péntek, január 30, 2009

Nosztalgia (nem az) I. - első gitáros fellépésem

Egy kis időutazást teszek egy olyan korba, amely annyira régen volt, hogy a feledés homálya lengi körbe...
1990 májusáról van szó. Ezidőtájt jó 9 hónapja "gitároztam", amely szó - finoman fogalmazva - nem teljesen fedi a valóságnak azt a szeletét, amelyet műveltem. :D (T.i.: 9 hónap amúgy is kevés idő, ám én még csak tanárhoz sem jártam, az apám által megmutatott 2 akkordon kívül saját fantáziámra volt bízva, mit játszom, így jobb híján saját dalcsökevényeket fabrikáltam a meglehetősen szerény tárgyi tudásomhoz, sokszor például az általam felülről is megközelíthetőnek vélt mély húrokat hüvelykujjal befogva... RÉÉÉÉMES! :DDD)
Egy osztálytársam anyukája tanerő volt a gimiben, ahová jártam (elsősök voltunk), és ez az osztálytársam mellesleg a padtársam volt és amolyan haver-féle. Ő protezsált be az anyukája által egy idősek otthonába tervezett rendezvény-féleségre.
Először nem akartam volna menni, de aztán rábeszéltek. "De én nem is tudok még gitározni..." "Nem baj..." Kábé ez volt.
Szóval, a jeles tavaszi napon (igen, sütött) megjelentem a koradélutáni órákban a fent nevezett intézményben. A többi évfolyamtárs, akik szavaltak és színjátszottak, szépen kiöltözve, én viszont kicsit kevésbé (bár azért szakadt sem voltam éppen). A fizimiskám ekkortájt meglehetősen érdekes volt: még egy éve sem kezdtem el növeszteni a hajamat, ami göndör lévén nem lefelé nőtt, hanem a szélrózsa minden irányába. Amolyan néger-típusú (csak szőkésbarnában) mikrofonfejem volt.
Szóval, egy hangzatos, frappáns versmondás (nulla hangsúlyozottsággal betanult szöveg, lámpaláz), majd egy hasonlóan "művészi" félig-meddig színdarab után következtem én.
Elővettem viseltes műbőr tokjából csehszlovák gyártmányú Jolana Vikomt típusú "hangszeremet" (mely kifejezés a nevezett tárgyra kissé erős, gyakoréatilag értékét szinte megduplázza), és életemben először azzal a problémával kellett szembenéznem, hogy a keverőhöz miképpen tudom csatlakoztatni azzal a vacak kábellal, amelynek egyik vége ugyan szabványos jack volt, a másik viszont valami elfuserált tuser (vagy hogyan írják). Aztán a technikás technikus megoldotta persze, de én már ezen leizzadtam.
Aztán belekezdtem. Elég vicces így visszagondolni. Mivel semmit sem tudtam, csak saját kis prüntyögéseket, ezért abból választottam ki kettő szelídebbet. Az egyikre még emlékszem is. Hogy ne legyen nagyon "durva", csak ujjal pengettem. Nem, nem tudtam ujjal pengetni. Ahogyan olyasvalaki csinálná, aki életében először kerül gitár közelébe, a hüvelykujjammal pengettem meg mindent. A tempó kínosan lassú, és eléggé akadozó - még annál a 3 akkordnál is, amiket bontogatni próbáltam. A második nagy szerzeményemre nem is melékszem már, de az is valami 1-2 akkordos nagy-nagy dolog volt.
Ha jobban visszagondolok, leginkább az volt mulatságos, hogy ott ült vagy 50 tatter és mutter, minden második nézőnek a keze ügyében bot, és minden harmadikuk minden második percben igazított egyet a műfogsorán, és közben elégedetten somolygott maga elé.
Utánam pedig valami kórusművet kaptak jódlival meg mittudomén, a többire pedig nem is emlékszem. De hatalmas volt, így visszagondolva. Hogy miért nem hagytam ki? A franc tudja, ennyi idő távlatából már nem is bánom... :D

Nincsenek megjegyzések:

 
Locations of visitors to this page