csütörtök, szeptember 02, 2010

Bús stopp!

Csak buszra ne kelljen szállnia az embernek ebben a városban!
Ez a fenti állítás nem teljesen áll a lábán, mert az "ez a város" kitétel is sánta, tekintve, hogy B'mouth és Poole két különböző város, noha össze van nőLve, és a különböző városok különböző szolgáltatókat rendszeresítenek. Ha a két város határán laksz, akkor adódhatnak ebből érdekes szituációk. (Pl. egyikre van bérleted, másikra nincs, ilyesmi) De ilyet még nem tapasztaltunk szerencsére.
A gyerekeket reggel én viszem autóval suliba, de a sulinap végén ugye buszolniuk kell majd. 
Kideríteni, hogy melyik busz merre jár, már egy kisebb fajta Sherlock Homeless-i precizitást és olajozott gondolkodást igényel - ki kell találnod, hogy az agy nélkül létező útvonaltervészek és a velük szóba sem álló megállói tábla-elhelyezők, továbbá az internetes oldalt szerkesztő harmadik egyén, aki az előző kettőt természetesen nem ismeri, mifél logika alapján csinálták meg a micsudájukat. 
Ezt követően a családbarát naponta-egy-úti kaland anyagi vonzatának mérlegelése következhet. Vehetsz utanként jegyet, vagy bérletet. Ha naponta csak egy utad van, érdemesebb utanként fizetni, mert a bérlet nem éri meg... 
Helyszíni tudósítónkat hallották Agyamentfalváról...

Nincsenek megjegyzések:

 
Locations of visitors to this page