csütörtök, január 23, 2014

Álomfejtők rémálma MMCDLXXVIII. fejezet: Az élet a Földön egy mozi - vagy egy nagy labirintus

...
Egy végeláthatatlan hatalmas csarnokban voltunk, ahol majdnem teljesen sötét volt. A végeláthatatlant szó szerint kell érteni. Kisebb szektorokra volt osztva, melyek mindegyike egy-egy mozi volt. Két-két szomszédos szektornak az egymással átellenső oldalán volt elhelyezve a vászon, hogy a filmek ne zavarják a szomszédos szektorban ülőket; az ülőhelyek kartámláján levő fejhallgatóból jött a hang. Éppen vetítés volt, és mi kerestünk valakit. A szektorok közti közlekedőfolyosón mentünk fel s alá, közben egy-egy futó pillantást vetettünk a vásznakra és a közönségre is. Akadt olyan vászon is, amely teljesen sötét volt, mert még nem kezdődött el a film, vagy megszakadt. A nézőtéren itt is lézengtek páran, többnyire türelmesen vártak, de volt olyan is, aki toporgott. Valaki az óráját nézve mormogta, hogy "Mikor kerülök már végre sorra?". Máshol rajzfilmek mentek, vagy akció-, illetve horrorfilmek. Egyes szektorokban voltak még üres helyek, máshol pedig nagy tolakodás is volt a széleken, mert többen akarták nézni azt az adott filmet, mint ahány férőhely volt. 

Egyszer leültünk egy nézőtérre, ahol semmilyen film nem ment a vásznon, majd egy másikhoz is, ahol épp bele akartunk nézni a filmbe, de társam figyelmeztetett, hogy nem ezért jöttünk ide, hanem azt a valakit keressük.
A néhol fellelhető "személyzet" egyik tagjától megtudtuk, hogy EZ A FÖLD, a mi világunk jelen valós időben, és ez történik éppen most itt.
Érts tehát mindent itt fentebb szimbolikusan.


...

Ezt követően egy szektorok közti kioszk-és-egyéb komplexumban fellelhető lépcsőn keresztül kimentünk (felfelé, ha ez jelent valamit {igen, jelent}), át egy iskolába.
Úgy tudtam, hogy ez az a pécsi gimnázium, ahová jártam is. 
Még mindig ugyanazt a valakit kerestük.
Tudtam, hogy ez a hely szintén a Föld, annak a mozinak a kiterjedtebb változata, ahonnan az imént jöttünk. Épp ugyanolyan allegória, és mindent szimbolikusan kell érteni. (Aztán menet közben néha megkopott ez a tudat, annyira az illető keresésére koncentráltunk..)
A gimi egészen másképp festett, mint valójában. Megvoltak ugyanazok a folyosók és tantermek is, amelyekre emlékeztem, hogy a valóságban megvannak, de az csupán egy kis része volt az egésznek, és egy hatalmas udvarszerű, körben többszintes körfolyosós valamiről lehetett oda bejutni. Ezen a körfolyosón sokat bandukoltunk, szinte minden szintjén, és a beágazó mellékfolyosókon keresztül jártunk a gimimben is, ahol épp tanítás zajlott. Amikor egy-egy tanterembe benéztünk, a tanárok (mind ismeretlenek) zavartan néztek ránk, volt ahonnan kitessékeltek.
Kimentünk a körfolyosóra, ami mindig zsúfolt volt. Diákok mentek órára, mentősök vittek hordágyon valakit, stb. Átértünk egy másik alfolyosóra, ami szinte egy az egyben ugyanúgy nézett ki, mint a sulink, éppen csak ez egy kórházi folyosó volt. A következő ilyen alfolyosó szintén hasonló, de ez már egy elmegyógyintézet, és így tovább. (Az elmegyógyintézetből menekülnünk kellett, mert ott akartak fogni - ahogy mindenkit.) Volt amelyikről abba a társasházba jutottunk, amelyikben laktunk Pécsen, illetve olyan is akadt, amely egy teljesen másik társasházhoz vezetett. Némelyikben tovább kutakodtunk az ismerősünk után, de mind hasztalan. Lépcsőházban mászkáltunk, amely helyenként két emelet között leomlott, és lifttel is mentünk tovább, amely nem úgy viselkedett, ahogyan kellett volna. Vagy nem indult, vagy nem oda ment, ahova szerettük volna. Valamiért egy idő után "tudtuk", merre kell mennünk, de pont azt az emeletet nem sikerült megközelíteni. A lépcsőházban beomlás volt, így mentünk volna lifttel. A lift viszont semmilyen irányból nem volt hajlandó arra a néhány emeletre vinni minket, sosem állt meg ott, pedig próbáltuk alulról és felülről is a megközelítést. Próbáltunk trükközni, de ez a hely nem hagyta magát... Így hát végül a szemétledobóban másztunk és próbáltunk oda kijutni. Amikor úgy véltük, megérkeztünk (kalandos volt, mászni kellett az adott szinten a lépcsőházban is, szinte a semmiben lógva, a letört vasbeton elemekből kilógó vas csonkokba kapaszkoda), az adott emeleten "a lakásba" bekopogva nem azt az illetőt találtuk akit kerestünk, így hát mentünk tovább, egy darabig lakásról lakásra, de szinte mindenhol ellenségesebb fajta fogadtatásban részesültünk.
Még nagyban kerestünk, amikor nem tudom, hogyan, de vége lett.
...

Nincsenek megjegyzések:

 
Locations of visitors to this page