kedd, május 31, 2011

A villámhárító

A tárgyilagos meghatározás, definíció a fizikai vetületéről fellelhető itt

De most nézzünk egy kicsit a dolgok mögé, és vigyük át az értelmet!


A villámhárító szerepe egy adott, megfelelő energiákkal rendelkező szervezet, csoportosulás energiáinak, szabad kapacitásának levezetése egy másik szervezet, csoportosulás, vagy személy által oly módon, hogy a veszélyes helyzeteket, tehát a mondat elején említett csoport energiáinak a csoport céljai elérése érdekében kifejtett erőfeszítéseinek sikerességét elkerüljék, hatásfokát csorbítsák. 

Talán egy kicsit körülményesen fogalmaztam.

Egyszerűbben: X csoport el akar érni valamit. Ha összefognak, és jó irányban elindulnak, mindent vihetnek. Y csoport nem akarja. Bevetik hát a villámhárító-projektet.

Ehhez be kell épülniük valamilyen módon X csoportba, de hát a cél szentesíti az eszközt. Ott valami módon döntésre kell bírniuk a csoport vezetését, hogy ne X irányba induljanak. Vagy ha el is indulnak X irányban, de emellett egy különítmény induljon ZS irányban is. Később pedig ZS irány fontosságát addig kell hangsúlyozni, míg minden rendelkezésre álló energiatartalékot az emészt föl, elsorvasztva X-et. Kezdjenek fölösleges cselekvésekbe, csak pazarolják, csak pazarolják, csak pazarolják az energiáikat. Tegyék mindezt teljesen fölöslegesen, kergessenek délibábot, üldözzenek árnyékot. Esetleg játsszanak el bizonyos, általunk (Y) előre megírt szerepeket. A legjobb, ha el tudjuk érni részinformációkkal, torzított információkkal, kisebb-nagyobb-oltárinagy hazugságokkal, hogy önként vegyék fel a kesztyűt valamely nem létező ellenség leküzdésére, valamely nem létező probléma megoldására.

Nézz körül!
Ha van szemed, látod, milyen villámhárító projektek aktívak jelenleg.

  • A (bel- és kül-) politikában.
  • A gazdaságban.
  • A környezetvédelemben.
  • Még sorolhatnám.

És ha jobban megnézed, azt is láthatod, hogy kik, mely körök indították ezeket a villámhárító-projekteket. Nincs új a Nap alatt - mondták azok, akik szerint a Nap a Naprendszer középpontja, és ezért tisztelték (és akiktől az elhíresült szellemikincs-tolvaj elorozta és betette saját néven megjelenő gyűjteményébe, forrásmegjelölés nélkül - a szerk.)

Vannak azonban olyan dolgok is, amelyekről elsőre nem látszik, hogy villámhárítók. Amelyekről nem üvölt, hogy ez bizony nem pinty, hanem kakukkfióka... A gond csak ezekkel van. Egyelőre még. De reméljük a legjobbat, a legjobbakat!

A legjobbakat!

Nincsenek megjegyzések:

 
Locations of visitors to this page