szombat, szeptember 04, 2010

Özvegy Koponyányi Jenőné vérnyugdíjas kalandjai - IV. rész: Szárny- és Fejvadász

Miután Szárnyasfej-vadász a másvilágra költözött, özv. Koponyányi Jenőné Sz. Irén vérnyugdíjas nehezen találta helyét a kiüresedett lakásban. Szinte jobban fájt a csend, mint szegény Jenőke megboldogulásakor. Hamarosan azonban a kopár falak közé ismét bemosolygott az élet, ezúttal pedig egy kismacska képében. A kóbor állat megtelepedett a kertben, és idővel hozzászokott a vénasszonyhoz. Játékos bohóckodásaival sokszor meg is nevettette, de mindenesetre elfeledtette vele magányosságát. A koszt és kvártély fejében pedig ő is juttatott vadászélményei sikereiből az idős hölgynek. Hogy ne legyen olyan nehéz hozzászoknia valami teljesen új névhez, Szárny- és Fejvadásznak nevezte el újdonsült háziállatát. 
De ne szaladjunk az események elé ily hirtelen!

Ismét az az ismerős érzés kerítette hatalmába, hogy meg kéne látogatni a japán szemközti boltját, hiszen az elemózsia is fogytán - gyakorlatilag egy hete már nem evett, - Szárny- és Fejvadász zsákmányához pedig nem igazán fűllött a foga. Idegességében fel-alá járkált a lakásban, és időről időre az ablaknál kötött ki, ahonnan sóvár pillantásokat eresztett meg az út túloldala felé. Meg néha bélgázokat, de már olyan természetességgel, hogy észre sem vette.
Egyszer aztán fogta a retiküljét és a járóbotját, a kerekes járókereten hevenyen átvetette, majd megindult útjára. Út közben még gondosan lekapcsolta a villanyt, becsukta a véletlenül nyitva maradt sütőt a konyhában, és legyintett egyet az éjjeliszekrény tetején pohárfürdőző fogsora felé.
"Útyfem kellefsz, te ganyé!" - aztán visszafordult, meggondolván magát, és egy határozott mozdulattal zsebre vágta a műfogsort vizespoharastul.

A japán boltjába érve azonban ismét előtört belőle a rasszizmus, és már csakazértis ismét bosszút akart állni ezen a hitvány alakon. A hogyant viszont most nem nagyon találta, ezért lassú nézelődésbe kezdett, hogy felmérje a terepet.

A japán boltjában csak idegenek dolgoztak. Egyszer régen még volt egy-két helybeli pénztáros lány, de idővel kikoptak. Kerkóciából és Szotymalliából viszont dolgoztak itt páran, továbbá Kergepokróciából is volt egy testvérpár. 
Ők nagyon érdekesek voltak helyi szemmel nézve. Amikor Ázsiából idejöttek, először azt hitték, egy sci-fi filmbe csöppentek, hiszen itt a lakás falából csobogott elő a patak, ha elfordították a cső tetjén azt a kereket. Odahaza ilyet nem láttak. De aztán az idő múlásával hozzászoktak ennek az európai országnak a furcsaságaihoz, sőt, beiratkoztak mindenféle iskolákba, megtanultak írni-olvasni, és felvették az itteni vagány szokásokat is. Ők lettek a társaság krémje - már amely társaság megengedte magának, hogy krémjévé váljanak. 
A japán magánakvalósága és az a tény, hogy nem volt szigorú főnök, kicsit elkapatta a srácokat, akik ettől kezdve nem mindennapi dolgokat engedtek meg maguknak a munkahelyükön. A többieket persze ez zavarta, és időnként, amikor ezek kergették egymást, vagy focizni kezdtek az árucikkekkel a raktárban, miközben idétlenül vihogtak, azok csak magukban, vagy egymásnak odasúgták fejcsóválva, hogy "Csimpánzok!". Ezeknek az idétlenkedéseknek pedig a vásárlók is tanúi lehettek.
A srácok egyébként hozták magukkal otthonról, szülőföldjükről vallásosságukat. Egy nagyon sajátos vallás volt az övék. Hittek benne például, hogy a világot egy hatalmas majom köpte ki, de abban már a vallásuk tagolódott, hogy ez a köpet előzetesen az orrból leszívott takony volt-e, avagy felköhögte-e a slájmot. A taknyosok és köhögősök közt pedig évszázadok óta dúlt a háború, időnként ez, máskor a másik párt tagjai kerültek hatalomra, akik ilyenkor az ellenpárt eretnekségét véres irtóhadjárattal bosszúlták. 
A világvégében is hittek. A velük szomszédos országban található egy nagy Szent Fal, amibe ha bevernek bizonyos mennyiségű szeget, akkor szerintük az egész univerzum megszűnik létezni. Épp ezért a szomszédos országba, ahhoz a  néphez, akiknek a vallásában pedig az van, hogy akkor jön el az isten országa, ha végre beverődik ugyanez a mennyiségű szeg, titkos ügynököket küldtek, akik minden éjjel harapófogóval húzgálják a szegeket, amiket nappal a másikak szent áhitattal bevernek. Azért gondosan ügyel ám mindkét fél a szögek számára, mert valójában az odavalósiak is félnek az isten országától. A sok szögbeverés és -kihúzás miatt viszont a fal már kezdi elveszíteni stabilitását és félő, hogy mindannyiukra ráomlik. Egy harmadik párt szerint a falat meg kell erősíteni, egy új hullám viszont felszínre hozott egy csekély támogatói körrel bíró új szektát, akik szerint a fal lebontása hozná meg a várva várt megoldást - amit persze a 3-as számú egylet egyenesen a világvége siettetésének és idő előtti bekövetkeztének titulál. Természetesen irtják egymást rendesen ezek a vallási csoportok, mert a falba vert szögek illetve a kihúzás, és a fal-vagy-nemfal kérdése olyan morális jelentőséggel bír, hogy ezért érdemes akár ölni is. De a robbantásoknál mindazonáltal kínosan ügyelnek a fal épségére.
Politikusok tömege próbálta rendezni a viszonyokat és elcsitítani a viszályt - ámde folyton-folyvást falba ütköztek.

A srácoknak egyébként nem volt túl sok érzékük ahhoz, hogy meddig mehetnek el egymás (és mások) szivatásában, ami kedvenc időtöltésük volt. Pusztán testvéri szeretetből és heccből megkötözték egymást időnként, akár meg is rugdalták, időnként a mentők vitték el egyiküket-másikukat. 
Most éppen Irén néni mellett futott el egyikük a testvérbátyja elől menekülve, aki egy véletlenül kibomlott mirelit zacskóból egy fagyott heringgel kergette öccsét, aki viszont mirelit pizzákkal dobált vissza, de mindig elhibázta és időnként el-eltalált egy-egy vásárlót is. Majdnem elsodorták Irént, aki körbepördültében még látta, ahogy a nagyobbik utoléri a kisebbet és átszúrja a hallal annak a vállát. Mindazonáltal a bolt padlójára kiömlő vér nem fékezte le a lendületüket, eltűntek a raktárban.
"Idióták!" - mormogta Sz. Irén.

Tanúja volt egy másik jelenetnek is. Egy idős úr közelített az egyik eladóhoz, aki egy kicsit kilógott az emigránsok szokványos sorából. Köszönés nélkül rontott neki:
"Hé, ilyen micsodát keresek, amivel meg lehet szottyasztani a bizéket a micsudán!"
"Jó napot kívánok, uram! Elnézését kérem, nem értettem pontosan, mire is gondolt."
"Nem beszéli a nyelvet, mi? Rohadt kis emigráns!"
"Ne haragudjék, de elég sok dologra lehetne érteni ezt a bizé kifejezést, meg a micsduát is. Ha kicsit jobban körbeírná mit keres, esetleg más szavakkal, legalább közelebb járnánk a megoldáshoz. Biztosan tudok segíteni, csak próbálja más szavakkal, kérem!"
"Kötöd az ebet a karóhoz, mi, öcsi? Idejössz messzi földről, aztán elveszed a munkahelyet a fiamtól. Mehetnél haza. Azt sem tudod, mi az, hogy szottyasztani, meg hogy bizé, ehh! Megkérdezek mást!" - azzal sarkon fordult.
"Sajnálom, hogy nem tudtam segíteni!"
Az öreg egy másik eladóhoz fordult, annak is előadta, hogy mit keres, természetesen ugyanazokkal a szavakkal.
"Nem értés mit keresni." - hangzott a válasz - "Ismétlés tudás anyni, vagy kérdezni enyimét kollega ottan!" - és azzal az előbbi eladóra mutatott.

Szamuki Dzseduráj egy létra tetején pakolt a szomszéd sorban, időnként le- és felmászva, ahogy a földön levő dobozokból a felső polcot rendezte be - kergetőző alkalmazottai helyett. Ahogy meglátta, Sz. Irént elöntötte a méreg. Arra vette az irány, és gondosan ügyelt rá, hogy járókeretén átvetett sétáló botja épp csak annyira lógjon ki, hogy a létrát el tudja vele kaszálni. A japán épp egy le-fel túra közepén volt, és az ütődéstől elvesztette egyensúlyát, majd zuhantában még elnézést kért az idős hölgytől, hogy mindjárt rá fog esni. Sz. Irén nem sokat teketóriázott a mellette földet érő japán láttán. Járókeretének kerekei csikorogtak a mocsadék bordáin, de még vissza is tolatott néhányszor. "Bocsánat, rossz helyen voltam!" - szabadkozott Szamuki, mielőtt a járóbot is lesújtott volna rá. Mivel ez többször is megtörtént gyors egymásutánban, gyanakodni kezdett, de annyira szilárdan hitt az emberek jóságában, hogy végül úgy határozott, hogy csak képzelődött. Ismét elnézést kért, immáron utolsókat hörögve eszméletvesztése előtt, miközben a járókeret és a bot besegítették a polc alá.
Sz. Irén dolgavégeztével körülnézett. Szerencsére senki nem látta a biztonsági kamerán kívül, de azt meg úgysem figyeli senki.

A testvérpár egyik tagja épp ragasztószalaggal összekötött lábakkal és beragasztott szájjal ugrált el mellette, hátából már három fagyott hal állt ki. Elhaladtában összevérezte Sz. Irén néni bevásárló kosarát, aki ezen feldühödött.
"Te rohadt kifs bugris!" - ordította, miközben a levegőben, feje felett megpördítette járókeretét, és hozzávágta az elhaladóhoz. Miután ez is a földre került, annak testvére még nyolc halat testvérébe mártott és a látványban gyönyörködve saját törzsi nyelvén karattyolt valamit átszellemülten földön fekvő, kigúvadt szemű társának, Sz. Irén pedig elkezdte járóbotjával ütlegelni mindkettőnek a fejét.
Eközben az egyik külföldi pénztárosnő a főnökét próbálta előkeríteni és a pénztárhoz hívni, ezért a vidám zenét megszakítva a hangosbemondó mikrofonjába mondta a következő boltspecialitást:
"Igazgató közlemény: főnökséget pénztárgépszalaghoz tessék!"
Ezen többször is vitatkoztak már, hogy hogyan is helyes nyelvtanilag, mentek érvek pro és kontra, főleg miután felhívták a figyelmet, hogy más boltokban ez miként szokás, a helyiek hogyan mondják - de mindhiába. Itt, ebben a boltban mindig volt "Igazgató közlemény" és a főnökséget hívták a pénztárgépszalaghoz. Így megy ez az emigránsok szubkultúrájában.

Miután az újabb két eszméletlen testet is a polcok alá gyömöszölte, továbbá egy (szintén hallal) ártalmatlanná tett vásárlót is kicsit távolabb, aki először méltatlankodni merészelt, meglátva az események záróakkordjait, Sz. Irén letörölte homlokáról a verítéket, majd elégedetten nyugtázta, hogy ma is érdemes volt felkelnie.
A polc alól kilógó kézből még elvett egy csomag mirelit pizzát, majd a pénztárhoz sietett vele.
A pénztárosnő huszonötödször hívta (tessékelte) a főnökséget a pénztárgépszalaghoz, amikor Irén néni, kosarában a pizzával megérkezett. A pénztáros már érte nyúlt volna, amikor is véletlenül a zsebből műfogsor csúszott a pizzára, és még valami nedvesség is végigfolyt mellette a kezén. Ettől a nő ijedten pattant és sikoltott föl.
Erre a sikolyra többen odakapták a fejüket és kisebb kavarodás támadt, melyben Irén néni gond és fizetés nélkül tudott távozni.

Hazaérve elővette tizenkettedik tartalék szemüvegét, hogy jobban szemügyre vehesse, mennyi ideig kell melegíteni az ételt, és közben a sütőt bekapcsolta, hogy előmelegedjék. Amint egy-két perc letelt, kinyitotta az ajtót és kihúzta a tepsit, melyben Szárny- és Fejvadász ropogósra sült holtteteme éktelenkedett - valószínűleg terepfelderíteni ment oda be, mielőtt boltba indultakor özv. Koponyányi Jenőné Sz. Irén vérnyugdíjas becsukta volna az ajtaját. Nem hitt a szemének. Először egy könnycsepp jelent meg szemében. Aztán elrakta a pizzát a mélyhűtőbe és a tepsi tartalmát tányérjára helyezte........



Utójáték

Samuki Jedurai-t (azaz Szamuki Dzsedurájt), a bolttulajt, továbbá két alkalmazottját még aznap meglelték a polcok alatt és időben kórházba kerültek - gyakorlatilag már harmadnap ismét munkába állhattak. A boltban azonban pár nap múlva egyre erősödő bűz kezdett terjengeni. Két hét elteltével a vásárlók már kint az utcán megérezték és a bolt forgalma igencsak megcsappant. Ekkor viszont az egyik alkalmazott véletlenül bukkant rá a pórul járt vásárló holttetemére egy másik polcsor alatt, már rothadásnak indult, és ez volt a bűz forrása.
Szárny- és Fejvadász még életében utoljára jóllakatta gazdáját, mondhatni egyféle utolsó vacsorával szolgált neki, de aztán ő is elfogyott.
Hírek szerint a messzi országban a fal egy robbantásos merényletkor rádőlt a világvégés szekták egyikére, így hozván el számukra a világvégét, a többi szektánál válságstábot alakítottak, hogy megmagyarázzák a teljes világvége elmaradását. Egyúttal újabb fal felépítésébe kezdtek, és már szorgalmasan kalapálják bele a szögeket nappal, éjjel pedig ki lehet őket húzni...

Nincsenek megjegyzések:

 
Locations of visitors to this page