, ahol állasz, szent föld!"
"Te lenni vak? Nem is saruban jönni ide. Csizma van lábamon, ember!"
"Nem ember vagyok, hanem isten. Fogd be a szád, ha velem beszélsz! Izé. Ha engedelmeskedsz a parancsolataimnak, amiket elibéd adok vala, nagy néppé teszlek és megsokszorosítalak. Kapsz egy kőtáblát, rajta tíz dologgal, amit ha megtartasz, termékeny leszel, mint a nyulak, és nagy nemzet fog származni ágyékodból! Igen nagy néppé teszlek. Erőssé. Hatalmassá. Sokasodni fogsz. Olyan sokan lesztek, mint a sáskák."
"Még csak az kéne, te faszfej! Föld van népesedve túl! Mégis mit képzeli magadról? Vigyél vissza oda, ahonnan elvitte engem, mert megjáró!" - s azzal előhúzta világító kardját.
Az öreg látta, hogy ennek fele sem tréfa, a teleportot épp időben kezdte meg, pont mielőtt a fejét levágták volna.
"A franc essen az efféle barbárokba! Kis híján itt hagytuk a fogunkat! Joshua, tekerj vissza az időgépen párezer évet, ezeknek már fénykardjuk is van!"
"Nem lenne okosabb eliszkolni?"
"Neeeeem! Isteneset akarok játszani. Maradjunk itt vallást alapítani. Gyorsan kidolgozom a tervet, te meg tekerj vissza párezret azon a vacakon. És adj egy leltárt az itt hagyható ballasztokról. Páldául az a láda alakú generátor már hasznavehetetlen, majd itt hagyjuk nekik. Azt mondjuk, az a frigyláda... Térítsünk majd el többet is. Az egyiket nagy néppé tesszük és megáldjuk, a másiknak meg majd adunk kőtáblákat."
"Hát jó.. Csak attól a két kőtáblától hamar szabaduljunk, lopott cuccot nem akarok a fedélzeten látni!"

Sz. Irén, Ob Iván és Anatolíj Szkajvukerovics továbbra is ott ültek a csobogó tűz körül. Iván néha beledobott egy-egy kockacukrot, hogy krémesebb legyen. Egyszer csak emberi kiáltás hallatszott, egyre erősebben. Talpra pattantak és előrántották világító kardjaikat. Sz. Irén unottan nézett körül.
"Hova a franca dugtátok el a távirányítót? Nem lehet átkapcsolni másik csatornára? Ez már nagyon unalmas!"
Abban a pillanatban a kiáltó hang egy puffanással végződött. A két orosz eldugta fegyverét és talpra segítették a japánt. Az érthetetlenül motyogott maga elé.
"Méghogy sok nagy néppé tesz... Tudja ez hány milliárdan vagyunk itt le?"
"Miket beszélsz? Ki az istenről beszélsz?"
"Igen!" - mondta hirtelen felcsillanó szemekkel, és egyikről a másikra nézett. - Majdnem én leszed okos fejét, csak kidob idő előtt..."
Ob Iván leültében lepöccintette a dekkről a hamut, majd társa felé intett nemzetközi jelzéssel, hogy a japán bolond.
A jégen vágott lék fölötti kondérban fortyogó löttyöt Anatolíj fénylő kardjával gondosan kevergette. Nem gyújtott alá, a kardtól forrt fel a lé.
"Még két perc és kész a vérfarkasgulyás..."

Ezzel az álom tovaszállott, és mindketten ébredezni kezdtek.
Sz. Irén a fogsora után nyúlt, ami természetesen az éjjeliszekrényen pohárfürdőzött. 
"Micfoda hülyeszfég! Hol az a távirányító?" 
Belső zsebébe nyúlva egy szál cigarettát talált. Ezen kicsit elcsodálkozott, mert világ életében sosem dohányzott.

Néhány kilométerrel arrébb a japán úgy ébredt, mint akin átment egy úthenger. Vagy mint akit kidobtak egy űrhajóból jó magasról. Fájt a feje és minden porcikája. De ennek ellenére csak ezt tudta mormogni a párnája fölé:
"Méghogy megsokasít... Még hogy nagy néppé... Kinek hiányzik az? ... Tudja vajon, hány milliárdnak vagyunk ezen bolygón???"

A nap felismerése

(Jééé, az ott a Nap!)

...ja nem!

"A mikrobiológia tulajdonképpen a Mikrobival* foglalkozó tudományág?"


* Szükségtelen magyarázat: 
Tudod, az a magyar rajzfilm a robotról...

csütörtök, szeptember 16, 2010

Robotos

Ez az egész még a carbooton kezdődött, tavasszal. (Na jó, igazából még tinédzserkoromban, és sokan hülyén néznek rám, hogy milyen sci-fi fanatikus vagyok, mert sokan ezt kinövik a serdülőkor végén, de nekem meg nem sikerült.) Akkor sikerült - bagóért - hozzájutnom az első angol nyelvű Asimov könyvekhez. A már általam ismert Alapítványos könyveken kívül bejátszott egy-két tudományos írása is és egy - számomra új - robotos sci-fi, a Robots and Empire. Felállt a hátamon a borsószőr, amikor megláttam, hogy az Aurorán és a Solarián játszódik a történet és vannak benne "Térutazók" (Spacer) is, és hogy a két, az Alapítványos könyvekben már letűnt (számunkra jövőbeli) világ még fénykorában pompázik. Mellékesen kell megjegeznem, hogy szerintem zseniális az a néhány csavar, amellyel az Alapjtvány és Föld-ben összeköti robotos írásaival az Alapítványosokat, merthogy egészen addig két külön szál volt, ugyebár.
Most ebayen elkezdtem levadászni még több elemet az eddig számomra hiányos cselekmény-szövevényből. The robots of dawn, The caves of steel, The naked sun, és még folytathatnánk a felsorolást... Hamarosan a bal oldali listába is frissül. 
Mostanában ez nekem az eseti mese. :)

péntek, szeptember 10, 2010

Meddig lehet szabadon lopni egy nemzet történelmét?

http://kuruc.info/r/9/65804/

Napi idézet Hortenzique Malabotól

"Civilizációtokban manapság a haladás és előrelépés kifejezések a közfelfogásotokban pozitív jelentéssel bírnak. De gondoljatok csak bele, mit jelent ez a szakadék szélén, arccal a mélység felé állónak...!"
(Hortenzique Malabo, Merkúr)

szombat, szeptember 04, 2010

Talány megfejtve

Sokszor voltunk úgy vele, hogy a tengerparton egy idő után kellemetlenné vált a szél és elkezdtünk fázni - még a legmelegebb napokon is. Sokáig nem tudtuk, miért van ez. De most (nemrégiben) rájöttünk. 
Pszichés oka van.
Mégpedig a jegesmedve látványa. Ettől egy idő után az ember azt hiszi, tényleg hideg van.
Vicces, hogy csak napos, szép (és emiatt általában ezzel együtt meleg) időben látható. :D

(The Isle of Wight...)

Özvegy Koponyányi Jenőné vérnyugdíjas kalandjai - IV. rész: Szárny- és Fejvadász

Miután Szárnyasfej-vadász a másvilágra költözött, özv. Koponyányi Jenőné Sz. Irén vérnyugdíjas nehezen találta helyét a kiüresedett lakásban. Szinte jobban fájt a csend, mint szegény Jenőke megboldogulásakor. Hamarosan azonban a kopár falak közé ismét bemosolygott az élet, ezúttal pedig egy kismacska képében. A kóbor állat megtelepedett a kertben, és idővel hozzászokott a vénasszonyhoz. Játékos bohóckodásaival sokszor meg is nevettette, de mindenesetre elfeledtette vele magányosságát. A koszt és kvártély fejében pedig ő is juttatott vadászélményei sikereiből az idős hölgynek. Hogy ne legyen olyan nehéz hozzászoknia valami teljesen új névhez, Szárny- és Fejvadásznak nevezte el újdonsült háziállatát. 
De ne szaladjunk az események elé ily hirtelen!

Ismét az az ismerős érzés kerítette hatalmába, hogy meg kéne látogatni a japán szemközti boltját, hiszen az elemózsia is fogytán - gyakorlatilag egy hete már nem evett, - Szárny- és Fejvadász zsákmányához pedig nem igazán fűllött a foga. Idegességében fel-alá járkált a lakásban, és időről időre az ablaknál kötött ki, ahonnan sóvár pillantásokat eresztett meg az út túloldala felé. Meg néha bélgázokat, de már olyan természetességgel, hogy észre sem vette.
Egyszer aztán fogta a retiküljét és a járóbotját, a kerekes járókereten hevenyen átvetette, majd megindult útjára. Út közben még gondosan lekapcsolta a villanyt, becsukta a véletlenül nyitva maradt sütőt a konyhában, és legyintett egyet az éjjeliszekrény tetején pohárfürdőző fogsora felé.
"Útyfem kellefsz, te ganyé!" - aztán visszafordult, meggondolván magát, és egy határozott mozdulattal zsebre vágta a műfogsort vizespoharastul.

A japán boltjába érve azonban ismét előtört belőle a rasszizmus, és már csakazértis ismét bosszút akart állni ezen a hitvány alakon. A hogyant viszont most nem nagyon találta, ezért lassú nézelődésbe kezdett, hogy felmérje a terepet.

A japán boltjában csak idegenek dolgoztak. Egyszer régen még volt egy-két helybeli pénztáros lány, de idővel kikoptak. Kerkóciából és Szotymalliából viszont dolgoztak itt páran, továbbá Kergepokróciából is volt egy testvérpár. 
Ők nagyon érdekesek voltak helyi szemmel nézve. Amikor Ázsiából idejöttek, először azt hitték, egy sci-fi filmbe csöppentek, hiszen itt a lakás falából csobogott elő a patak, ha elfordították a cső tetjén azt a kereket. Odahaza ilyet nem láttak. De aztán az idő múlásával hozzászoktak ennek az európai országnak a furcsaságaihoz, sőt, beiratkoztak mindenféle iskolákba, megtanultak írni-olvasni, és felvették az itteni vagány szokásokat is. Ők lettek a társaság krémje - már amely társaság megengedte magának, hogy krémjévé váljanak. 
A japán magánakvalósága és az a tény, hogy nem volt szigorú főnök, kicsit elkapatta a srácokat, akik ettől kezdve nem mindennapi dolgokat engedtek meg maguknak a munkahelyükön. A többieket persze ez zavarta, és időnként, amikor ezek kergették egymást, vagy focizni kezdtek az árucikkekkel a raktárban, miközben idétlenül vihogtak, azok csak magukban, vagy egymásnak odasúgták fejcsóválva, hogy "Csimpánzok!". Ezeknek az idétlenkedéseknek pedig a vásárlók is tanúi lehettek.
A srácok egyébként hozták magukkal otthonról, szülőföldjükről vallásosságukat. Egy nagyon sajátos vallás volt az övék. Hittek benne például, hogy a világot egy hatalmas majom köpte ki, de abban már a vallásuk tagolódott, hogy ez a köpet előzetesen az orrból leszívott takony volt-e, avagy felköhögte-e a slájmot. A taknyosok és köhögősök közt pedig évszázadok óta dúlt a háború, időnként ez, máskor a másik párt tagjai kerültek hatalomra, akik ilyenkor az ellenpárt eretnekségét véres irtóhadjárattal bosszúlták. 
A világvégében is hittek. A velük szomszédos országban található egy nagy Szent Fal, amibe ha bevernek bizonyos mennyiségű szeget, akkor szerintük az egész univerzum megszűnik létezni. Épp ezért a szomszédos országba, ahhoz a  néphez, akiknek a vallásában pedig az van, hogy akkor jön el az isten országa, ha végre beverődik ugyanez a mennyiségű szeg, titkos ügynököket küldtek, akik minden éjjel harapófogóval húzgálják a szegeket, amiket nappal a másikak szent áhitattal bevernek. Azért gondosan ügyel ám mindkét fél a szögek számára, mert valójában az odavalósiak is félnek az isten országától. A sok szögbeverés és -kihúzás miatt viszont a fal már kezdi elveszíteni stabilitását és félő, hogy mindannyiukra ráomlik. Egy harmadik párt szerint a falat meg kell erősíteni, egy új hullám viszont felszínre hozott egy csekély támogatói körrel bíró új szektát, akik szerint a fal lebontása hozná meg a várva várt megoldást - amit persze a 3-as számú egylet egyenesen a világvége siettetésének és idő előtti bekövetkeztének titulál. Természetesen irtják egymást rendesen ezek a vallási csoportok, mert a falba vert szögek illetve a kihúzás, és a fal-vagy-nemfal kérdése olyan morális jelentőséggel bír, hogy ezért érdemes akár ölni is. De a robbantásoknál mindazonáltal kínosan ügyelnek a fal épségére.
Politikusok tömege próbálta rendezni a viszonyokat és elcsitítani a viszályt - ámde folyton-folyvást falba ütköztek.

A srácoknak egyébként nem volt túl sok érzékük ahhoz, hogy meddig mehetnek el egymás (és mások) szivatásában, ami kedvenc időtöltésük volt. Pusztán testvéri szeretetből és heccből megkötözték egymást időnként, akár meg is rugdalták, időnként a mentők vitték el egyiküket-másikukat. 
Most éppen Irén néni mellett futott el egyikük a testvérbátyja elől menekülve, aki egy véletlenül kibomlott mirelit zacskóból egy fagyott heringgel kergette öccsét, aki viszont mirelit pizzákkal dobált vissza, de mindig elhibázta és időnként el-eltalált egy-egy vásárlót is. Majdnem elsodorták Irént, aki körbepördültében még látta, ahogy a nagyobbik utoléri a kisebbet és átszúrja a hallal annak a vállát. Mindazonáltal a bolt padlójára kiömlő vér nem fékezte le a lendületüket, eltűntek a raktárban.
"Idióták!" - mormogta Sz. Irén.

Tanúja volt egy másik jelenetnek is. Egy idős úr közelített az egyik eladóhoz, aki egy kicsit kilógott az emigránsok szokványos sorából. Köszönés nélkül rontott neki:
"Hé, ilyen micsodát keresek, amivel meg lehet szottyasztani a bizéket a micsudán!"
"Jó napot kívánok, uram! Elnézését kérem, nem értettem pontosan, mire is gondolt."
"Nem beszéli a nyelvet, mi? Rohadt kis emigráns!"
"Ne haragudjék, de elég sok dologra lehetne érteni ezt a bizé kifejezést, meg a micsduát is. Ha kicsit jobban körbeírná mit keres, esetleg más szavakkal, legalább közelebb járnánk a megoldáshoz. Biztosan tudok segíteni, csak próbálja más szavakkal, kérem!"
"Kötöd az ebet a karóhoz, mi, öcsi? Idejössz messzi földről, aztán elveszed a munkahelyet a fiamtól. Mehetnél haza. Azt sem tudod, mi az, hogy szottyasztani, meg hogy bizé, ehh! Megkérdezek mást!" - azzal sarkon fordult.
"Sajnálom, hogy nem tudtam segíteni!"
Az öreg egy másik eladóhoz fordult, annak is előadta, hogy mit keres, természetesen ugyanazokkal a szavakkal.
"Nem értés mit keresni." - hangzott a válasz - "Ismétlés tudás anyni, vagy kérdezni enyimét kollega ottan!" - és azzal az előbbi eladóra mutatott.

Szamuki Dzseduráj egy létra tetején pakolt a szomszéd sorban, időnként le- és felmászva, ahogy a földön levő dobozokból a felső polcot rendezte be - kergetőző alkalmazottai helyett. Ahogy meglátta, Sz. Irént elöntötte a méreg. Arra vette az irány, és gondosan ügyelt rá, hogy járókeretén átvetett sétáló botja épp csak annyira lógjon ki, hogy a létrát el tudja vele kaszálni. A japán épp egy le-fel túra közepén volt, és az ütődéstől elvesztette egyensúlyát, majd zuhantában még elnézést kért az idős hölgytől, hogy mindjárt rá fog esni. Sz. Irén nem sokat teketóriázott a mellette földet érő japán láttán. Járókeretének kerekei csikorogtak a mocsadék bordáin, de még vissza is tolatott néhányszor. "Bocsánat, rossz helyen voltam!" - szabadkozott Szamuki, mielőtt a járóbot is lesújtott volna rá. Mivel ez többször is megtörtént gyors egymásutánban, gyanakodni kezdett, de annyira szilárdan hitt az emberek jóságában, hogy végül úgy határozott, hogy csak képzelődött. Ismét elnézést kért, immáron utolsókat hörögve eszméletvesztése előtt, miközben a járókeret és a bot besegítették a polc alá.
Sz. Irén dolgavégeztével körülnézett. Szerencsére senki nem látta a biztonsági kamerán kívül, de azt meg úgysem figyeli senki.

A testvérpár egyik tagja épp ragasztószalaggal összekötött lábakkal és beragasztott szájjal ugrált el mellette, hátából már három fagyott hal állt ki. Elhaladtában összevérezte Sz. Irén néni bevásárló kosarát, aki ezen feldühödött.
"Te rohadt kifs bugris!" - ordította, miközben a levegőben, feje felett megpördítette járókeretét, és hozzávágta az elhaladóhoz. Miután ez is a földre került, annak testvére még nyolc halat testvérébe mártott és a látványban gyönyörködve saját törzsi nyelvén karattyolt valamit átszellemülten földön fekvő, kigúvadt szemű társának, Sz. Irén pedig elkezdte járóbotjával ütlegelni mindkettőnek a fejét.
Eközben az egyik külföldi pénztárosnő a főnökét próbálta előkeríteni és a pénztárhoz hívni, ezért a vidám zenét megszakítva a hangosbemondó mikrofonjába mondta a következő boltspecialitást:
"Igazgató közlemény: főnökséget pénztárgépszalaghoz tessék!"
Ezen többször is vitatkoztak már, hogy hogyan is helyes nyelvtanilag, mentek érvek pro és kontra, főleg miután felhívták a figyelmet, hogy más boltokban ez miként szokás, a helyiek hogyan mondják - de mindhiába. Itt, ebben a boltban mindig volt "Igazgató közlemény" és a főnökséget hívták a pénztárgépszalaghoz. Így megy ez az emigránsok szubkultúrájában.

Miután az újabb két eszméletlen testet is a polcok alá gyömöszölte, továbbá egy (szintén hallal) ártalmatlanná tett vásárlót is kicsit távolabb, aki először méltatlankodni merészelt, meglátva az események záróakkordjait, Sz. Irén letörölte homlokáról a verítéket, majd elégedetten nyugtázta, hogy ma is érdemes volt felkelnie.
A polc alól kilógó kézből még elvett egy csomag mirelit pizzát, majd a pénztárhoz sietett vele.
A pénztárosnő huszonötödször hívta (tessékelte) a főnökséget a pénztárgépszalaghoz, amikor Irén néni, kosarában a pizzával megérkezett. A pénztáros már érte nyúlt volna, amikor is véletlenül a zsebből műfogsor csúszott a pizzára, és még valami nedvesség is végigfolyt mellette a kezén. Ettől a nő ijedten pattant és sikoltott föl.
Erre a sikolyra többen odakapták a fejüket és kisebb kavarodás támadt, melyben Irén néni gond és fizetés nélkül tudott távozni.

Hazaérve elővette tizenkettedik tartalék szemüvegét, hogy jobban szemügyre vehesse, mennyi ideig kell melegíteni az ételt, és közben a sütőt bekapcsolta, hogy előmelegedjék. Amint egy-két perc letelt, kinyitotta az ajtót és kihúzta a tepsit, melyben Szárny- és Fejvadász ropogósra sült holtteteme éktelenkedett - valószínűleg terepfelderíteni ment oda be, mielőtt boltba indultakor özv. Koponyányi Jenőné Sz. Irén vérnyugdíjas becsukta volna az ajtaját. Nem hitt a szemének. Először egy könnycsepp jelent meg szemében. Aztán elrakta a pizzát a mélyhűtőbe és a tepsi tartalmát tányérjára helyezte........



Utójáték

Samuki Jedurai-t (azaz Szamuki Dzsedurájt), a bolttulajt, továbbá két alkalmazottját még aznap meglelték a polcok alatt és időben kórházba kerültek - gyakorlatilag már harmadnap ismét munkába állhattak. A boltban azonban pár nap múlva egyre erősödő bűz kezdett terjengeni. Két hét elteltével a vásárlók már kint az utcán megérezték és a bolt forgalma igencsak megcsappant. Ekkor viszont az egyik alkalmazott véletlenül bukkant rá a pórul járt vásárló holttetemére egy másik polcsor alatt, már rothadásnak indult, és ez volt a bűz forrása.
Szárny- és Fejvadász még életében utoljára jóllakatta gazdáját, mondhatni egyféle utolsó vacsorával szolgált neki, de aztán ő is elfogyott.
Hírek szerint a messzi országban a fal egy robbantásos merényletkor rádőlt a világvégés szekták egyikére, így hozván el számukra a világvégét, a többi szektánál válságstábot alakítottak, hogy megmagyarázzák a teljes világvége elmaradását. Egyúttal újabb fal felépítésébe kezdtek, és már szorgalmasan kalapálják bele a szögeket nappal, éjjel pedig ki lehet őket húzni...

péntek, szeptember 03, 2010

Péntek esti vegyes

Avagy kis hírek a nagy valagamból (párdón!) világomból.
(Kiegészítve, előzetes ideiglenes elfeledékenység okán...)

[*] Volt szocialista-kommunista orságokból jött kollegáimmal szóba került a politika. Mondtam nekik, hogy 8 évet egy olyan párt kormányzott, akik gyűléseiken az Internacionálét éneklik - de ennek ellenére határozottan tagadják, hogy a volt kommunista párt folytatása lennének, sőt, ők nem is kommunisták. Ez számukra vicces volt. Nem tudom, a mai Magyarországon miért nem tűnik ez fel oly sokaknak.

[*] Egy másik illetővel a magyar nyelvről beszéltem, és megemlítettem az eszperente nyelvet/szóhasználatot, vagy minek_is_nevezzük-et. Nem hitte el, hogy létezik ilyen, hogy értelmesen lehet beszélni egy nyelven, ha minden más magánhangzót kizárunk, csak az e marad. Ez minden más nép számára eléggé hihetetlen. 
Belegondoltam, angolul lehetne-e ilyesmit csinálni. Teljesen kizárt.

[*] Ezen idén is derülök, bár tavaly már kiveséztem ilyentájt. Elpakolódtak a nyári kellékek, a kert és a bbq összezsugorodott a boltokban, nem terpeszkedik már sehol a fürdőruha, meg az úszógumi és a vízipisztoly - viszont megérkeztek a halloweenes és karácsonyi (!!!) cuccok. Adventi naptár, ilyesmik, simán! Nézd már a dátumot.... És ez itt teljesen normális. Noooormális???

[*] Milyen helyi ünnep lehet az, amelyet úgy ünnepelnek eme sziget bennszülöttei, hogy a kerti barbecue rácsain zoknit sütnek? Avagy a szomszédom normális-é annak ellenére, hogy nem ez az első eset, hogy ennek ellenkezőjéről adna tanúbizonyságot?

[*] Újabb könyvek beszerzése folyamatban, ebayen "bargain-kodom", "bidelgetek", hogy néhány újabb szót is hadd alkossak. Emellett az új lakást is kezdjük egyre jobban belakni, és egyre komfortosabbá tenni. :)

csütörtök, szeptember 02, 2010

Bús stopp!

Csak buszra ne kelljen szállnia az embernek ebben a városban!
Ez a fenti állítás nem teljesen áll a lábán, mert az "ez a város" kitétel is sánta, tekintve, hogy B'mouth és Poole két különböző város, noha össze van nőLve, és a különböző városok különböző szolgáltatókat rendszeresítenek. Ha a két város határán laksz, akkor adódhatnak ebből érdekes szituációk. (Pl. egyikre van bérleted, másikra nincs, ilyesmi) De ilyet még nem tapasztaltunk szerencsére.
A gyerekeket reggel én viszem autóval suliba, de a sulinap végén ugye buszolniuk kell majd. 
Kideríteni, hogy melyik busz merre jár, már egy kisebb fajta Sherlock Homeless-i precizitást és olajozott gondolkodást igényel - ki kell találnod, hogy az agy nélkül létező útvonaltervészek és a velük szóba sem álló megállói tábla-elhelyezők, továbbá az internetes oldalt szerkesztő harmadik egyén, aki az előző kettőt természetesen nem ismeri, mifél logika alapján csinálták meg a micsudájukat. 
Ezt követően a családbarát naponta-egy-úti kaland anyagi vonzatának mérlegelése következhet. Vehetsz utanként jegyet, vagy bérletet. Ha naponta csak egy utad van, érdemesebb utanként fizetni, mert a bérlet nem éri meg... 
Helyszíni tudósítónkat hallották Agyamentfalváról...
 
Locations of visitors to this page