kedd, május 03, 2011

Világképrombolás II. - A sumerok szerint III. - Mu

Nem, ezt a mu-t nem a tehenek mondják. Majd mindjárt rátérek ennek a szónak a sumer vonatkozásaira. De előbb a címről és a blogisztikai előzményekről két rövid mondatot hadd!
Volt már egy "a sumerok szerint" sorozatom is megkezdve és hát a világképrombolást is elindítottam, aztán csücsültem rajtuk egy darabig tétlenül. A legegyszerűbb így listázni az előzményeket: >>>
Ez az írás mindkét sorozat tagja lehetne. :D


Az előzőekben a bibliai sém kifejezést említettem, de mivel a biblia egy összelopkodott írás, ezért maradjunk meg az eredetinél, amely bizony a sumer mu szó, és ugyanarra a furcsa jelenségre utal, amelyet a fordítók (ferdítők?) dicsőségnek, meg ilyesmiknek fordítottak, de érdekes módon csomó ábrázoláson félbevágott végbélkúp alakú, hatalmas képződményként ábrázolják, és bizony a leírások szó szerinti, tehát nem 17. századbeli értelmezésekor azt a következtetést is le lehet vonni, hogy repült.

Inanna/Istar himnuszából egy röpke idézet:

"Az ég úrnője:
magára ölti égi köntösét,
bátran fölszáll az égbe,
az országok s azok népei felett
elszáll MU-jában,
az Úrnő, ki a MU-ban
örvendezve repül az ég magasába.
Az összes hely fölött 
elrepül MU-jában."

A MU-kat, ezeket a hengeres formájú, ovális kupola-szerű tetejű szerkezeteket az égi és földi Nagy Istenek szentélykörzeteinek belső, szent, a földi halandók számára elérhetetlen, őrzött területén állították föl. A mai Libanon területén, a Földközi-tenger partján fekvő Bübloszban (a bibliában Gebal) előkerült érme Istar templomát ábrázolja. A bal oldalon látható a templom eleje az impozáns oszlopos bejárattal. A hátsó udvar magas falai között pedig az Eiffel-tornyot idéző keresztgerendás talapzaton ott a MU. Lehet fogalmunk a méretekről talán. 

Gudea templomot emelt istene, Ninurta számára. Felbukkant előtte "egy ember, aki úgy ragyogott, akár az ég, és a fején levő sisak alapján egyértelműen isten volt"... A templom építésének célja pedig nem más, mint hogy területén egy biztonságos nyugvóhelyet biztosítsanak az "isteni madár"-nak.
Mihelyst minden a helyére került, "az isteni madár megragadhatta az eget" és "lehetővé vált az ég és a föld összekötése"...
Ez az elkerített terület olyannyira fontos volt, hogy folyamatosan két "isteni fegyver" őrizte: a "leghatalmasabb vadász" és "a leghatalmasabb öldöklő", amelyek fényt és halálos sugarakat bocsátottak ki a betolakodókra. (Mi ez, b***meg, starwars?) 
Azt állítja, mint hogy amikor az "isteni madár" felemelkedett, hogy kört írjon le az ország fölött, "ragyogása rávetült a megemelt téglafalakra". A védett területet, ahová földi halandó nem tehette be a lábát, MU.NA.DA.TUR.TUR-nak nevezték, ami annyit tesz: "a MU hatalmas, kőből rakott pihenőhelye".

"Megemeltem az ID.GE.UL bárka fejét, 
Marduk szekerének előkelőségét;
a ZAG.MU.KU bárkát, melynek közeledtét figyeljük,
A LEGHATALMASABB VÁNDOR ÉG ÉS FÖLD KÖZÖTT,
a csarnok közepén elkerítettem, 
s oldalait eltakartam."

Hát, ha tudod másképpen is, magyarázd meg (másnak)! ;)
A következő sumeros (és világképrombolós) fejezetre - remélhetőleg - nem kell sokat várni, és a bibliából ismerős teremtéstörténetet fogjuk ízekre szedni, az özönvízesdivel egyetemben. Ezen felül világképrombolásból elkezdtem már egy fejezetet, de annyira súlyos lett már félkészen is, hogy nem hoztam még nyilvánosságra. Inkább majd szépen apránként, darabokra szedve csepegtetem a köztudatba, nehogy elvakultan megbélyegezzen bárki. ;)

Nincsenek megjegyzések:

 
Locations of visitors to this page