vasárnap, április 03, 2011

Egy biztonságos perspektíva

Magyarázó előszó

Ezt a novellát a szigeten oly szokásos "health and safety" uralom ihlette. Eredetileg az emberiség javát volt hivatott szolgálni, és az emberek így is említik. Az érem másik oldalát azonban nem mindenki ismerheti. Ugyanis az ellenőreik gyakorlatilag mindenbe beleköthetnek egy munkahelyen, ami akár egy picit is veszélyes lehet - megfelelő kedvezőtlen körülmények összejátszása révén - egy agy nevű szervvel nem rendelkező páratlan ujjú pszichopatára.

Az étkezőben, a kerek asztal mellett ült egy lekerekített, tömör szivacs zsámolyon. Előtte az asztalon egy műanyag tányéron hevert az ebédje. Szándékosan nem használja a szerző a gőzölög kifejezést, mert már egy évszázada tilos és gyakorlatilag lehetetlen bármit is felforrósítani a Földön, és utána kihűlés előtt hozzáférni. Az összes háztartási berendezést, amely ételek melegítésére van kitalálva, egy hő-időzárral hozzák forgalomba. Csak akkor engedi hozzáférhetővé tenni az ételt emberi lény számára, amikor már fogyasztható hőmérsékletűre hűlt. 
Ez futott át az agyán, miközben az evőeszközt kereste. Az ajtó felnyílt és felesége lépett be rajta. Amint biztonságos távolságba ért az ajtótól, és ezt a fotocella is megerősítette, automatikusan becsukódott. A tűzbiztonsági előírások miatt tűzbiztosan, légmentesen, és mindezek tetejébe hangtalanul.
"Adnál egy kanalat nekem?" - kérdezte feleségét - "Úgyis állsz..."
Úgy tudta, régen más evőeszközök is voltak, csak sokkal balesetveszélyesebbek. Az egyikkel konkrétan vágni lehetett, és az emberek folyton elkaszabolták vele testüket. Főleg a kezüket, ujjaikat. A másik egy villa nevezetű dolog volt, azt szúrásra használták. Elképesztő, hogyan tudtak táplálkozni a régiek ilyen veszélyes körülmények között...
Amaz jelzett a fióknak, amely önműködően kinyílt, ő kivette a műanyag evőeszközt, majd amikor a szenzor érzékelte, hogy biztonságos távolságra van már és nem fogja odacsukni az ujját senkinek, magától visszacsukódott.
"Parancsolj!" - mondta, majd a konyhabútornak támasztotta hátsóját. - "Hallottad, mit beszélnek?"
"Nem. Mit?" - kérdezte a férfi, miközben nekilátott az étkezésnek, fél füllel a nőre figyelve.
"Jövő hónaptól betiltják a házasságkötést."
A hatásszünet nélkül is eljutottak a szavak a tudatáig, és megállt az állkapcsa evés közben.
"Micsodaaa?"
"Jól hallottad. Kormányzatilag betiltják. Nem biztonságos. Nem egészséges az emberi lényeknek, és a konfliktushelyzeteket fokozza. Az együttélést továbbra is engedélyezik viszont - még tíz évig. Utána azt is be fogják tiltani. Azt mondják, ez az átállási idő, amíg a kormány szemet huny a régi, hibás magatartási formák fölött..."
"De hát... Ez most komoly? Ugye viccelsz? Biztosan viccelsz, ez áprilisi tréfa - most januárban." (Vajon honnan eredhetnek ezek a hónap-elnevezések? - gondolta.)
"Sajnos nem. Az előbb néztem a híreket. Ma fogadta el a törvényhozás. De már egy hete mondogatták sokat, én meg csak legyintettem. Ja és a legjobb, hogy mivel a bolygó túl van népesedve, a gyermekszülést ötven évre betiltják."
"Micsoda? Ez lehetetlen!" - ugrott egyet ültében a férfi, mintha darázs csípte volna meg, amely állatot már régen kiirtották, mert az emberiségre veszélyes volt - "És már jóváhagyta az emberi elnökség is?"
"Most, hogy mondod, ebben nem vagyok teljesen biztos... De talán igen. És ha még nem? Volt olyan törvényjavaslat, amit meghozott a gép és az emberi elnökség lesztornózhatta volna? Legfeljebb a végrehajtási határidőt tolhatják ki néhány százalékkal. Ha nem tíz év, akkor tizenkettő. Számít az?" 
Dühösen megfordult, jelzett a felső konyhaszekrény nyitóberendezésének, s mikor az ajtó félresiklott, kiemelt egy kerek, műanyagpoharat. Minden pohár kerek volt és műanyag - mindenhol. Az ivóvizes csap alá tartotta, megvárta, amíg automatikusan megtelik, és a csap elzáródik. Az ivóvizet speciálisan szűrték mindenhol. Kezet mosni sem lehetett vele, a csap csak a pohárba engedte folyatni, nem engedte átverni magát. Persze néhányan a pohárból máshová folyathatták, ezt nem akadályozhatta meg senki, de elvileg ez is teljesen egészséges és biztonságos volt. Így lett kitalálva.
"Legszívesebben kifutnék a világból!" - mondta feldúltan, majd az egész pohár vizet egy hajtásra ledöntötte. Közben az futott át az agyán, hogy ez mekkora nonszensz, mert nem tudna semerre sem futni, a föld alatti városokat mindenhol gépek őrzik. Kijutni belőle lehetetlen. Nem biztonságos. A gépek az embereket csak védik a kinti veszélytől. De mégis milyen jó lenne, ha megpróbálhatná...
A férfi kanalával ismét az íztelenül előtte szétterülő ételt kezdte turkálni. Figyelte a ragacsos masszát, benne a kisebb-nagyobb csomókat.
Milyen jó is lett volna, ha nem csinálják ennyire "egészségesre". Semmi zsír, semmi kalória, semmi só, semmi cukor, semmi fűszer... Semmi íz. Semmi értékes, vagy jó falat. Viszont biztonságos. Nem lesz tőle rosszul senki. Mindig csíramentes, mindig ugyanolyan. Szabvány szerinti. 
A férfi már meglehetősen öreg is volt. Visszaemlékezett harminc évvel ezelőtti gyerekkorára, és arra, mit tanult annak idején az ételekről. 
Az úgy nevezett "Európai Unióval" kezdődött minden. Ott szabványosítottak mindent. Az ételeket is. A többi unió csak ezután vette át. Persze a többi unió csak ezután jött létre, egy kivételével. Volt még valami Szovjetunió is, de ezt nem magyarázták el neki már pontosan, hogy mit is takart. Valami ideológiai maszlag állt mögötte. Semmi igazi érték, mint amilyen az egészség- és biztonságvédelem, vagy ilyesmi.
És kezdetben nem volt minden szabványos, gyakori volt, hogy nem szabványos ételt fogyasztottak valakik valahol. Organikus termesztésűt, nem ezt a mesterséges vacakot. Sőt, általánosan elterjedt szokás volt. Érdekes módon, akkoriban nem számított matuzsálemnek egy ötven év feletti ember sem. És az emberek sem voltak ilyen szürkék. Nem az öltözékük, mert az is beszürkült idővel. De mostanra már a bőrük is szürke lett. Mintha gyerekkorában nem ilyennek látta volna az emberi bőr színét. De erről senkinek nem mert beszélni.
Persze az is lehet, hogy a szuperboholy forradalmi feltalálása a hibás. Ő már réges-rég erre gyanakszik. Állítólag tényleg benne van minden, ami az emberi szervezet számára szükséges. Gyorsan megterem, mint régen a gombák. Azokról még nagyanyjától hallott. Valószínűleg ez is valami gomba lehet. Talán valami élesztőfajta. Ki tudja. Vagy penész. Ilyenekről is mesélt régen a nagyi.
A forradalmi áttörés akkor történt, amikor elkezdték ezt az anyagot használni az élelmiszerekben. Tulajdonképpen ez az anyag hevert most előtte ott a tányéron. Sokféle formában csinálták meg, de mindegyiknek ilyen poshadt penész íze volt, és az utóhatása pedig összehúzta az ember száját. 
Nem kevésbé a desszertek, melyek ugyancsak szuperboholy alapúak voltak, de ezeket mesterséges édesítőszerekkel édesítették. Azt pedig a kőolajból nyerték. Kőolajat pedig csakis ezért és a műanyagipar miatt termelték ki. 
"Mindig ez van! Mondhat az ember neked bármit, csak ülsz és nézel magad elé."
Felnézett üveges szemekkel, és próbálta összerakni a képet, hogy mire is kellene most reagálnia. Ja, igen. A házasságok felszámolása... Mielőtt hozzászólhatott volna, a nő közbevágott.
"Nincs véleményed erről? Téged ez hidegen hagy?"
"Nem, dehogy hagy hidegen. Csak azon gondolkodtam, megérem-e én azt a tíz évet..." - hazudta.
A nő egy kicsit megenyhült. Ő sokkal fiatalabb volt. 
"Persze, hogy megéred, csacsifiú!" 
Odabújt a férfi mellé, a másik zsámolyra ült, és átölelte. Amaz ismét a tányérjára révedt, és folytatta a szuperboholy szétturkálását.
Ez a trutymó lehet a ludas. Az emberek nem jutnak elegendő energiához, hogy rendesen tudjanak mozogni, gondolkodni, élni. Mindenki csak nagy szürkén vegetál.
Hova vezethet mindez? - tette fel magában a kérdést. Lelki szemei előtt egy nagyszámú hallgatósághoz beszélt egy emelvényről. Sokszor szokott így gondolkodni, mintha előadást tartana valakiknek. A valóságban persze sehol sem volt már nagyszámú hallgatóság, és az emelvényekre is - már ha maradtak valahol egyáltalán - korlátokat kellett rakni, nagy, figyelemfelhívó, rikító jelekkel a végeiken. - Minden a világon kerek, vagy ha nem, lekerekített. Sehol semmi kemény és éles, semmi ami árthat egy embernek. Egy számítógép hozza a törvényeket, amiket formálisan hagyat jóvá szűk létszámú emberi elnökséggel. Az egész bolygón gépesítve van minden munka, a gépek közelébe csak másik gépek mehetnek. Az emberek egyre csak sorvadnak. A gép pedig folyton arra hivatkozik minden egyes új törvényjavaslat megszavazásakor, hogy ez az emberiség érdekeit szolgálja. Még színjátékot is játszik az emberiséggel. Mi az, hogy szavaz? Egy kétszáz processzorból álló szuperszámítógép processzoronként külön szavaz? Megvitatja saját magával?
Az is az emberiség érdekeit szolgálta, amikor a közlekedést betiltotta. Először a levegőben. Aztán a tengeren. Végül a szárazföldit korlátozta. Emberi lény már nem is utazhat. Csak a teherszállítmányok és a pakolórobotok. Azok is csak a csőben.
Régen - ezt még nagyapjától hallotta, aki hetven éves koráig élt, igazi aggastyán volt - sokféle más közlekedési eszköz is létezett. Volt amelyik szabadon gurult, volt, amelyik hosszú fémcsík mentén. Repülő szerkezetből is többféle volt. Az emberek, ha kedvük tartotta, átmentek hajóval, vagy repülőgéppel egy másik kontinensre. Gyakran csak pihenni, vagy úgy nevezett turisztikai céllal. 
Ezt nem teljesen értette, hogy miről is szól, de úgy sejtette, akkoriban az egyes városok különbözőek voltak egymástól.
Sőt, az áram is veszélyes volt. Állítólag a falakban úgy nevezett konnektorok voltak, amikre rá lehetett csatlakoztatni mindenféle berendezéseket. Amiket idővel veszélyesnek nyilvánított a kormány-számítógép. 
Hermann Von Jammens előtt megvilágosodott a dolog.
Ha a kormány-számítógép őfelsége rendelkezik mindenről, és mi emberiség, óvva vagyunk mindentől ami "veszélyes" - intézte szavait képzeletbeli hallgatóságához - nem lehetséges-e, hogy a felettünk őrködő-gyámkodó szuperszámítógép szándékosan csorbítja a jogainkat, amíg végleg ki nem töröl minket a Földről? Nem lehetséges-e, hogy mi, a biológiai lények, útjában állunk? Vegyétek már észre, embertársaim, hogy a gépek irányítanak. A gépeket pedig már réges-rég nem ellenőrzi ember, mert az nem biztonságos. Meglehet, hogy egy alattomos, bolygó-méretű géplázadással van dolgunk! Tudja valaki is közületek, hogy a következő lépése....
Jammens felnézett. A nő arcát a kezébe temetve zokogott.
Jammens most idillinek tetsző gyerekkorára, majd alaposan elszúrt életére gondolt. Akkor kellett volna valamit csinálni. Most már késő...

Nincsenek megjegyzések:

 
Locations of visitors to this page