szerda, február 23, 2011

Ufó-piknik

Guszti mindenáron a piknikkosarat akarta, így hát apu ráhagyta. Kicsit nehezen boldogult vele a kissrác, de azért csak-csak sikerült a tisztásig elcipelnie. Apu a hajából lehúzta szemére a napszemüveget, mert hirtelen vakítani kezdett a fény, ahogy kiértek az erdőből. Hugi és anyu kicsit lemaradoztak, de már látszottak ott hátul, amint vidáman szökdécselnek, kezeikben harsány bokrétákkal.

Apu a tisztás szélén keresett egy megfelelő helyet, majd egyszer csak megállva lehuppantotta a földre a málhát. A fűre és vadvirágokra pokróc került, de ők még tartották volna magukat a súly alatt, és nehezen sikerült csak annyira lelapítani őket, hogy a pokróc az pokróc legyen és ne vadviráglepel. Letelepedtek, s közben anyuék is megérkeztek. A gyerekek izgatottan vetették magukat a piknikkosárra, anyu és apu segédkeztek.
Annyira el voltak foglalva, hogy nem vették észre a tisztás túlsó szélére leereszkedő fémes tárgyat, sem pedig nem hallották meg a csilingelő gyermekhangok közepette, amint az Öreg Jónás segítségért kiabál, miközben a levegőbe emelkedve rúgkapál. Azt meg már végképp, ahogyan a fémes tárgy belefúródott az égen szálló bárányfelhőnyáj közepébe. Csupán apu nézett abba az irányba, mintha valamit megérzett volna, de ő is csak néhány másodperccel később, amikor semmi sem látszott már.
-Felhősödik egy picit az ég, de azt mondták, nem lesz ma eső - s azzal egy nagy szelet paradicsomot tolt a szájába.



Öreg Jónás nem hitt az ufókban, de világ életében nyitott gondolkodású ember lévén most számolt azzal a gondolattal, hogy ez nem a mennydörgős ménkű, ami felemelte őt a magasba, és hát hallott azért elég sokmindent unokájától is, hogy ne a Sátán titkosügynökeinek tekintse a körülötte szorgoskodó 2 szürke, nagy szemű lényt. Hogy miféle szerkezetekkel voltak elfoglalva, arról sejtelme sem volt, csak találgatni tudta, hogy mi vezérli őket.
Úgy vélte, valami orvosi vizsgálat-féleség történhet. Valószínűleg ezért kötözik oda valami láthatatlan erőtérrel a kezeit és lábait ehhez a műtőasztal-szerűséghez. Tán igaz lehet, amit az unokája mesélt annak idején, miszerint egy kihalóban levő faj ők, akiknek genetikailag leáldozóban a napjuk, és ezért van szükségük a földi emberek ilyen jellegű segítségére.
Büszkeség töltötte el, hogy őt választották. Azért ez nem semmi, hogy egy földönkívüli faj valakit kiválaszt kilencvenkettő éves korában. Ez azért nem semmi!



Apu és anyu leheveredtek a pokrócon egy kicsit napozni, a gyerekek játszani kezdtek.
- Nem kéne naptej?
- Egyelőre egy kicsit még nem. Hadd legyen egy kis színünk is! Majd tíz perc múlva ráérünk.
- Látod Gusztit és Klárit? Mit csinálnak?
- Itt vannak nem messze, játszanak, nyugi!



Azért ez a tűszúráshoz hasonló érzés, amit ez a pirosas fény okozott a bordájánál, nem esett jól neki. A franc essen a genetikai segítségnyújtásba! Hentelésről azért nem volt szó!
A fény kialudt, és a fájdalom is egy kis időre megszűnt. Ami azonban utána következett, ahhoz képest az előző még egy luxusüdülésnek tűnt a Bahamákon. Eszméletvesztése előtt, miközben bordáit, mint szezám kapuját kitárulni látta, még azon tanakodott, megéri-e neki, hogy egy idegen fajon segítsen, ha annak ez az ára.
A mérleg egyik serpenyőjében az volt, hogy már leélt kilencvenkettő évet, és sokan a felénél kiszállnak az élet hajójából. Túl sok dolog nem várja már, és hát ez mint karitatív tevékenység... Egy bajba jutott fajon segíthet.
De azért csak ott volt az a másik oldal, és onnan egy hang azt mondta, hogy bizony szeretné még meglátni a dédunokáját, aki két hónap múlva esedékes megszületni.
Aztán kihunyt a fény, és egy lázálom következett, amelyben saját testét látta kívülről, amint 2 kis szürke ördög szedi szó szerint darabokra...



Anyu felült, és dühödten kiabálni kezdett. Csemetéi egy kissé elkanászodtak. Guszti egy hatalmas száraz faággal hadonászott, mintha kasza, vagy golfütő lett volna, és minden lendülésnél hatalmas puffanással gombaalkatrészek miriádjait szórta a szélrózsa minden irányába.
- Azért ez már mégiscsak mindennek a teteje! Mégis mit képzelsz, kisfiam? - majd megpróbálta elmagyarázni, hogy ezek bizony nem csak hogy sok erdei állat tápláléka, de egyúttal élőlények is, akiknek joguk van élni.
- De anyu, van belőlük sok!
Aztán az sem tetszett az ősöknek, amikor Klári kezdett bogarakat szétnyomni, és egy aputól titokban kölcsönlopott borotvapengével feldarabolni. Guszti persze beárulta. Majd este, lámpaoltás után megkapja a magáét!
- Nem tudtad, hogy ezek élőlények??? - rivallt rá apu.
Csak a tudományos kíváncsisággal tudott takarózni, illetve azt a mondatot hajtogatta, amit az előbb öccsétől hallott.
- Úgyis van belőlük sok!



Anyu körülnézett, és most meglátta a jelzést. A fenébe! A kettes számú landoló egység hiányzik. Ez a két kópé már megint meglógott!
Fürgén bepattant az egyes számúba, és még be sem csukódott a fedél, már kezei az irányítókarokon és kapcsolókon száguldoztak. A detektorral hamar a lurkók nyomára bukkant, és pár másodperc múlva a két leszállóegység összekapcsolódott.
Ahogyan sejtette, a két kiskamasz lehorgasztott fejjel várta, tudták, hogy rosszat csináltak. Mellettük, az asztalon egy szétszedett földi egyed roncsai árválkodtak.
- Nem megmondtam, kisfiam, hogy nem kínzunk élőlényeket? - Telepatikus rezgései most a szokásosnál is szigorúbban visszhangoztak a lurkók koponyáiban. - Ezek élő, érző lények! Amit csinálsz, azzal fájdalmat okozol - és így tovább.
- Bocsánat! - mondta a kisebb.
- De anyu! Van még belőlük több milliárd...
De anyut ez nem hatotta meg - Ez nem mentség! Jöhetsz nekem segíteni!
Szélvész gyorsasággal munkához látott. Az űrhajó központi számítógépével összekapcsolódva az öregember maradványait elkezdte szépen összerakni.
Amikor az utolsó darab is a helyére került, az asztalt betolta a besugárzóba, majd elindította a folyamatot.



Öreg Jónás hitetlenkedve nézte, amint az orra előtt szétkapják, mint hülyegyerek a mesekönyvet. Egy kicsit megbánta, hogy nem ellenkezett jobban. Egy-két pofont csak lekeverhetett volna ennek a két világűrből idetévedt szélhámos szervkereskedőnek.
De amikor a harmadik megjelent a színen, még annyira sem hitt a "szemének", mint előbb. Látta annak idején az unokáját legózni, meg még korábban a fiát a fémépítővel bíbelődni, de olyat még nem látott, hogy valaki egy szétszedett embert ilyen pontosan összerakjon. A szervek úgy tapadtak egymáshoz, mintha nem is különítették volna el őket egymástól. Amikor a teste teljesen összeállt, még csak vágásnyomok sem voltak rajta. Hihetetlen! Ez a nagyobbik lehet a főnök köztük. Biztosan a többiek csak az asszisztensei. Az előbb ők csak szétszedték, aztán jött ez, mint valami főorvos, és kiadta az utasításokat - okoskodta.
Aztán az a nagyobbik betolta valami szekrénybe asztalostul, és akkor hirtelen mintha egy ellenállhatatlan porszívó ragadta volna meg, és repítette volna vissza a testébe. Jó volt újra érezni a tagjait, bár egy kicsit bizsergett mindene, mint amikor elfekszi valaki éjjel a kezét...



Az üres piknikkosarat Guszti kapta, pedig nem akarta volna. Klárinak pedig az összegöngyölt pokrócot kellett cipelnie. Hát ez aztán szép kis büntetés! Meg a csokimegvonás ma estére! Szép, mondhatom!
Apu a hátára emelte a málhát és egy nagyot nyögött hozzá, hogy - Tyűűűű-ha!
Így hát nem vette észre senki azt a fémes tárgyat, amely ismét megjelent a tisztás túlvégén, csak az űrhajóból a földre ereszkedő öreg vidám kacagását hallották. Mire odakapták a fejüket, már a földön állt, és nézett felfelé, a bárányfelhős égre. Valami artikulálatlan hangokat hallatott, kurjongatott, ugrándozott, és integetett eszelősen. Mintha valakinek köszönt volna. De az ég teljesen üres volt, leszámítva a bárányfelhőket.
- Na jól nézünk ki! Ez a szerencsétlen is vagy napszúrást kapott, vagy bolond.
- Menjünk innen!



Apu a távirányítóval a kezében átkapcsolni készült három csatornányit, de a második kattintás után megállt. Felismerte az öreg bolondot, akit tegnap a tisztáson láttak. Épp arról mesélt a riporternek, hogy elvitték az ufók az erdei tisztásról, az ufóban szétszedték, majd összerakták, és ezután visszahozták, hogy azóta nem fáj a lába és a gerince, sőt ma felásta az egész kertjét, és még mindig teljesen erősnek érzi magát, de leginkább azért hálás a sorsnak, mert segíthetett egy genetikailag hitványodó idegen fajnak a kilencvenkettő éves, de azért alaposan megkímélt testével, amit még közben azok rendbe is raktak.
- Hát ez teljesen megőrült! - dörmögte apu.
- Apu, betelefonálhatnál és megmondhatnád a bácsiknak, hogy mi is ott jártunk és semmi ilyesmit nem láttunk, csak bohóckodik a bácsi most is, ahogy tegnap.

Nincsenek megjegyzések:

 
Locations of visitors to this page