vasárnap, augusztus 29, 2010

Megállított fejlődés?

Ez a post akár a konteo-blogon is megjelenhetett volna témája okán. Tudjátok, hogy megrögzött sci-fi olvasó vagyok, és van némi gyűjteményem, ha nem is olyan hatalmas, ilyen témájú könyvekből, folyóiratokból.
A napokban kezembe akadt - ugyebár a költözés okán is - a Robur című folyóirat, amely mintegy 16 számot ért meg a 80-as évek elején-közepén. Ezen írásom alapját egy tudományos értekezés képezi, mely a 12. számban jelent meg Hargitai Károly tollából, 1986-ban, Matuzsálemek bolygója címmel.
A szerző egy, az 1980-as évek elején, a National Health Service, rövidítve NHS (ejtsd angolul) igazgatójától származó előadásról tudósított, melyet szakmabelijeinek tartott egy konferencián. Az egészségügyben elért fejlődést, minőségi változásokat tekintette át, statisztikai adatokat citált, a múlt eredményei után pedig a jövőt kezdte felvázolni "angol hidegvérrel". 
Levezette, hogy az emberek átlagos életkora hogyan alakult a huszadik században, és ebből milyen növekedés prognosztizálható, többek között az 1978-as év-beli 73 éves átlag élettartamot (a Föld északi féltekéjére vonatkoztatva) 2000-re 90-re jósolta meg/következtette ki. Előadása pusztán a tudományos tényeken alapult, az újabb technikai vívmányokat, biokémiai megoldásokat vette számításba, melyben nem csak a gyógyszerek, de pl. a vitaminok és egyéb hasznos "élelmiszeradalékok", a szervezet számára szükséges anyagok terén elért kutatási eredményeket is bekalkulálta. Itt sem állt meg, hanem a génsebészet és egyéb hasonló, akkor még gyerekcipőben járó tudományok, már akkor is ígéretes eredményeit is elkezdte számításba venni, és egy utópisztikus világot kezdett lefesteni, a realitások talaján, melyben az emberek életkora szinte a végtelenségig kitolható, és nem csak az életkor, de az életminőség is. 
Jellemző a szűklátókörű gazdasági szakemberekre, hogy mi volt erre a reakció. Felbolydult a terem, hirtelen mindenki azon kezdett aggódni, hogy mi lesz a nyugdíjakkal, hogyan fog a Föld ennyi embert eltartani, stb.

A cikk szerzője itt átvált ennek az utópiának a kifejtésére, ahol valóban a matuzsálemek bolygójává válik a Föld, lehetővé válik 70-80-as éveikben járó ifjú párok számára első gyermekük vállalása, és így tovább.

Bennem pedig az a kérdés fogalmazódott meg, de rögtön, hogy hol vannak ezeknek a kutatási eredményeknek és ennek a prognózisnak a kézzelfogható eredményei, és hogy miért nem látjuk megvalósulni a nyolcvanas évek elején oly kézenfekvőnek tűnt, ideális jövőképet, ahol a tudomány valóban az emberiség érdekeit szolgálja.
Eme sóhajomban további prognózisok tűntek fel napelemmel hajtott autókról, környezetkímélő technológiákról, és ideális társadalomról, mely szintén a küszöbön állónak tűnt a nyolcvanas években, és ha néztél annak idején Deltát, akkor tudod miről beszélek. 

Nem fogok világrengető válaszokat adni.
De miért van az, hogy a fejlődés megrekedt?
Vajon nem az akkor tiltakozó közbekiabáló szakmabeliek, egészségügyi, szociálpolitikai szakemberek, a gyógyszeripar képviselői és törvényhozók hatottak-e a folyamatokra, hogy a fejlődés lelassuljon. Tették ezt pusztán aggodalomból és kicsinyhitűségből, szerény agykapacitásukkal, melyben nem fér el a tény, hogy bolygónk még ennél nagyobb embertömeget is képes lenne elhordozni a hátán. Tették ezt úgy, hogy közben félretették a tényt, hogy az ember képes meghódítani a Naprendszert és számára élhetővé tenni egynémely másik égitestet is. 
Egyesek persze vitatkoznak a Naprendszer és a világűr üres voltával és beszélnek egy másik globális összeesküvésről is, mert hát miért van az, hogy pont a NASA szakemberei mennek el mindenhová és csalódottan jelentik, hogy még a nyavalyás Marson és a Titánon sincs élet... Persze nem azt mondom, hogy van, de miért pont ők jelentik ezt be, és ha ők bejelentik, akkor miért kötelező mindenkinek ezt készpénznek venni? Mellékesen az űrből, olyan távolságokról, ahonnan fényképeket készítenek, még a Földön zajló emberi tevékenység sem látszana; elég csak a repülőgépek által használt magasságokba emelkedni, mely még majdnem a Földfelszín, és már az ember számára élhetetlenek a körülmények. Vajon nem ugyanez lehet-e más bolygókkal? És ha egyen kialakult az élet, miért ne alakulhatott volna ki máshol is? 

Szóval, egyértelmű, hogy a haladás lelassult, a fejlődés szinte megállt. A betegségekkel szemben a nyugati orvostudomány ugyanolyan kétségbeesetten reménytelenül küzd, és akik kívülről szemlélik elért eredményeiket, rácsodálkoznak, mennyire primitív és barbár módszerekkel próbálkoznak, amikor tőlünk keletebbre már évezredek óta létezik hatékonyabb megoldás is. 
Valószínűsítem, hogy fent nevezett professzor az előadásában nem kalkulálta be ezt a lehetőséget, és ennek ellenére volt ennyire pozitív a mérleg...

Viszont hadd említsem a Vénusz-Projektet, mely szerintem válasz lehet mindezekre a problémákra, és az egyetlen kiutat jelenheti a túlélésre vágyó emberiség számára. Lehet ezzel vitatkozni, hogy nem túlélni akarunk, hanem annál többet, viszont ha körülnézel, akkor meglátod a szavaim mögött húzódó valóságot is. Első körben ezt kellene garantálnunk.
Amíg viszont a gyógyszeripari lobbi diktál és az olajipar süllyeszti el a technikai vívmányainkat, amíg a kamatvágás a megoldás az igenis létező gazdasági válságra és a bankok megkerülhetetlen intézmények, amíg létezik vallási fanatizmus, és ezért bizonyos körökben alacsonyabbrendűnek kell érezned magad, ha disznóhúst is eszel, ha merészelsz minden nap fizikai munkát is végezni, és nem tartasz szünetet pénteken, vagy szombaton, vagy hogy nem hiszed el, hogy összedől a világegyetem abban az esetben, ha egyik bolygóján egy város körüli fal megépül, nos addig nincs értelme a Földön értelmes életet vizionálni...

szerda, augusztus 25, 2010

Álmok és megélés

Sokszor eszembe jut a sztori. Annak idején, életünknek abban a szakaszában, amelyre nem szívesen gondolok vissza, mert bár az útkereséshez tartozik, ám egy bizonyos, nem túl jó fényben feltűnő vallásfelekezethez kötődött, amely velejéig korrupt volt ugyan már akkor is, de azért azidőtájt még ügyeltek a látszatra, és csak azért voltunk ott olyan sokáig, mert a számunkra lételemként említhető őszinteség nevű dolog, ha csak nyomokban, marginálisan és elfojtva is, de létezett; szóval annak idején ott összefutottam egy akkor tán tizenhat körüli úriemberrel, akinek voltak álmai, és sokan ezt szerették volna vele elfeledtetni. Nem mindenki persze, mert voltak ott olyanok is, akik felkarolták, vagy csak szimplán támogatták. Az ő esete viszont tényleg nagyon tipikus, és azért jut eszembe sokszor, mert a vége happy end, tehát sikersztoriként is említhetjük.
Hugommal egy napon született, amit egy megkopott újságkivágás is tanusított a fényképes fiókunkban még odahaza (a Dunántúli Napló "Ma született" rovata tevődött félre mindenkiről); tizanhat éves korára azonban már túl volt drogos időszakán, amit a gyülevészetbe járás váltott ki, még esti sulin végezte az általános iskola hatodik, vagy hetedik osztályát (nem emékszem, melyiket), és emellett egy cégnél dolgoztunk. A vadkapitalista keresztény kizsákmányoló vállalkozó-adócsaló, aki minket alkalmazott, a gyülevészetben eléggé nagy közmegbecsülésnek örvendett. Ugyan nem voltak nagy tisztségei, de mindenki úgy ismerte, hogy ő az, aki segít a felekezetnek mindenben, sokat adakozik, és többek között a terem berendezésének koordinálásában is "jeleskedett". Egyébként pedig vegyiáruval kupeckedett, címkéztünk mi ott át a raktárban mindenféle árut és dobtuk új köntösben piacra, miközben ő mindenen hatalmasakat akasztott és erkölcstelen húzásaival sokak életét keserítette, "jó magyar vállalkozó"-ként - de nem ez most itt a lényeg.
Hanem az, hogy ifjú titán barátunk focista karrierről álmodott, és ebbéli terveiben volt egynéhány ismerőse, aki támogatta, ha más nem, erkölcsileg és verbálisan. Az első időszakban azonban, mindaddig, amíg még nem látszott megvalósíthatónak és instant anyagi haszonnal nem kecsegtetett, vállalkozónk pont az ellenvéleményt képviselte.
Ez egy normális közösségben bár nem épp pozitív, de nem bír nagy jelentőséggel. Ott viszont létezett (és szerintem a mai napig létezik) egy koholt és semmiféle alappal nem bíró sajátos tekintélyelv, a főnök szavát illett megfontolni - ezen kívül a felekezetben is ő közmegbecsült ember volt, legalábbis akkoriban még, ami még jóval adócsalás és hasonló ügyek miatti börtönbüntetése előtt volt.
Szóval ifjú barátunk szerette volna hivatásosan rúgni a bőrt, ettől a lófaszjóskától meg azt hallgatta, hogy már túl öreg ahhoz, hogy elkezdje, és hogy ha valaha elmenne az ifibe játszani, a nála évekkel fiatalabb lurkók megszégyenítenék azzal, hogy sokkal ügyesebbek.
Szerencsére nem rá hallgatott, és ennek köszönheti, hogy a PMFC és a Fradi után most idegenben rúgja a bőrt. Története egyértelmű diadalmenetben folytatódott.

A tanulságot érdemes levonni.
Szerencsére időközben elhúztuk onnan a belünket, így nincs információm e tekintetben, csak gondolom, hogy bizonnyal manapság vállalkozónk tutira úgy állítja be az egészet, hogy ez a srác az ő felfedezettje... 
De számít ez? ;)

Szóval bármennyire is abszurd dolognak tűnik, érdemes nagyot álmodni - és utána kitartani mellette, hinni a megvalósulásában.
Egy másik allegóriával élve - gondoljunk bele, mi lenne ma, ha pl. Schubert, vagy Mozart ahelyett, hogy zenét szerzett volna, elment volna inasnak...

vasárnap, augusztus 22, 2010

Kívánjon a köz! - avagy Mi legyen?

Itt bal oldalvást elhelyezkedve megtalálható (ezt jó-szépen megaszontam) egy szavazós modul, tessék megbökdösni és elküldeni, hogy hogyan szeretnétek látni az blogomat. Van sok ötletem, és bár a megvalósításhoz én kellek (hú de szerény lett), a keresleti oldal felmérése azonban irányt mutathat.
Azért írom ezt a postot is, hogy ha esetleg nem teljesen fednék le a választási lehetőségek, amire gondolsz, vagy amit szívesen látnál, olvasnál, de úgy egyébként is, egy kommentben szívesen olvasnám a javallatokat.
Rajta hát!

Gyerekdumák újra

Főleg, de nem kizárólag Boti lesz az elkövető, és az időegyenesen az elmúlt egy évben kell ábrázolni az elkövetkezőket (ez a mondat pedig igen érdekes idősíkon mozog). Igen, most költözéskor megtalálódott néhány feljegyzés, és most szépen közreadom a jobbakat... :P

(Szituáció nem lényeges, csak a szó):
-Vándoremberkőzet.
(Boti)

-Ez a póló koszos!
-Dehogy! Ez csak egy pár barna folt...
(Amarilla)

-Meghalt a pókháló a tenyeremben!
(Boti - és innentől az összes többi is az övé)

-Ú, de ijjata van!
(Márminthogy illata, és jó.)

Zöldborsóleves evése közben:
- Belefocizza a kanál a számba a zöldibogyókat.
(Merthogy a zöldborsó az valamiért zöldibogyó volt nemrégiben még...)

Boti kopog az ajtón és közben ezt kiabálja befelé:
- Hé, valaki hallatszik!

A kézszárítók bizonyos típusai elég zajosak és emellett elterjedtek is itt az ÚKÁban, ezektől Boti menekül, mert számára elviselhetetlenül hangos. Kicsit meg is ijedt eleinte. Egy szupermarketban:
- Boti, kell pisilni?
- Nem kell piszilni! Az a vécé veszélyesz!

- Megszáradt a napocka, kiszáradt az eső!

(Játszás közben):
-Figyelmezés, uraim!

péntek, augusztus 20, 2010

A nap mondása - Hortenzique Malabotól

"Ha panaszkodni kezdenél a körülményeidre és csak a dolgok rossz oldalát látnád életedben, egyszerűen csak gondolj bele, mennyire jó, hogy nem ganajtúró bogárnak, vagy koalának* születtél!"

(Hortenzique Malabo, Merkúr)

* A szükségtelen magyarázat: Tudni illik a koala anyuka a saját kakáját is megeteti az újszülöttel, hogy rendezze annak bélflóráját, a ganajtúró meg ugye a kakigolyóból mászik elő a világra... - a szerk.

csütörtök, augusztus 12, 2010

Költözőmadár I.

Jelen pillanatban még nem költöztünk át új otthonunkba, erre a hétvégén fog sor kerülni, viszont annyi behatás ért bennünket ez alatt a kb. másfél hónapja tartó folyamat során, hogy az elképesztő. Már régóta érlelődik bennem, hogy ebből egy postot kell kerekíteni.

A döntés
Nulladik lépésként kategorizálhatjuk a döntés megérését, miszerint innen most költözni kell. Az ugyebár már beköltözésünk napjától és a másnapi, a szembeni kocsmából átszűrődő karaoke est óta világos volt, hogy innen hamarosan majd el fogunk menni, és az alsó kebab takeaway is záráskor (hétköznap éjfélkor, péntek-szombaton hajnali kettőkor) elég fura zajokat produkált (a fémedények "gyorsítva" érkeztek a mosogatóba, satöbbi). A közeli körforgalom is egy főbb kereszteződése az amúgy is "busy" főútnak. De a csúcs, és az i betűn a pont a hátsóudvar-beli épület szerelőműhelyként megnyílása volt. Azóta a gyerekek már nem mennek ki az udvarra játszani, amikor épp szerelnek új szomszédék (mert nem minden nap azért), akkor pedig jönnek-mennek az autók - ami finoman fogalmazva nem veszélytelen, tekintve, hogy szinte kétkeréken kanyarodnak be hetvennel; nem egy ekkora családnak való környezet...

A lakáspiac - avagy a kínálati oldal felmérése
Első pont pedig az volt, hogy az interneten fellelhető oldalak sűrűjében megpróbáltunk felderíteni megfelelő céloVjektumokat. Szempontjaink a következőek voltak: sulit nem akarunk váltani, tehát azért az iskoláktól túl messze ne legyen; megfelelő nagyságú legyen, hogy beférjünk; nem árt, ha szeparált, vagyis nem egy társasházi lakás; és az sem árt ha rendelkezik kerttel is.
Ilyen elvárásokkal a tarsolyunkban megnéztünk néhány házat a közelben. Ha untat a leírás, ugorj a következő (számodra érdekes) ponthoz, de érdemesnek tartom leírni a sok hercehurcát.

Az első lakás amit megnéztünk, egyből megtetszett mindannyiunknak. Egy "semi-detached house" volt - a kiírás szerint Kinsonban, szerintem és a térkép szerint azonban ez West Howe. Ez egyáltalán nem probléma, hiszen az iskolától ugyanolyan távolságra helyezkedik, mint jelenlegi otthonunk, viszont nem főút mentén kell benzingőzt szipákolva iskolából hazatámolyogni az ifjúságnak, hanem kertesházas övezetben. A lakás egy 4 hálószobás plusz nappalis pecó, étkezővel, hatalmas étkezőgarnitúrával, egyébként bútorozatlanul, de mosogatógéppel. Szép első kertjét az utcától kb két és fél méter magas sövény választja el, hátsó kertje kavicsos, egy kis pálmafával - hátránya, hogy a szomszéd társasház erkélyeiről ide lát az érdeklődő.
Az ügynök azonnali döntést várt volna, de mondtuk neki, hogy nem ez az egyetlen ingatlan, amit megnézünk. Amikor rátelefonáltam volna pár nappal később, akkorra már elérhetetlen volt.
A "to let" táblát időközben leszedték, gondoltuk kiadták másnak. Pár nap múlva másik agency táblája jelent meg rajta, és azóta szerintem már ez a negyedik különböző ügynökség, akik a mai napig hirdetik. Az ára is időközben feljebb ment a kezdeti 1050PCM-ről 1100-ra.

A másik a sulitól 2 és félszeres távolságra levő "end of terrace house" volt. A távolság ellenére nagyon tetszett, mert az elrendezése eléggé bejött. 3 szinten terpeszkedett, a földszinten garázs (ahová ugyan a kocsival nem tudnánk beállni, mert túl magas, de ezt a helyiséget is tudtuk volna hasznosítani, pl. a hangszerekkel elvonulni ideális), előszoba, konyha és conservatory (üvegház-szoba) a kert előtt, az emeleteken két-két hálószoba, minden emeleten fürdőszoba, és minden szinten vécé, a garázson kívül parkolóhely még vagy 4 autó számára.
Ezt is már a 3. ügynökség hirdeti, de nem kerestük őket vissza, mégpedig a távolság miatt. Gyalog túl hosszú túra 4 gyerekkel a suliból haza, buszból pedig 3 kéne a körülményes útvonal miatt, de legalább kettő. Ejtettük, még ha ügynökségenként változóan 900 és 950 között volt is a havonkénti összeg.

A harmadik ennek a közelében egy másik kis utcában volt, előnye, hogy csak 825/hó, hátránya, hogy csak egy vécé van és a szintén alacsony belmagasságú garázsba csak kintről lehet bemenni. Viszont a ház mellett szólt volna még egy közeli játszótér is.
Nem vettem észre, hogy két ügynökségnek is írtam, a rightmove-on két külön oldalon volt. Egyik visszaírt, hogy 11 órakor mehetünk másnap. Reggel csörög a telefon, kérdezik, hogy meg szeretném ugye nézni ezt és ezt az ingatlant. Mondom ja. Hát akkor 11:30-ra menjek. Ne 11-re? Ne, 11:30-ra.
Gondolván, hogy ugyanaz a cég módosította csak az időpontot, még otthon gubbasztottunk 11:15-kor, amikor megint megcsörren a telefon. Hogyhogy nem megyünk? Nem 11:30 volt? Nem, 11, és 11:30-ra valaki más megy megnézni.
Nekem egyből lejött, mi a stájsz, a két ügynöknek csak megérkeztünkkor esett le a tantusz, hogy egy vevőre jutott két ügynökség.
Szintén a távolság miatt ejtettük, bár az egyik ügynökség vissza is keresett minket.

A negyedik volt a legideálisabb. Pénteken hívtak, másnap délelőtt megnéztük. Az iskolától a mostanihoz képest fele távolság, 3 bedroom + 2 reception room - vagyis 5 szoba, hátsókert, conservatory, kocsibeálló kis tetővel (befért volna). Mondtuk, meggondoljuk még, és hétfőn visszaszólunk.
Visszaszóltunk, személyesen mentem be, a lóvéval a kezemben.
Sajnos szombat délután megnézte még valaki, és le is szurkolta az összeget.

Szomorúan sompolyogtam ki az ajtón, majd mérgemben a két ajtóval arrébb fellelhető másik ügynökség ajtaján be. Ráböktem az egyik képre, 3 bedroomos + reception roomos pecó. Sajnos elvitték már, de van másik, annyira friss még, hogy nem rakták ki a hirdetést még sehová. Meg lehet nézni? Persze. Mikor? Most jó? Jó.
A landlord nem akarta elhinni, hogy két órával azután, hogy beadta a pecót, már el is akar kelni, de tanulva az előzőből, nem mertem veszni hagyni. Leírás majd később, költözés után. :)

Adminisztratív
kérdések, vagyis teendők is felmerülnek egy költözésnél ugyebár. Ezek java még vissza is van, de pár dolgot már előre el lehet és kell is intézni.
Egyik ilyen például az internet átkötése oda.
Erre szolgáltatónknál van egy külön, ingyenes vonal. Ha felhívod őket, potom 10 perc alatt ki is derül, hogy minden ügyintézőjük foglalt - ami jobb is, mert a call center Indiában van, ramaty kiejtésüket megérteni néha lehetetlen, és a kérdéseidre a válaszokat nagyrészt papírról olvassák fel, ez egyértelmű a hangsúlyból - viszont megtudod, hogy az internetes oldalukon keresztül is lehet kérni az átkötést.
Kitöltöd a formot, minden happy, épp csak nem vagy 100%-ig biztos benne, hogy az ellenőrző, az "azonosításodhoz szükséges" kérdésre a megfelelő választ adtad, mert ezt már kb 5-ször módosítani kellett. Már a kitöltéskor azt a választ kapod, hogy bekötni nem tudják azonnal, csak két nappal később.
Majd pár nap múlva jön a válasz, hogy sajnos nem jó a válasz a kérdésre, ennek hiányában viszont nem is tudnak foglalkozni a beadványoddal, átkötés addig nincs (WTF??) - hívd fel őket. Lásd feljebb, nem elérhetőek.
Na hát tanulva alsó szomszédom történetéből, azonnal egy levelet írtam nekik.
Alsó szomszédom ugyanis meghibásodás okán kért tőlük másik modemet és egy másoknak ingyen járó routert, amit ő nem kapott. Egy óra telefonon lógás után kiderült, hogy sajnos nem kaphat ingyen, fizetni kell érte keményen, és minimum két hetet kell várnia. Másnap felhívta őket, hogy szerződést bont. "Na de mégis miért?" "Hát mert nem kapok routert és új modemet." "Várjon két percet!" Lett modem és router egy napon belül.
Tehát eljárásom a következő volt: ha az IP alapján nem tudnak beazonosítani, akkor önök nem internet-szolgáltató, és ez esetben szerződést bontok.
Most már hirtelen elfogadták a formot, már csak arról kell meggyőznöm őket (újabb plusz kör), hogy nem akarok 4 (!!!) napig netmentes lenni.

Egyszer már ugye költöztük, akkor minden simán ment ezügyben is.
Viszont mivel az útnak "rossz oldalára" helyezkedtünk, ezért sok ügyntézésnél máshová kellett menni, mint elsőre gondoltuk volna, hiszen Bournemouthból átköltöztünk Poole-ba.
A mostani ügyintézésnél sem maradunk a városban, mert bár csak az út másik oldalára költözünk át (illetve ott egy utcával beljebb), de most meg visszakerülünk B'mouthba...

Első postnak, azt hiszem, elég is lesz ennyi.
Mivel a java még hátravan, ezért még legalább egy hasonló méretű postra számíthattok.

vasárnap, augusztus 08, 2010

Özvegy Koponyányi Jenőné vérnyugdíjas kalandjai - III. rész: A Szárnyasfej-vadász

Özvegy Koponyányi Jenőné, született Sz. Irén épp az ablakból vizslatta a mocskos bevándorló boltját, lakásával szemben. Jenőke halála óta nem igazán szeretett kimozdulni, és ha tehette, naphosszat bent kuksolt a négy fal közt, átkozódva és szidva a világot és a sorsot, amely ilyetén kegyetlenséggel elbánt vele. De olykor-olykor csak muszáj volt kimozdulni, például amikor kifogyott az élelemkészlete, mint most is pár napja. Amikor már a kutyának sem tudott vagy egy hete enni adni, akkor már aktuális volt a séta.
Kutyája, Szárnyasfej-vadász, rövidítve Fifike, azonban nem várta meg mindig a gazdi jóindulatát. A lakáshoz tartozó hátsó kertben néha az oda betévedő galambokra vadászgatott, és nem is sikertelenül. Ilyenkor a szállás és kvártély fejében Sz. Irénnek is juttatott a zsákmányból egy-egy szárnyat, vagy fejet (innen a neve), aki fogatlan szájából szitokszavakat köpködött a jóságos jószág felé, amiért véres-tollas cafatokkal szennyezte a lakást és az udvart.
Fifike ma is vadászott már, épp csak nem tudhatta, hogy azért volt olyan könnyű dolga, mert a varjú, amelyiket épp tetten érte, a reggeli órákban előzetesen patkánymérget fogyasztó egeret evett. Most épp a kertben öklendezett, miközben a szédülés környékezte.

Sz. Irén döntésre jutott. Meg kell látogatni az alávaló vendégmunkást. Gyomra segélyhívó jelként akkorát kordult, hogy tán még a szomszéd utcában is meghallották. Az ablaktól elfordulva a másik szobájába sietett, és az éjjeli szekrényen levő pohárból a fogsorát kivette. Miután gondosan végigcsöpögtette vele a fél szobát kifelé siettében, a kabátzsebébe gyömöszölte - jó lesz ez később is, elvégre olyan kényelmetlen... De jól jön majd a hentespultnál, ahol majd beejtheti a húsok közé.

Retiküljét és járóbotját is magához vette - mely utóbbi ténytől hirtelen sántítani is kezdett, majd a kert felé vette az irányt, hogy összeszedje Fifikét, aki időközben már nem is tudott magáról. Eközben a mocskos bevándorlókról elmélkedett, mintegy szívet melengetően. Ezeket ide eszi a rosseb ki tudja honnan, és elveszik tőle, TŐLE az esélyt és a lehetőséget, a munkahelyet és a megélhetést, tulajdonképpen a falatot a szájától. (Amelyben ritka vendég a műfogsor...)
Fifike ott feküdt az ajtó mellett.
"Gyere má', te lufta difnó!" - mordult rá erélyesen, de az nem mozdult. A pórázt a nyakörvre illesztette, de az állat csak nem akart mozdulni. Na nem baj, ő azért húzni kezdte a makrancos jószágot, át a lakáson a bejárati ajtó felé, észre sem véve a habos csíkot, amit a kutya szája húzott.

A gyalogátkelő helyig is eljutott így, ott azonban a lámpa nem működött. Ezek a rohadt fasiszta autósok meg sosem szerették őt és nem álltak meg, csak egy-ketten, de mire ő ezt észrevette, beletelt pár fél percbe, addigra pedig sofőri részről elmúlt a türelem kegyes időszaka és a gázpedál ismét megtaposódott. 
Ott állt hát kétségbeesetten, és ismét a világméretű összeesküvés jutott eszébe, amely őellene irányul. Ráadásul ez a rohadt kutya is ilyen makacs ma...
Lenézett rá, és látta, vagyis látni vélte, amint a földön fekvő jószág gunyoros tekintettel végigméri, mintegy vicsorogva, és még a szája is belehabzik.
"Teremtő iften, te vefett vagy, rohadék? Te if ellenem vagy?" - hörögte, majd a pórázon hatalmasat rántva megpörgette a jószágot három-négyszer a feje fölött és egy közeledő járműhöz hozzávágta.
"Elgázolta a kutyámat! Fifikeeee!" - hörögte visító fejhangon, és bensőjét jóleső érzés járta át. Ismét bosszút állt a nyomorult világon, és még ettől a belső ellenségtől is megszabadult. Micsoda szemei voltak ennek a dilettáns kutyának! Ki gondolta volna, hogy ennyire gonosz ez is? 
Eljátszotta hát a szerepet, és az autóst még felelősségre is vonták miatta. A kiérkező rendőr gyanakvás nélkül elhitte, magába itta az idős néni minden szavát. A sofőr jogosítványát, makacs ellenkezése dacára, azonnali hatállyal bevonták. 
A mocskos bevándorló boltját ezután meglátogathatta zavartalanul, és természetesen ez alkalommal is kicsit átrendezte, de legalább ismét egy eredményes napot tudhatott maga mögött... 

szombat, augusztus 07, 2010

A Nyírkai jóslatról

Már nem is emlékszem, hogy a Nyírkai jóslatot említettem-e a blogban.
Jópár évtizede táltosok, vagy táltosok közül valaki lejegyezte ezt a jóslatot.
Most, ennyi idő távlatából egy csomó, azóta megtörtént eseményt be lehet azonosítani. Eddigi beteljesedése 100%-os pontosságú.
A legmeglepőbb azonban az, hogy a kissé talányos nyelvezeten íródott szöveg nem csak a múltunkkal és jelenünkkel foglalkozik.
Az első rész: http://www.youtube.com/watch?v=xK15fAxxDTU

Boti tehenei

Ma a kínzókamrában - akarom írni, a Kinson Commonban - jártunk, tehénlesen. Út közben, midőn mentünk, mendegéltünk, Botinak eleredt a nyelve, és megtudtuk tőle a következőket (kérünk, ne fecsegjétek ki titkainkat!):
- Botinak is vannak ott tehenei, szám szerint 20db.
- Ezek zöld színűek, lila foltokkal.
- Azért ez a színük, mert genetikailag befestette őket (a többiek hozzátették, hogy krokodil géneket kevert bele, innen a zöld, a lila eredete egyelőre még homályos)..
- A tőgyük fekete-fehér, és általában kockás, de van, amelyiknek csíkos, és van pöttyös is. (A pöttyös az igazi?)
- A tejük zöld és menta ízű.
- Zöld színűt kakálnak, de nagyon keményet. Olyan alakú, mint a másik (hagyományos) tehénlepény, csak nem a lapjára szokott esni, hanem az élére, olyan hangot ad, mint a leeső pénz, és elgurul.
- Boti tehenei nem csak jól rejtőzködnek a lila virágokkal teletarkított zöld mezőben, de tudnak repülni is.
- Azért tudnak repülni, mert galambszárnyakat ragasztott rájuk, mindkettő oldalukra tízet-tízet. Igazából gyertyagyújtóval (értsd: öngyújtó) melegítette rájuk, aztán megnövesztette, hogy ne maradjon kicsi.

Remélem, mindent leírtam és nem felejtettem ki semmit... :P

A tökéletes nőknek van melle is... :P

Legalábbis a fölirat a dobozon ezt aszondja... :P
'csánat, 'nézést!


65, Enola Gay, Little Boy...

Szerintem mindent elmond a cím, 65. évfordulója volt a Hiroshima elleni atomtámadásnak 6-án, és 9-én lesz Nagasaki-é.

Ha lewikized az eseményeket (gyengébbek ill. fordítóprogramosok kedvéért: wikipedia.org-on megnézed), megtudod, hogy az addigra már egyébként is "szarrá bombázott" soksziget-ország elleni amerikai támadásokat csaknem száz százalékban a civil lakosság szenvedte meg, ez a két utóbbi esemény már "csak" a két pont volt az ü betűre... (Egy újabb ok, ha esetleg a jelenkori események nem lennének elegen, hogy szeressük ezt az Amerikai Egybesült Álmok nevű tákolmányt...)

Hogy wikitől idézzek: On Monday, August 6, 1945, at 8:15 AM, the nuclear bomb "Little Boy" was dropped on Hiroshima by an American B-29 bomber, the Enola Gay,[15] directly killing an estimated 80,000 people. By the end of the year, injury and radiation brought total casualties to 90,000-140,000.[16]Approximately 69% of the city's buildings were completely destroyed, and about 7% severely damaged.

A város történetéhez szervesen kapcsolódik, hogy mintha ez nem lett volna elég, ugyanezen év szeptember 17-én még a Makurazaki tájfun is lecsapott rá, további áldozatokat szedve..

További idézet:
On August 9, 1945, Nagasaki was the target of the world's second atomic bomb attack (and second plutonium bomb; the first was tested in central New Mexico, USA) at 11:02 a.m., when the north of the city was destroyed and an estimated 40,000 people were killed by the bomb nicknamed "Fat Man." According to statistics found within Nagasaki Peace Park, the death toll from the atomic bombing totaled 73,884, as well as another 74,909 injured, and another several hundred thousand diseased and dying due to fallout and other illness caused by radiation...

Ilyenkor nem vagyok túl büszke a magyar feltalálók mindegyikére....

péntek, augusztus 06, 2010

Blikk cikk - kettő

Két, egymással összefüggő írást tudok prezentálni az évek óta húzódó ügyről, nagybátyám harcáról az igazságszolgáltatás korrupt magyar szerveivel szemben...
2. 

szerda, augusztus 04, 2010

Ordítóprogram, mi?

Eddig nem is gondoltam bele abba, hogy a világon bárki hozzáférhet ehhez a bloghoz is. Eddig azt gondoltam, hogy mivel magyarul írok, nyilván magyarul fogják olvasni is legtöbben. Nyilvánvalóan az olyan vicces alkalmazásokat, mint ez a böngészőbe épített fordítóprogram, nem vettem számításba. 
Persze, mert magyarul beszélek, ezért számomra evidens, hogy egy ilyen komplex nyelvet az életben nem fog tudni gép normálisan lefordítani másik nyelvre, legalábbis nem belátható időn belül. 
Ezzel épp csak ez a bajom, hogy fordítóprogrammal fordítanak - félre... 
Nem, nem kaparom magam! :D Csak hangosan mosolygok, teli tüdőből. (Ez is érdekesen hangozhat pl. urduul...) :D

kedd, augusztus 03, 2010

Kisvakond

Múltkor egy klassz kis farmra látogattunk el itt a közelben, egy hozzánk hasonló, csak népességben kétharmad ekkora családdal. Volt sok móka, kacagány, együtt játszás, satubbi, ahogyan az illik és szokásos. Az ottani ifjú ember egyszer csak, midőn az én fiam épp valamerre egy mászó-csúszó alkalmatosság bugyraiban volt fellelhető, szemek elől elrejtve, odajött hozzánk, beszélgető felnőttekhez, és megkérdezte, hogy hol van a vakond... Először mondtuk neki, hogy itt sokféle állat van, de vakond, az nincs. Aztán idővel kiderült, hogy a fiamra gondolt, mert a nevét (Botond) így sikerült megjegyeznie... :D
Ez olyannyira megtetszett nekünk, hogy Botit mostanában néha mi is Vakondnak szólajtjuk. :)
 
Locations of visitors to this page