szerda, szeptember 24, 2008

Értekezés a musliNcákról - és egy körkérdés

A kiindulási pont e gondolatmenethez egy a munkatársaimmal nemrégiben lefolytatott beszélgetés volt.
Meg a vacsora közben az asztal felett általam megfigyelt egy-két muslica.

Adott egy probléma, mely a következőképpen néz ki:

XY nem szereti a muslincákat. Helyesebb volna ehelyütt muslicákként említeni e lényeket, n nélkül, tekintve, hogy ez a nevük, így, n nélkül.

Mindent megtesz annak érdekében, hogy elkerülje a velük való találkozást.
Például:
Van egy szép, érett, kerek körtéje. Ezt félbevágja. Egyik felét megeszi. A másik felet későbbre halasztja, ám hogy ne lepjék el a musliNcák, egy kistányérra téve egy nehéz, felfordított bögrével lefedi. Egy embernek is relatíve nehéz felemelni a bögrét, nem ám egy musliNcának.
Mégis, amikor másnap felemeli, a körtén nem egy, nem is kettő musliNca ólálkodik.
HOGY KERÜL AZ ODA?

WZ szintén utálja őket. Mármint az n néküli musliNcákat.
Nekik szőlőjük van. Szüret után, amikor hegyekbe felhalmozták a présházban a szőlőt, mindig meggyőződnek róla, hogy nincs musliNca bent. N betű sincs. Az ajtók rendkívül jól zárÓDnak, be nagyon nem tudnak menni. Vagy mégis? Másnapra hemzsegnek, vágni lehetne.
HOGY MENNEK ODA BE?

WZ egyik ismerőse kisütötte, hogy gyakorlatilag szerinte sehogy.
Az ő véleménye szerint a gyümölcs héjában találhatóak ennek a nagyszerű és nélkülözhetetlen fontosságú állatnak a petéi, és azok ott a présházban, illetve a bögre alatt kelnek ki. Sehogyan sem kell bemenniük tehát, mert odabent látják meg a kurvasötétet. (Mert hát napvilágot éppenséggel nem láthatnak egy átlátszatlan porcelánbögrével letakart porcelántányéron...)

Ezek szerint akkor, ha a gyümölcsöt esszük, baromi sok muslicapetét is elfogyasztunk.
Gondoljunk csak bele! A francia konyha, a kagyló- és csigaevés micsoda ehhez képest? Tömegével fogyasztjuk el ezeket a lényeket, melyeknek mellesleg az emberi szervezetre gyakorolt hatásuk sem közismert. Tömegesen!!!!
Mert hát a héjában vannak... (!!!!!!)
MINT A VITAMIN!!!!!!!!

És itt jön be a következő feltevés!

Mi van, ha nem a vitamin mellett foglalnak helyet? Mi van, ha a musliNca (és vele jelen esetben szinte egyenértékű petéje) maga a megtestesült vitamin?
Ezek szerint a vitamingyártóknak musliNcákat kellene fogdosniuk, netalán akár tenyészteniök a hatékonyabb és költséghatékonyabb vitamin-előállításhoz.

További vizsgálódások és munkahipotézisek:

Tegyük fel, hogy ez így nem igaz, és mégsem a héjban megbúvó petékkel kerül oda. (Nem búvópatak, hanem búvó peték?)

Az izommusliNca-, azaz muscle-inca-elmélet és a mimikri-teória:
Eszerint a muslica bárhová bejut, ahová akar, mert végtelenül erős lény lévén ki tudja nyitni az ajtót és fel tudja emelni a bögrét.
Mindemellett rendkívül számító is és roppant jól álcázza is magát. Mindenkit megtévesztve gyenge és törékeny lénynek tetteti magát. Tulajdonképpen még lecsapni is csak úgy hagyja magát, hogy mi csak azt hisszük, hogy őt csaptuk le, valójában valami mást, ő viszont tovább él. Lehetséges, hogy örökké. Sőt!
.
A teleport-elmélet:
Ez az elmélet csak annyit feltételez ezekről a gonosz kis lényekről, hogy miután feltérképezték a környéket és megvan a céltárgy, annak koordinátái mentén egyszer csak kibukkannak a hipertérből, hogy jót lakmározzanak.
Természetesen közismert hedonizmusuk mellett valószínűleg vagy technikailag olyan fejlettek, hogy ezt meg tudják tenni, (egy mikroszkópos felvétel kideríthetné ezt, ha esetleg a muslica kezében ismeretlen rendeltetésű tárgy látszana lapulni, vagy mobiltelefonáláson, gps-használaton kanák...), vagy spirituális úton érik el céljukat. Ezt még érdemes lenne kideríteni.
.
Javaslom parlamenti vizsgálóbizottság felállítását és kutatócsoport bevetését a mieőbbi tisztánlátás érdekében!
.
Addig is mindenki egyen sok mmusliNcát!!!!
___________________________________
.
KÖRkérdés:
.
Ismeretes, hogy amikor a PC dolgozik, odabent a processzor, vagy professzor, vagy ki tudja, hogy kicsoda is, de a lényeg, hogy valamiféle hangokat hallat.
Kérdés a következő:
.
Te hogyan neveznéd ezt a hangot?
.
Mit mondasz: mit csinál ilyenkor a számítógép?
Recseg? Ropog? Szörcsög? Szürcsög? Morog? Kocog? Kocorog? Tüttyög? Törcög? Pörcög? Reszket? Kattog? Pattog? Buborog? Pröccög? Morajlik?
.
Vagy esetleg más?
.
Válaszokat kommentben várom! :)

Nincsenek megjegyzések:

 
Locations of visitors to this page