kedd, március 30, 2010

Képlet 4

Avagy mégiscsak kommentálok.

Ezt az üzenetet Sir Hortenzique Malabo küldte nekem a Merkúrról. Vele vagy személyesen tudok beszélgetni, amikor átmaterializálódom a kommódom előtti szőnyegen állva mantrákat dúdolva, vagy pedig ha rénszarvasosat álmodom, és ilyeténképpen egy másik tér-időbe kerülök, mintegy kvantumpszichoszomatikus mitugrászként keresztül-kasul utazva. Nem, ha a télapó is benne van, akkor az nem jó, télapó nélküli rénszarvassal működik csak. Próbáld ki Te is!

Ma délelőtt a szokásos mantrámat dúdolva borotválkoztam éppen, amikor megjelent előttem Hortenzique. Bal kezében zöldalmaleves dobozt tartva szürcsölt, majd jelentőségteljesen ezt mondta:
-A fikuszoknak annyi.
Aki ismeri Hortenzique-et, az tudhatja, hogy ez nem csak kertészeti jelentőségű kijelentés volt, hanem eszkatológiai kinyilatkoztatás. A közelgő világvégéről beszélt. Aki nem ismeri őt, erre csak legyint, de én tudom, hogy ő most nagyon komolyan beszélt. És azért beszél bekódolva, mintegy példázatokban, hogy akinek nincs ehhez füle, az ne hallja. 
Az almalevet 13 Merkúri dínárért vette. Tisztán láttam a dobozán az árcédulát. Ez fontos információ, még később visszatérek rá. Vagy ha nem, majd kijelenti személyesen neked, hogy miért is olyan fontos ez. 

Hogy nyomatékot adjon előző mondatának, a kiürült zöldalmaleves dobozát összegyűrte, majd onnan a Merkúrról az én szemetes kukámba hajította, ide, a Földre. Még most is ott van, ha vissza nem materializálódott.

A világvégéről nagyon sok információja van egyébként. Közvetlenül a Tralfamadorról tud mindent, azoktól a kézfej-szerű lényektől, akik ott élnek. És van, hogy ő maga is látja már. 

Akkor szokta a legtisztábban látni, ha teliholdkÓr féllábra állva északkelet felé fordulva steptáncot járva jódlizik. Ilyenkor olyan finom rezgések birtokába kerül, mint megboldogult ükdédnagymamám kismacskája, Második Napóleon Bonifác Pápaszem. Ő is látta a világvégét. Annyira megijedt tőle szegény, hogy elfelejtette, hogyan kell nyávogni. Rászokott a csiripelésre és az ugatásra helyette.

De hogy üzenetem legfontosabb részét ne felejtsem, ezt követően Hortenzique ezt mondta:
-Mindenki, aki sört iszik, meg fog gebedni a világvége eljövetelekor. Mert a Földgolyóbis csak látszatra gömb alakú. A valódi természete alapján kockának sorolhatnánk be. Csak a forgásakor annyira elmosódik a nagy sebesség miatt, hogy gömbnek tűnik messziről nézve. Közelről meg laposnak. Ezért gondolták a középkorban, hogy lapos.
Itt egy hosszabb szünetet tartott. Ez nagyon lényeges, mert ha a szünete hosszát másodpercről felszorozzuk a pí négyzetével, akkor az egyenlítő hosszának a négyzetét kapjuk. Ha ezt leosztod a fent megadott számmal, nagyon fontos információ birtokába jutsz. De mindenesetre a matektanárod marhára büszke lesz rád, hogy képes vagy ilyesmire!
-A sör pedig nagyon veszélyes! - mondta - Radioaktív! ... Has-adó anyag! ... És a világvégekor a Föld megáll, és mindazok, akiknek nagy a hasuk, hirtelen lerepülnek a kocka alakú Földről, mert nem lesz mibe megkapaszkodniuk, és szörnyű halált halnak a légüres térben, ami az űr. Megszűnik a gravitáció. Minden felfelé fog esni. Ez lesz a fel-ejtés időszaka.

Ekkor, hogy a borzalmakat előrevetítse, eltorzult arcáról engedte, hogy leolvassam mindazokat a szörnyűségeket, amelyek ránk fognak következni, az emberiségre.
A legrosszabb az egészben, hogy a kedvenc focicsapatod nem lesz világbajnok. Mert a foci és a sör nagyon is egybetartozik.

De hogy felemelő legyen az üzenet vége, szállj be holnap 11 óra 11 perckor a hozzád legközelebb levő liftbe, és menj egy emelettel feljebb!
Ezzel a rezgésszintedet is megemeled, és nem is kis mértékben!
A megemelt rezgésszint pedig a káros sugárzások ellen esernyőként hatva visszaszuggerál téged abba a csavaranyaméhbeli állapotba, amelyben fogni tudod majd a közvetlenül a Tralfamadorról jövő sugárzásokat is, és a világvége utáni utópisztikus korbba is bepillantást nyerhetsz. Mert megérdemled.

És ne felejtsd el: ha ebbéli hited, meggyőződésed miatt valaki kigúnyol, akkor az azért van, mert az ő rezgésszintje sokkal mélyebben gyökerezik a tiednél, azaz az az illető egy gyökér és le fog repülni a Földről. Ő a hülye, nem te!

Boti nem gyenge dumái

A minap, nagyon játszik valami legóval, aztán megáll a keze, felnéz mélyen a szemembe és ezt mondja nahy komolyan:
-Semmi baj, papa, most már nemsokára megyünk vissza a Szíriuszra!

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 

Egyszer nemrégiben:

ő: Ma ne menjünk iszkolába!

én: Jó, ma nem is mész, mert beteg vagy. Majd csak amíg én dolgozom, elmentek a többiekért és hazahozzátok őket.
ő: Jó. De a Bátit ne hozzuk haza! Nem aka`om!


- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 


Legózik (persze Viktor szobájában, "tilosban", amíg a nagyok a suliban gunyhadnak), közben beszél a legókhoz. Ja és Star Wars-os legó, ugyebár:

-Nem oda, hanem oda! É`tszd máj meg, nem oda, Yoda!



- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 


Egyik reggel Bátorral támadt némi összetűzése, és a testvéri szeretet elgáncsolás nevű műveletének vált elszenvedőjévé. Játékpuskával a kezében az ágyamra ülve panaszkodni kezdett:
-Ez a Báti nadon hülye! A Viktoj és az Amijja nem hülye, de a Báti nadjon! ... (huncut mosoly megjelenik a szemében) Mindjájt kap a puskával egy pofont.
-Egy pofont? A puskával? De az nagyon fáj!
(megvonja a vállát) -Nekem nem...!


- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 

(A nővére beceneve ugyebár Amijja...)
Az Amijjából több van! Az Amijjából úgy sok van, tudod? Az Amijja megsokszordott!

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 

Az ott egy harcsaaautó, mert ott nagyon füstölt ki! Az meg sok füstöt fújogatott, és az nekiment a piacolóba! A puha árulóba moszt má'!!! A piacoló úgy szétdöglött!

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 

Esteledik a vásár.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Egy kis sztár vórsz Boti módra:
Kiszállt! És most beszállt a másikba a katonagomba, ÉS ÍGY LÖVÖLDÖZÖTT!!!! Benne cücül a gonosz gomba a djoidkeszelyűbe'! A johadt büdösbe!

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Az a legfajtább szuper betűdjoid! Az tud a legerősebben lelőni a Gjívösz tábojnokot*, az meg úgy a Gjívösz le tudja taposni és szétverni tudja a Dát Mót**! És az meg beszúrta a Kájgont***!

gy.k.: * Grievous; ** Darth Maul, *** Qui Gon 

Micu ismét

Most nem lesz ez a post képtelen, mert ígértem. 
Tegnap este elvergődtünk a szervízbe, ahol már végzett is a járgánnyal a szerelő srác. A ceruzája sem fogott keményen, sőt én mondtam neki, hogy ne szerénykedjen, mert idejöttünk szíjat húzni és majdnem nagyszervíz lett belőle. (Nem is majdnem.)
A generátor életre kelt ugyan, de alapjáraton nem tölt, csak magasabb fordulaton. Ma a bontóba elmegyek azért a darabért, amit ott 50 fontért kínálnak. Ha nem jó, visszacserélik/-váltják/miegymás.
Aztán elmentünk Sanyával, tettünk pár kört, hogy hadd szokjam (meg ő is kipróbálta). 
   
Igen, a tolóajtó le van sz@rva... :P Legalábbis a sirályok ezt mondják....      
Meg a zőőőd tartalékos játékos gázolajos kanna... :P Hátsó üléssor épp felhajtva. Mi ez a felhajtás? :P
Már csak egy kis takarítás vár rá, meg csütörtökön a generátorcsere, aztán hajrá. Meg néhány nagyon-nagyon apróságot mondott még Tibi, a szerelő, amik még kijöhetnek hamarosan. De tényleg a korral járó apróságok csupán.

A próbaútról még annyit tán, hogy először furcsa volt. Két dolog volt szokatlan: az automata váltó és az indexkapcsoló.
Előbbi szokatlansága abban nyilvánult meg, hogy az eleje felé néhány bizonytalan mozdulatot tettem a levegőbe a nem létező váltókar elérése érdekében, és persze közben bal lábbal a levegőbe kuplungoltam nagyokat.
Másik pedig azért volt mókás, mert Micuban jobb oldalon pozicionálódik az indexkapcsoló és balra az ablaktörlő. A Fordban és a Renaultban fordítva. Hát naná, hogy eleinte indexelés helyett ablakot töröltem, és fordítva (kicsit szemerkélt). De idővel megszoktam.
Aztán hazaérve a Renault-t arrébb akartam gurítani. Na hát korábban nem gondoltam volna, hogy valaha is ebben is felcserélem a kettőt... Most persze sikerült.... :D

hétfő, március 29, 2010

Delikát

Nemrégiben vettünk egy új kocsit, egy Mitsubishi Delica-t.
Teljesen korrekt eddig, ugyebár.
Épp csak az előző tulaja nem volt az.
A próbakörnél kicsit csúszott az ékszíj, de azt mondta, nemrég lett felrakva egy új és ez még normális, és pont egy hónapja volt a nagyszervíz olaj- és szűrőcserékkel, miegyébbel. Egyébként az MOT-n, azaz az itteni műszakin egyből átment a vásárlás napján.
Az ékszíj miatt azonban elvittük szervízbe, gondolván, nézzenek már rá, és ha kell, húzzanak egy picit rajta.
Itt ért az első meglepetés. 
Nem hogy nem új az ékszíj, de a 3-ból egy hiányzik, egy másik pedig már annyira szét volt kopva, hogy beesett a tárcsa közepéig és ezért csúszott, ezért volt a hang. Húzni sem lehetett, nem volt már hova, maximumig ki volt húzva a cucc. Mivel nem volt kapásból ilyen méretű szíja a szerelőnek, otthagytuk, s kértük, nézze már át. 
A következő meglepetés az olajcserés kamu volt. A 8 és fél literből csak 4 lityi lötyögött benne, és a már rozsdás szűrőtől darabos volt. Ezt követően (vagy ez előtt? ki emlékszik már a sorrendre) a levegőszűrő fekete színe már nem okozott különösebb meglepetést. 
Az viszont igen, hogy a generátor tegnapig még új ékszíjjal sem adott le töltést. Ez mondjuk lehet az elszenesedett 100Amperes biztosíték hibája is akár (okokat lásd ékszíj címszónál), de legrosszabb esetben nem árt túrni egy másik generátort sem. Most épp a szerelő srác jelzésére várok, mit kell még beszerezni. 
A turbócsövek pedig olcsó műanyag kábelkötegelővel voltak megfogatva a fémbilincsek helyett... Ha szaki csinálja, legalább a kilógó végeket levágja, szóval ez is sufnituning volt.
Egyébként úgy nyilatkozott, ezt a pár apróságot leszámítva nagyon egyben van a kocsi és jó vétel volt. Ez meg itt Angolában mindenkivel előfordulhat....

A kipofozott darabról majd teszek fel képeket.

Magyarisztáni túra induló időpontja május elejére tevődik a már kipofozottal. Tervezett időtartam megközelítőleg egy hét. Hogy melyik irányból közelítődik meg, az még kérdéses.

péntek, március 26, 2010

Tüskés bojta

Boti a boltban, az ivólevek előtt állva az ananászlé dobozán szereplő, nevezett gyümölcs képe felé ujjaival bökve ezt a kifejezést használva adott hangot igényének. "Tüszkész bojtát vegyünk!"
Ja és pont ma 4. 

szerda, március 17, 2010

Napi színes rovat

Vigyázz, törékeny/beszakadékony tető!
Jaja, a sárga tábla. Igen, ez a postahivatal épületére van kitéve. Ha épp rabolni készülnél és fentről akarod megközelíteni, ezek a drága udvarias angolok még figyelmeztetnek is a veszélyre.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 

A raktárban sok ilyet látok:


Azaz száraz helyen tárolandó.
Hülye vagy, bazdmeg? Itt, Angliában? Száraz hely? Elment az eszed? 
Kérem, kapcsolja ki!

hétfő, március 15, 2010

LYóbarátok

Csel: ló.

A kilencvenkilences bót kín-állatábúl:

Sovány embereknek készült itóka, Gebe névvel:

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 
Cigánygyerekek számára készült vitaminos ital, a Purdé:

Kérem, kapcsójjaki!

vasárnap, március 07, 2010

Műemlékrombolás legálisan?

Nem, ez nem valami Kelet-Hátasztáni történet. Sanya haverom ért vissza ide Angliába a hírrel szülővárosomból, Pécsről. Az EKF project előrehaladtával (mely projectet nyugodtan nevezhetjük Toller Agyhalott Lacika megvalósult rémálmának) ugyanis az egész város egy hatalmas vakondtúrássá változott már elköltözésünk idejében. Azóta a helyzet nem javult. Mondták, hogy 2010-re minden szép lesz és jó.
Láttam pár fényképet.... Siralmas! Nem hogy javult volna a helyzet, hanem rosszabbodott!
Sőt, egyenesen kétségbeejtő, hogy például mi történt a Tettyei Romoknál.....
Kérdezz bárki pécsit, aki nemrégiben járt arrafelé.
A romok, melyek a 15-16. században még egy érseki palotát alkottak, és háborúk tépázták ugyan, de még állottak jórészt, most hirtelen eltűntek.
Érted: amit nem sikerült többek között két világháborúnak teljesen elvégeznie, azt Toller úr agyréme megvalósítása érdekében sikerült néhány hozzáértő kéznek. A romok kb 50%-a nem áll már ott.
Ha nem a saját szememmel látom a pusztítás nyomait, lehet, el sem hiszem...
De felmerül azért a kérdés, hogy mennyire legális dolog ez, és hogy a tetteseket nem lehet-e ezért felelősségre vonni.
Nem, nem a traktoros Janira gondoltam elsősorban, aki a havi nettó hatvanért beült a gépbe és megnyomta a gombot és meghúzta a kart. Hanem arra, aki például az utasítást adta neki. Vagy aki a tervezőasztal mögött ezt megalkotta. De legfőképp arra, aki ezt az egészet megrendelte....

szombat, március 06, 2010

Találkozások

A másik blogban már teszteltem a témát, de ott nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Azért itt is megpróba:


Egy idegen országban, ahol a magyar igencsak kisebbségben van, a magyar szó elég drága kincs. Épp ezért ha ilyet hallunk valahol, fel-felkapjuk rá a fejünket. Ha a boltban összefutok magyarokkal, általában pár percet biztosan beszélgetünk. De hogy is szokott ez kezdődni?

Szitu 1:
A trolley-ról leborul a cucc, kicsúszik a számon, hogy:
-Óóóó, bazdmeg....!
Mellettem megszólal:
-Á, ezek szerint magyar vagy!
És indul a diskurzus.

Szitu 2:
-Can you tell me where can I find the nail brushes?
-In this line a little bit further down on the left hand side.
-Can I ask you another question?
-Yep.
-Are you Hungarian?
-Yes, I am.
-Akkor szevasz, a Bettiék mondták, dolgozik itt egy magyar srác...

Szitu 3:
Nő: -Biztos, hogy itt minden ilyen olcsó? Kérdezd már meg azt az eladót, hogy ez mennyibe kerül!
Fickó: -Can you tell me how much is it?
Én: -Itt minden 99 penny.
(Csodálkozás, örömködés...)

Vannak azért ennél profánabb szituk is, amikor csak meghallom, hoyg magyarul beszélnek és odapofátlankodom. De ez a 3 szerintem tök vicces.

Agysebészet felsőfokon

Ilyen a világ, emberek. Ilyen az egészségügy is. Minden ilyen itt, ebben a világban, ahol élünk:
http://www.youtube.com/watch?v=hTXn0JSqwxc
Előzetes-utólagos engedelemmel egy másik klafa blogból szedtem. :)

hétfő, március 01, 2010

Leiterjakabok gyűjteményeme I. fejezet

500. bejegyzés ez itt épp, ez alkalomból egy kis viccezés is jár.

Ezeket csak úgy poénból raktam össze, némelyikükhöz sztori is volt, némelyik meg csak pucéran jött. Főleg még Sanyával hülyéskedtünk a boltban ilyesmiket, de van egyéni gyártmány is közte...

Carpet mousse - szőnyeg-eggér
Kettle descaler - vízforraló-mérlegtelenítő
Limescale remover - citrusskála-eltávolító, -csökkentő
Handy box - kezes doboz
Squash club - szörp klub
Fan club - ventilátor klub
Vauxhall (az Opel itteni neve) - Viasz-terem
Keep clear - tartsd tisztán
Humps 40 yds - humplik 40 yardon belül
Peacocks (áruház neve) - borsófaszok 
(párdón, egyébként ugye pávakakast jelent)
B'mouth Pier - B'mouth tésztázó
Sandglass - homoküveg
Tumble dryer - bukfenc-szárító
Cupboard - csészefedélzet
Blues jam night - éjszakai, lekváros női ing
Open mike night - nyitott mikrofon este


Továbbá tudni kell rólunk, hogy az Uszodae városban (Poole) lakunk, a Fallentvan utcában (Wallisdown). Ez a városrész pedig a Vizslahőségh nevet viseli (Talbot Heath).
 
Locations of visitors to this page